Rengeteget játszottam a Tomb Raider sorozat részeivel régen - ahogy sok más, a '90-es években és azt megelőzően megjelent játék esetében, úgy itt is inkább úgy igaz ez a kijelentés, hogy sokszor indítottam el a Tomb Raider játékokat, és jutottam el az első egy-két pályáig. Ma, közel 28 évvel az első rész megjelenése után, 20 év videojátékos tapasztalatával a hátam mögött kénytelen voltam ráeszmélni, hogy ezeket nem hogy akkor nem tudtam végigjátszani, még ma is nagyon nehezen megy - úgy is, hogy a klasszikus, tankos irányítás kihívása már nem kavar bele az élménybe.
Az Aspyr felturbózta a sorozat első három részét, és a különbség egyértelműen látható, ám az élmény mégsem olyan, mintha modern, jól átgondolt játékokkal játszhatnánk.
Majd akkor ugrok, ha én akarok!
Ha csak a remasterből készült képeket néz az ember, gondolhatja, hogy semmi nem változott, hiszen a textúrák régiesek, a modellek úgyszintén, ez már régen is így nézett ki, hogy merik remasternek hívni... Az emlékeinkben azonban minden játék megszépül. Talán Lara külsejének változása mégis feltűnik: arca kevésbé riadt, haja hosszú, legendás gúlamelleit kikerekítették.
Azt, hogy mennyire nem igaz, hogy semmi nem változott, bárki gyorsan ellenőrizheti, ugyanis gombnyomással válthatunk bármikor a régi és új megjelenítés között - gyakorlatilag minden teljesen más, a fények, a minták, a modellek, minden sokkal kidolgozottabb, modernebb, mégis elég retro ahhoz, hogy aki nosztalgiázni vágyik, megkapja azt a lelket simogató egyszerűséget a játékoktól, ami visszarepíti a múltba. Az átvezetők felbontása is nagyobb lett, azokat is megnézhetjük régi és új formájukban. A váltás akkor is hasznos, ha valamit nem találunk: a kulcsok például új verziójukban gyakran beleolvadnak a padlóba, míg régen gigantikusak és jól láthatóak voltak, és sok, korábban fényes terület lett most sötét.
A tankos irányítás ma még kényelmetlenebb, mint régen volt, így a beállításokban azt is választhatjuk, hogy Larát a bal analóggal bármilyen irányba mozgathassuk, a lövöldözést pedig a ravaszokkal vezérelhessük. Célozni így sem tudunk, de ha nagyjából az ellenfelek irányába nézünk, tudni fogja, hova kell tüzelnie. Bossharcoknál ez valamivel körülményesebb, amikor próbálunk menekülni és bujkálni, eltalálni indokolatlanul szívós áldozatainkat (akiknek legalább most már látjuk az életerejét) miközben a fegyveres ellenfelek olyan precizitással tüzelnek ránk, mintha mágnes húzná felénk a lövedékeket. Lényegesen jobb, mint a régi módszer, de nem tökéletes.
Az még apróság, hogy fegyvert váltani csak a menüből lehet - az ugrás okozza a legtöbb kényelmetlenséget. Kiszámíthatatlan, mikor gondolja úgy a kalandor, hogy ugrani fog, és mikor dönt inkább a mélybe vetődés mellett - egyszer csinálja, egyszer nem. Ha a peremekről vagy nekifutásból próbálkozunk, nagyobb az esély a sikerre, de nem 100%-os. A kapaszkodás hasonlóan hektikus, a legjobb, amit tehetünk, hogy minden fontos, potenciálisan halálos ugrás előtt mentünk egyet. Szintén problémás a kamera viselkedése, ami szűk terekben beakad, irányíthatatlanná válik, és volt, hogy semmit nem láttam, míg újra nem töltöttem az utolsó mentett állást.
Menteni muszáj, gyakran, kézzel, ugyanis automatikus mentés nincs, ha meghalunk, kezdhetjük az egész pályát elölről. Ez valamiért iszonyú körülményes: meg kell nyitnunk a menüt, kiválasztani az útlevelet, majd ha már mentettünk korábban, eggyel arrébb lépni, különben a betöltés menüje ugrik fel, és a felülírni kívánt mentést kiválasztva sokkal visszább ugrunk, mint ameddig eljutottunk. Nem kérdez rá a rendszer, hogy biztosan azt akarjuk-e csinálni, ami hosszú percek kínszenvedéses próbálkozásait teszi semmissé.
A játék korosodását az is mutatja, hogy a hangeffektek monoton ismétlődnek, egy idő után zavaróvá válnak (főleg a vízcsobogás és a lépészajok), nem folytonosak. Nem tartott volna sokáig ezeket is megváltoztatni.
Azért ez mégis csak Tomb Raider
Minden kisebb-nagyobb frusztráció ellenére jobb így újrajátszani az első három Tomb Raider játékot, mint eredeti formájukban - sima 60 fps-sel, kezelhetőbb irányítással. Lehet, hogy aki először ma találkozik velük, nem fogja érteni, 30 évvel ezelőtt mit szerettek ezen az emberek, de akiben kellemes emlékeket ébreszt a kalandozás, talán kis szemtikkeléssel túllendül a problémákon. Magyar fordítást is választhatunk, ami nem tökéletes, de jó, hogy van.
A Croft birtok háromféle változatát bejárni, a világ különböző tájain titkos járatokat, kulcsokat keresni és dinókkal hadakozni még mindig hangulatos élmény. A legjobb az lett volna, ha remake-et kapunk - a Tomb Raider: Anniversary 2007-ben megmutatta, meg lehet ezt csinálni, mai technológiával pedig még jobb lehetne. Amíg arra a Crystal Dynamics rá nem szánja magát, örülünk, hogy ez elkészült, sajnáljuk, hogy nem lett jobb, és reméljük, még egy kicsit dolgozik rajta az Aspyr, hogy a maradék problémákat is kiküszöbölje.
