Újabb húzócím vagy csak egy ambiciózus port? Erre kerestük a választ a SWitcher pörgetése során. Hosszú évekig mosolygott Geralt arca a The Witcher III: Wild Hunt PC-s változatának dobozáról a polcomon, mégis a Nintendo Switch volt az a platform, ahol először, huzamosabb ideig sikerült elmerülnöm a CD Projekt RED játékában. Persze ez nem annak köszönhető, hogy a szoftver kézi konzolos verziója - a mobilitást leszámítva - bármilyen szempontból képes lenne felülmúlni a többi platformot, sőt megkockáztatom, hogy a játék csak azoknak tud újdonságot mutatni, akik itt találkoznak vele először.
Lite-ra tervezve
A legtöbb felhasználó szerencsére tisztában van a Switch korlátaival, vagyis csak kevesen fognak meglepődni - esetleg megbotránkozni - azon, ha egy játék grafikai minősége köszönőviszonyban sincs a PC-s vagy a konkurens konzolos környezetben tapasztalt küllemmel. Sajnos a Witcher III esetén is tetemes megszorításokra volt szükség ahhoz, hogy a teljes kalandot sikerüljön - a kézi konzolon így is gigászinak számító - 30 GB környékére zsugorítani. Az animációk, a modellek és az egész környezet látványosan megsínylette a tömörítési folyamatokat; szerencsére egészen addig kevéssé zavaró ez a butítás, amíg nagyobb kijelzőre nem kötöd a konzolt - ami ugye a Lite-tulajoknak amúgy sem jelent problémát (mivel opciót sem). Persze a Geralt első kalandjait idéző küllem csak egy a Witcher III Switch-változatának hibái közül, ami ennél nagyobb gond, hogy a hatalmas, nyílt világ betöltése közben olykor még így is perceket kell várakoznod, és halálod után ismételten a töltőképernyőn megjelenő üzeneteket olvasgathatod hosszú-hosszú másodpercekig. Ezenkívül helyenként erősen képes döcögni a játék, főként a particle effektekkel is járó küzdelmek során - vagyis az Ignivel érdemes csínján bánni -, de szintén látványos izzadásba kezd a marokkonzol, amint nagyobb mennyiségű környezeti elemet kell egyszerre a képernyőre varázsolnia.
Nincs csapkodva kaszabolás
A vezérlést többé-kevésbé sikeresen átültették a felületre, a gombkiosztás kényelmes, a funkciók előcsalogatása is megszokható rövid használatot követően, a magyar feliratokat pedig itt is élesíthetjük. Kontroll tekintetében talán az egyetlen hiányzó dolog az a Joy-Conok giroszkópos irányítási opcióinak bevetése, olykor-olykor még tízórányi nyüstölés után is azon kaptam magam, hogy nyílpuskával a kezemben a Zelda konzoldöntögetős módszerével próbálom a célkeresztet a megfelelő irányba állítani. Egyértelműen a Switch akkuzabáló játékai közé sorolhatjuk a Witchert, egyetlen töltéssel legfeljebb három és fél - de inkább csak három - órán keresztül kalandozhatunk, miközben a hátlap forrósodásával is számolnunk kell.
A szörnyvadászat ára
Mindenképp kijelenthető, hogy a játékélmény ugyan minimálisan csorbul a grafikai megszorításokkal, a Witcher Switch-portja mégis egy valóságos csoda, amely útmutatásul szolgálhat a többi AAA-s cím fejlesztőcsapatának is. Egyetlen dolog van, amiért mégsem tudom teljes szívvel ajánlani Geralt kézi konzolos kalandjait, ez pedig nem más, mint a teljes ár. Tartalmat ugyan bőven kapsz a kiadott összegért, az előző generációt idéző grafika (aminél a szintén portolt Skyrim nagyságrendekkel jobban néz ki) nem biztos, hogy megéri a játékon jelenleg fityegő árcímkét, főként, ha valamilyen platformon már végigpörgetted korábban.
