Alighanem mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy a The Last of Us Part II Remastered nem azért készült el, mert szükség volt rá, ellentétben a The Last of Us Part I-nal, aminek eredeti kiadása 2013-as, és a felújított is csak 2014-es. Bár játszható, élvezhető ma is, azért látványban és játékmenetben is jelentős minőségbeli különbség van a 2023-ban megjelent remake és az említett remaster között. A Part II eredeti kiadása még PS4-en debütált 2020-ban, az akkor búcsúzó gépen, amiből a Naughty Dog természetesen kihozta a maximumot, és ha PS5-ön futtatjuk azt a változatot, akkor is lenyűgöző, átlag feletti látványt élvezhetünk.
Főleg miután 2021 májusában megjelent egy ingyenes frissítés, ami engedélyezte a 60 fps-es képfrissítést az újabb konzolon, és ennél még úgy sem vágytunk többre, hogy a felbontás 1440p-nél volt maximalizálva. A fejlesztők viszont tökéletességre törekedtek, és ha már hozzányúltak Ellie és Abby nagy kalandjához, ki is egészítették azt - és épp ez utóbbi miatt kihagyhatatlan a The Last of Us Part II Remastered. Nyugi, nem kell érte teljes árat fizetned, eleve is csak 16 990 Ft-ba kerül, ám ha megvan az eredeti, a zsebedbe szórt apróból behúzhatod ezt a kiadást.
Soha ne nézz vissza már
Természetesen a kötelező technikai újítások bekerültek: lehet natív 4K-s felbontással játszani, ha beérjük 30 fps-sel, vagy 4K-ra felskálázott 1440p-s felbontással, cserébe 60 fps-sel, sőt a HFR és VRR-támogatással rendelkező kijelzők felhasználói feloldhatják a képfrissítési sebesség korlátját. Csökkentek a töltési idők, a DualSense adaptív ravaszai és haptikus visszajelzései fokozzák a játékélményt, de ezek inkább jól hangzó, mint a játékmenetet gyökerestől felforgató újítások - nélkülük is fantasztikus élmény volt a játék, velük együtt meg még inkább. A mentéseket könnyen importálhatjuk az eredetiből, nem kell újra végigjátszanunk, ha rögtön az újdonságok felé vennénk az irányt - legalább egyszer nyilván érdemes átélni a sztorit, és egy Új játék+-menet sem árthat az emlékek felelevenítéséhez. Vagy ha más nem, a speedrun mód, amit már a Part I-nál is láthattunk, és arra bátorít minket, hogy minél gyorsabban végighaladjunk pályaszakaszokon.
Mindezek mellett igazán a Nincs visszatérés (No Return) mód miatt lehetünk hálásak, ami azonnal elérhető, akár játszottuk a kampányt, akár nem, de a helyszíneket és a karakterek kapcsolatát illetően spoilerez, úgyhogy érdemes meghagyni endgame tartalomnak. A The Last of Us Part II nem egy könnyű játék, sőt szándékosan nehézkes benne a célzás, kevés a töltény és ingadoznak a fegyverek, ha nem fejlesztjük őket kellőképpen. Ezekre az alapokra építettek egy vad élményt, ami nagyon hamar kínál kemény kihívást még alacsonyabb nehézségi szinteken is.
A roguelike műfajból merítő módban mindig alapvető felszereléssel indulunk, van egyetlen fegyverünk és némi alapanyagunk robbanószerek, elsősegélycsomagok elkészítéséhez. Első feladatunk egy randomizált kihívás teljesítése, amiben véletlenszerű a helyszín, az ellenfelek, és bizonyos feltételek is - lehet, hogy a hullámokban érkező ellenfelek azonnal tudják, hol vagyunk, és a lopakodás nem opció, de az is, hogy mindenkit a földre küldhetünk, mielőtt egyetlen lövés is eldördülne. Ha a Támadás módot kapjuk, több hullámot kell túlélnünk, és azok során mindenkit kinyírnunk, ha viszont például a Préda módot, addig kell életben maradnunk, amíg az idő le nem telik, de ez csak két lehetőség az összes közül. Később pozitív és negatív módosítók is megjelennek, mint az ellenfelek láthatatlansága, a sebzésbónusz, vagy a korlátozott újratöltés. Néha még társat is kapunk magunk mellé - kooperatív opcióval még jobb lehetett volna, pláne úgy, hogy elkaszálták a multis spin-offot, de hát nem lehet mindent egyszerre.
Ha az első pálya nem fog ki rajtunk, visszatérünk a bázisra, elkölthetjük megszerzett jutalmainkat fegyverfejlesztésekre, új cuccok megvásárlására. Ezt követően két útvonal közül választhatunk attól függően, mennyire vagyunk bevállalósak. Van, hogy látjuk, mi vár majd ránk, és van, hogy nem. Összesen öt pályát kell teljesítenünk elhalálozás nélkül, hogy eljussunk a hat, undorító és erős főellenség valamelyikéhez.
Nem pusztán a kihívás izgalma miatt érdemes visszatérni. Mindig várnak ránk extra feladatok, amikre külön figyelhetünk (és ezekből egyre több variáció oldódik fel, minél többet játszunk), és összesen 10 karakter közül választhatjuk ki, kivel szeretnénk lenni, de eleinte csak Ellie és Abby szabad, a többiek feloldásához előbb velük, majd másokkal kell játszanunk: Ellie ágán Dina, Jesse, Tommy és Joel, Abby ágán Lev, Yara, Mel és Manny kaptak helyet, ilyen sorrendben.
Nem csak a külsejük más, a képességeik és eszköztáruk is. Eltérő a kezdő fegyverük, illetve bónuszaik - eltérő fejlesztési ágak, tervrajzok állnak rendelkezésre induláskor, van, akivel nem tudunk kitérni, de ügyesebb közelharcban, míg más több pénzzel indul. A karakterek egyedi kihívásaikkal új öltözékekhez juthatunk.
Pont azért működik nagyon jól a Nincs visszatérés, amiért a roguelike módok általában: ha elbukunk, azonnal vissza akarunk térni, ha sikerül, érezzük, hogy egy hajszálon múlt, és ez ad egy löketet a folytatáshoz. A véletlenszerűség miatt soha nincs két ugyanolyan nekifutás, helyszínekből, módosítókból, megszerezhető cuccokból is jut elég, napi kihívások is jönnek, amikben a világ más játékosaival mérhetjük össze magunkat. Nem mellesleg minden karakter feloldása időbe telik, ez önmagában elég motivációt jelent a folytatáshoz.
Amilyen lehetett volna...
Eleve mindig nagyon érdekes belátni a kulisszák mögé, megnézni, milyen folyamatok zajlanak le, amíg az ötletekből kész játék lesz, milyen döntéseket hoznak meg a fejlesztők akár kreativitásuk mentén, akár idő- vagy költségbeli korlátozások miatt. A Naughty Dog 2014-ben már betekintést engedett nekünk a ebbe a Grounded: The Making of The Last of Us dokumentumfilmmel, és amellett, hogy ennek már a folytatása is készül, ami természetesen a The Last of Us Part II születésének kalandos, szivárgások és egy valódi járvány által sújtott történetét meséli el, a Part II Remasteredöt is felturbózta egy kicsit.
Az Elveszett pályák menüpontjában három olyan jelenetet találunk, ami majdnem kész lett, de a fejlesztés egy pontján úgy döntöttek, jobb, ha kimaradnak a játékból. Ezekhez tartozik egy bevezető, Neil Druckman összegzi, pontosan mit fogunk látni (többször kihangsúlyozva, hogy ezek befejezetlen pályarészek, animációk, hangok, elemek hiányoznak), és a pályákat járva kis szövegbuborékokra bukkanhatunk, amik további részleteket árulnak el. Piákat keverhetünk, célba dobhatunk és kattogósat játszhatunk a gyerekekkel, mielőtt bemegyünk a jacksoni ittas pajtatánc sűrűjébe; kóvályoghatunk egy kicsit a csatornában, ahol a vízsodrás hátráltatja előrehaladásunkat, és előjön Ellie PTSD-je, illetve egy másik ponton is felidézhetjük az általa átélt traumatikus élményt, miután egy vaddisznót követünk és megküzdünk vele.
Mindegyik hatásos a maga módján, és a hozzájuk kapcsolt magyarázat miatt teljesen érthető, miért nem fejezték be őket - így, ebben a formában is élmény találkozni velük. Narrációt egyébként a játék végigjátszása közben is engedélyezhetünk, ugyancsak a fejlesztők és a színészek (a rendező Neil Druckmann, a történetért felelős vezető Halley Gross, illetve a Joelt alakító Troy Baker, az Ellie-t megformáló Ashley Johnson, és Laura Bailey, aki Abbyt keltette életre) mondanak érdekességeket. Természetesen mindenhez készült magyar felirat, még ha annak minősége, ahogy a Marvel's Spider-Man 2 esetében, úgy most is hullámzó ("Csinálj 3 gyilkosságot gyors egymásutánban" helyett lehetett volna például "Ölj meg 3 ellenfelet gyors egymásutánban").
Aki pedig tényleg képes csak azért elindítani a játékot, hogy gitározgasson, szintén örülhet: Ellie, Joel, vagy a játék zeneszerzője, Gustavo Santaolalla szerepében foghatunk és szólaltathatunk meg különféle húros hangszereket több eltérő helyszínen - például bendzsót is. Nem egy Guitar Hero vagy egy Gwent-szintű minijáték, de jópofa adalék.
Most már reméljük, ráfordulnak a The Last of Us Part III fejlesztésére, mert volna még mit mesélni mind Ellie történetéről, mind a fertőzöttekkel teli világról, és akadnak fülek is (egyelőre fejekre erősítve), amelyek szívesen hallgatnák a történeteket. Hogy mikorra készülhet el a folytatás, jó kérdés, az elkaszált multis spin-off feltehetően jelentősen hátráltatta a munkálatokat, de amíg erre várunk, most már csak a Part II Remastereddel érdemes újra (vagy először) belevágni a szívünket egyszer már rendesen megcsavaró kalandba.
