Nem sok olyan játékot tudok mondani, ami annyira fontos szerepet töltött be az életemben, mint a Tony Hawk's Pro Skater sorozat, és valószínűleg nem én vagyok az egyetlen '90-es évekbeli gyerek, aki hasonlóan érez. Nem lettem persze profi deszkás, de ifjú tinédzserként a haverokkal gurulgattunk a helyi sportcsarnok előtt és a város utcáin, a deszkás boltból öltözködtünk, próbáltuk beadni azokat a trükköket, amiket a THPS játékokban láttunk, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Volt a deszkázásnak (és egyébként az akkoriban szintén népszerű BMX-ezésnek is) egy kiváló közösségformáló ereje, és ha nem lép be az életembe a Neversoft játéka, lehet, hogy nem ismerem meg azokat az embereket, akikkel fiatalkorom több évét is együtt töltöttem vidámságban, és azokat a zenéket, zenei irányzatokat, amik a mai napig fel tudják pumpálni bennem az adrenalint.
Olyan tökéletes érzékkel adta ki az Activision az első THPS-t 1999-ben, ahogy kevesen tudnak játékot kiadni. Elkapta a korszellemet, a fejlesztést pedig egy tehetséges csapat végezte, így a játék nem csak kiváló lett, elképesztő mértékben is fogyott, plusz a kritikusok is tapsoltak neki. Szokásához híven a kiadó sürgette a második részt, mely majdnem pont egy évvel később jelent meg, és szerencsére még jobban sikerült - a Metacritic-átlag szerint ez minden idők legjobb PlayStation 1-es játéka, olyanokat ver, mint a Tekken 3 vagy a Metal Gear Solid.
Aztán persze - megint csak az Activision által előszeretettel alkalmazott gyakorlatnak megfelelően - olyannyira felpörgött a gyártás, hogy azt a fogyasztók már nehezen tudták lekövetni. (Még egy disney-s spin-off is készült, az ég szerelmére). Évente jött valami új, ahogy lenni szokott, egyre kisebb sikert aratva. 2006-ban, az American Wasteland után indult meg a hanyatlás: a Downhill Jam, a Project 8 és a Proving Gound mind felejthetőek lettek, arról meg már beszélni sem érdemes, amit a Robomodo művelt 2008 és 2015 között. A felújításban jártas Vicarious Visionsnek (ők szállították a Crash remastereket és a felfrissített Spyro játékokat is) volt mit bizonyítania, hogy a mára teljesen kiábrándult rajongók meg tudjanak bocsátani. Egy folytatásra valószínűleg mindenki csalódottan legyintett volna; akármilyen jól sikerül, a THPS 5 után azért már tényleg nem nyelünk le bármit. A csapat magabiztosan nézett szembe a kihívással, így a Tony Hawk's Pro Skater 1+2 olyan játék (vagy csomag) lett, amely szinte minden szempontból tökéletes.
Úgy teszek, mintha Superman lennék
Azonnal elfelejthetjük azt a maszatolást, amit Pro Skater HD néven kaptunk 2012-ben: a THPS 1+2-ben megtalálható az összes helyszín (szám szerint 19), újra hallhatóak a régi zenék, és az idő nyilván megszépíti az emlékeket, de nekem ugyanolyan élmény volt játszani, mint régen - ennek minden előnyével és hátrányával.
Semmi nem lett könnyebb, nincsenek enyhítések, pusztán az nyújt némi segítséget, hogy az irányítás egységes, így mindenhol lehet manualozni, valamint bekerült a revert is - ellenben a deszkáról leszállni és sétálni nem tudunk, ahogy az Underground után, ugyanakkor ez egyáltalán nem baj, fölöslegesen könnyítene meg bizonyos kihívásokat. Ezzel együtt pont ugyanannyira voltam szomorú, amikor egy 300 ezres kombót elbuktam, mert túl nagy kockázatot vállaltam, viszont legalább nem veszítettem időt azzal, hogy esés után karakterem a földön fekszik, mivel - némi glitches animáció kíséretében - azonnal felpattan. Külön értékelendő figyelmesség a fejlesztők részéről, hogy egy tutorial magyarázza el, mi hogyan működik, ezért akár az emlékek felfrissítése a cél, akár az, hogy újoncként kiismerjük a játék működését (ami alapjában véve nem egyszerű...), nem érezzük magunkat elveszettnek.
A feladatok a régiek, az eldugott kazettákat sem mozgatták el (vagy cserélték DVD-kre, khm), így aki még emlékszik az elődökre, gyorsan végighaladhat a pályákon. Nekem 6,5 óra volt kimaxolni az egészet, viszont a játékidőt jelentősen megnövelhetik a kihívások, amikkel újabb lapokat, további extrákat oldhatunk fel. Közben szinteket is lépünk, meg folyamatosan kapjuk a pénzt, amit aztán pólókra, nadrágokra, kiegészítőkre, valamint a deszka komponenseire költhetünk. Nem kell megijedni, ez nem egy vad, pénzkéregetős mikrotranzakciós rendszer, teljesen korrekt a jutalmazás, és extra teendőt kínál azoknak, akik nem fáradnak bele hamar a nagyon hasonló feladatok ismételgetésébe.
És hát ott a szintén remek multiplayer, online valós időben mérkőzhetünk meg más játékosokkal. Hol az a fontos, hogy a leghamarabb érjünk el egy adott pontszámot, hol az, hogy a különböző tereptárgyaknál a legnagyobb értékű trükköt adjuk be, vagy épp összesítettben legyünk a legjobbak. Ez is kiválóan működik, nincs lag vagy bármiféle szerverprobléma, plusz nem lehet másokkal összeakadni, és csak úgy lehetne jobb, ha a változatosságát sikerülne fokozni, de nem vagyok telhetetlen. Ha összegyűlik egy társaság, osztott képernyős módban is megmérkőzhetnek egymással.
Régen is ilyen szép volt. Pont.
Mivel a VV tényleg csak annyit alakított, amennyit feltétlenül szükséges volt, azonnal otthon érezhetjük magunkat, viszont a játék olykor lenyűgözően szép, pláne 4K-ban, a HDR-t aktiválva. Igaz, ez utóbbi miatt kissé nehezen vettem észre bizonyos árnyékba rejtett pályaelemeket, de a Venice Beach-i naplemente megéri ezt az áldozatot. Csak az animációk mókásak kissé, főleg a járművek mozgása, viszont azok amúgy is csak azért kerültek be, hogy elgázoljanak minket, ha az utukba kerülünk (achievement is jár, ha elüttetjük magunkat mindennel, természetesen megkaptam automatikusan). Realizmusnak nyoma sincs, őrülten siklunk a korlátokon sokszor a gravitációt meghazudtolva, ahogy annak lennie kell.
A Tony Hawk's Pro Skater 1+2 pont úgy tökéletes, ahogy van. Abban nem vagyok biztos, hogy azok, akik most ismerkednének a sorozattal, megértik, mit szerettünk benne 20 évvel ezelőtt, mert mai szemmel nézve sok minden kevésbé mókás, és a 6,5 órás játékidő soványnak tűnhet két játéktól, de azt javaslom, hogy aki kíváncsi a játéktörténelem egyik fontos szeletére, de kifolyik a szeme a PS1-es látványtól, tegyen ezzel egy próbát. Megyek is vissza, fel kell oldanom Jack Black karakterét, meg a földönkívülit is, és jaj, az a sok kihívás...
