Ahogy egy jól megírt dalban is megvan, hogy melyik hangot érzi a fülünk természetes lezárásnak, sokszor egy történet esetében is már a finálé előtt kialakul bennünk egy elvárás a végkifejlettel kapcsolatban. És míg bizonyos játékok csak egyetértően bólintanak és megadják a hősnek és a játékosnak a várt lezárást, addig sok történetmesélő szeret egy extra csavart bedobni a az utolsó néhány jelenet során.
Most az ő agyszüleményeik közül válogattunk ki nektek tíz játékot, amik között találtok igazi klasszikusokat és újabb alkotásokat is, amik meghökkentő fináléval zárultak. Van, amelyikük fordulatai mára maximum annyira számítanak újdonságnak, mint az, hogy Darth Vader Luke apja, de könnyen lehet, hogy némelyiküket nem ismertétek, úgyhogy álljon itt egy hivatalos és vastagbetűs figyelmeztetés a spoilerveszély miatt.
No Man's Sky
A legtöbben talán azért emlékeznek a Hello Games alkotására, ahogy világraszóló blamából sikertörténetté vált az űrszimulátor. A Sean Murray titokzatos ígéretei által felkorbácsolt hype után sokaknak hatalmas csalódást volt a No Man's Sky megjelenése, majd az évek során a brit stúdió rengeteg új funkcióval vívta ki a gamerek elismerését. Ám aki be is ült a virtuális űrhajók pilótafülkéjébe, az egy meglepő történettel is találkozhatott, aminek a lezárása egy jól ismert, de nem véletlenül klasszikusnak számító csavart is tartogatott.
Ha valaki elkezdte követni a játék legalapvetőbb célját, azaz, elindult a játék univerzumának középpontja felé, akkor egészen meghökkentő karakterekkel és eseményekkel, illetve a 16-os szám ismétlődésével találkozhatott. Így például kiderült, hogy tizenhat a tizenhatodikon fajta különböző bolygót tud generálni a játék, illetve 255 galaxisból áll a No Man's Sky világa, ami hexadecimális kódban a legmagasabb, két karakterrel kifejezhető szám. Ha pedig elég ideig kapargattuk a felszínt, megtudhattuk, hogy ez a szám azért ilyen fontos, mert az univerzum, amit bejárhatunk, csupán egy szimuláció, és az Atlas, a programot működtető számítógép életciklusából már csak 16 perc van hátra (ami persze a szimuláción belül egy örökkévalóság is lehet).
Little Nightmares II
A Little Nightmares mindkét epizódjára jellemző, hogy a történetet egyáltalán nem rágja a szánkba a svéd Tarsier csapata, így azon kívül, amit a képernyőn látunk, nem sok kapaszkodót kapunk azt illetően, hogy mi is a tetteink következménye. A két éve megjelent második epizód ennek ellenére egy csodásan kivitelezett fordulattal zárult, amit szándékosan nem említettem meg akkor a tesztemben sem, hogy ne lőjem le senkinek se a meglepetést.
Six és Mono kalandjának a fő mozgatórugója, hogy megtalálják egy tévéadás forrását, ami jól láthatóan eltorzítja és irányítása alá vonja egy egész város lakóit egyéb káros hatásai mellett. Mikor elég közel jutnak a jel origójához, a játékos karaktere, Mono legyőzi az adás sugárzását irányító Thin Mant, majd szembe kell néznie korábbi partnerével, Sixszel, is, akit a főgonosz korábban elrabolt és torz óriássá változtatott. A bossfight után viszont az újra normál alakját felöltött Six és Mono együtt kezd menekülni az összeomló adótorony és a magját adó torz lény elől.
Mikor a rohanás közepette egy széles szakadék elé ér a két főszereplő, teljes magabiztossággal számíthatunk rá, hogy a játék megismétli az egyik korábbi pálya csúcspontját, ahol egy nagy ugrást követően a túloldalon váró Six kezét megragadva menekülhetünk el a látszólag halálos veszély elől. Ehelyett viszont a Little Nightmares II írói kihúzták alólunk a képletes szőnyeget és a jelenetet úgy álmodták meg, hogy Six elengedi Mono kezét, aki így a jeladótorony fogságába esik. Az pedig csak hab a tortán, ahogy egy nyugtalanító montázsban látjuk, ahogy a fogságba esett Mono idővel felnő, gyermeki alakjából pedig szép fokozatosan kialakul a korábbi főgonosz, a Thin Man nyurga sziluettje.
Külön érdekesség továbbá, hogy a fejlesztők a különböző titkos glitchek összegyűjtéséhez kötötték azt az átvezetőt, amiből kiderül, hogy Six csak Mono elárulása után indult útnak az első Little Nightmares helyszínéül szolgáló Maw felé.
The Walking Dead (első évad)
Nem véletlen, hogy a The Walking Dead első évada új magasságokba repítette a Telltale Games csapatát, akik addig sem voltak ismeretlenek a kalandjátékok kedvelői körében. Lee és Clementine kalandja nem csupán a játékmechanikák terén hozott megújulást, a fejtörők helyett a karakterekre és a döntések következményeire helyezve a hangsúlyt, hanem az írói gárdája is erősnek bizonyult, a későbbi Firewatchot is jegyző Sean Vanamannel az élen. Így nem meglepő, hogy ez a csapat egy ügyes csavarral hangsúlyozta ki még inkább játékuk egyik központi mondanivalóját, tetteink következményeiknek elkerülhetetlenségét.
Az első szezon végének egyik fő rejtélye, hogy ki is a név nélküli idegen, aki elcsalja Leetől és a túlélők csapatától Clementine-t, ezzel útnak indítva az eseménysort, ami többek között Lee halálához is vezet. Mikor a széria főszereplője megtalálja Clementine-t a titokzatos férfi fogságában, a végső leszámolás előtt fény derül a kilétére: Lee és csapata az ő kocsijukból vitte el a St. John-családdal való leszámolás után a felhalmozott készleteiket, így az Idegen családjának halálát okozva.
A The Walking Dead világában persze nincs békés megoldás, ezért a korábbi sérelmek orvoslása helyett Lee és Clementine kénytelen végezni a férfivel. A játékosnak így amellett, hogy a záró jelenetekben látnia kell Clemetine zombivá változott szüleit és Lee-t is, ahogy hasonló sorsra juthat, további, a csapat korábban helyesnek gondolt tetteinek súlyát is a vállára kell vennie.
Pokémon Silver és Gold
A Pokémon-játékok nem a történetmesélésükről híresek elsősorban, aki sztorit szeretne a zsebszörnyek csatái körül látni, azoknak inkább az animével és különböző filmekkel szolgált a Pokémon Company az évek során. Ennek ellenére a sorozat második generációjában megjelent epizódok dobtak egy csavart pokélabdát azoknak, akik visszatérő játékosok voltak a világsikert útjára indító Red, Blue, és Yellow kiadásokat követően.
Mivel a játék alapvető szerkezete nagyban hasonlít az első generációs Pokémonra, sokan gondolhatták azt, hogy a stáblista itt is azt követően indul majd el, hogy legyőzték a nyolc edzőterem trénerét, az Elite Fourt és a Johto régió bajnokát. Meglepetésükre viszont ezek után visszautazhatnak a Kanto régióba, ahol a három eltelt év hatása mellett azt is megnézhetik, mit tudnak az ottani edzőtermek vezetői ellen. Ha pedig ezzel is végzett, a Pokémon Silver vagy Gold főszereplőjére egy újabb meglepetés boss vár: a rendkívül erős pokémonoktól hemzsegő Mt. Silver legmélyén ott várja őket az előző rész főszereplője, Red, aki a legnagyobb kihívást nyújtja az egész játékban.
A Way Out
Talán kevés olyan videojátékos alkotó van, akinek a nevével olyannyira összeforrt volna egy játékmechanika, mint Josef Faresével a kooperatív játékmenet. Míg az első játéka, a zseniális Brothers: A Tale of Two Sons különlegesen értelmezte a co-op módot és egy játékos kezébe adta két együttműködő karakter irányítását, addig az A Way Out már hagyományosabb osztott képernyős kalandnak számított.
A Hazelight csapata és Fares ráadásul kiválóan választott témát is, így a többórányi egymás segítő játékmenet mellett a sztori is segít összekovácsolni a két játékost, amiben két szökésben lévő bűnöző barátsága áll a középpontban. Ezért is üt még nagyobbat a fordulat, hogy az A Way Out két főszereplőjének egyike egy beépített FBI-ügyök, akinek végig az volt a célja, hogy idővel a törvény kezére juttassa társát. Ezt persze mindkét játékos egyszerre tudja meg, így a magát csalónak és gyilkosnak álcázó Vincentet irányító gamert pont annyira meglepi, hogy társa ellen kell fordulnia, mint a Leót terelgető partnerét.
Braid
Ma már jól ismert tény, hogy a Braid és a The Witness mögött álló Jonathan Blow sok mindenről nem éppen hagyományos módon gondolkodik, amit a játékai is tükröznek. 2009-es platformere, a Braid megjelenésekor viszont még ismeretlenül csengett a neve, ezért nem volt nehéz dolga, hogy alaposan meglepje a nagyközönséget. A játék traileréből is kiderül, hogy a hagyományos platformerekből ismert kihívásokkal kell majd szembenéznünk, amikre pedig nem mindennapi válaszokat adhatunk majd a különböző időmanipulációs technikáknak hála.
Azt viszont természetesen nem fejtették ki a készítők az előzetesben, hogy hasonló utat fognak bejárni a történettel is. A sztori elején csak annyit tudunk meg, hogy a főszereplő, Tim, egy hercegnő megmentésére indul, akit egy szörny tart fogva. A kikacsintás gyakorlatilag mindenkinek egyértelmű, aki valaha is hallott már a Super Mario sorozatról, a fejezetek őrült új mechanikái és fejtörői között viszont nem is olyan nehéz elveszni, hogy mit sem sejtve várjuk, hogy a hölgy a nyakunkba boruljon az utolsó pálya után. Az pedig, hogy az utolsó világban visszafelé folyik az idő, még tovább késlelteti, hogy leessen a tantusz.
A játékos eredetileg azt látja, hogy a hercegnőt egy lovag üldözi, aki elől menekülve Tim és a hercegnő egymásnak segít különböző akadályokat elhárítani. Viszont miután Tim majdnem eléri a hercegnőt és már csak egy üvegfal választja el tőle, az idő folyása megfordul, immár a normál irányba, egészen más szemszögből láttatva az eseményeket. Így ugyanaz a pályarész, amit korábban láttunk, már azt mutatja, hogy a hercegnő hanyatt-homlok menekül Tim elől, mindenféle akadályokat az útjába gördítve, mígnem eléri a lovag biztonságot nyújtó karjait.
Cikkünk a következő oldalon folytatódik.
