Nálunk ez idáig elég kevesen kötöttek közelebbi ismeretséget a Super Smash Bros. sorozattal. A legtöbben csak felfelé kúszó szemöldökkel nézték ezt a szériát, amelyben együtt bunyózik Link, Mario, Kirby vagy épp Samus Aran és a Wii Fit Trainer. Elvégre mire is lehet képes egy kusza, halomnyi játék karaktereit összemixelő verekedős cím, amelyben még életereje sincs a harcosoknak, és csak az a cél, hogy lelökjük összes ellenfelünket a tátongó mélységbe? Nos, a Super Smash Bros. Ultimate ismételten bebizonyította, hogy jöhetnek és mehetnek Mortal Kombatek, SoulCaliburok és Tekkenek, de a bunyó esszenciáját még mindig itt érdemes keresni, illetve azt is markánsan aláhúzta, hogy egy verekedős játék egyszerre lehet családi móka és masszívan a profik terepe.
Vér és belek helyett technika
Nem csak akkor lehet jó egy verekedős játék, ha a harcoló felek kitépik egymás gerincoszlopát, vagy térdig gázolnak a kiömlött belsőségekben. Értelemszerűen a Nintendo nem is egy efféle brutális sorozat útját egyengeti már 1999 óta, a Super Smash Bros. teljesen más irányba indult el. A Nintendo 64-re megjelent első rész még viszonylag alacsony költségvetéssel készült, és eredetileg csak Japánban jelent meg, de a hatalmas helyi siker miatt végül az egész világ megkapta ezt a formabontó bunyós címet. Már itt is megtalálhatók voltak a sorozat védjegyének számító alapvetések: a megszokott életerőcsík helyett egy százalékos mutató jelezte, mekkora valószínűséggel leszünk képesek kilökni az ellenfelet a játéktérből - ez volt ugyanis a csetepaté valódi célja. Ugyancsak már ekkor is tovább mutatott a Smash az egy az egy elleni harcoknál: maximum négyen verekedhettek a többjátékos módban: mindenki mindenki ellen vagy csapatos felállásban.
Míg más hasonszőrű játékokban általában minden egyes karakterhez meg kellett tanulni a különleges mozdulatsorok előhívására szolgáló kombinációkat, és ezek közül akár több tucatot is fejben tartott az ember, ha minden harcos mesterévé akart válni, a Smash egy jóval egyszerűbb receptet követ: ugyanazzal a pár gombbal irányítunk mindenkit, a karakterek képességei viszont merőben eltérnek. Magyarán ha megtanultunk egyikükkel játszani, akkor igazából mindet képesek leszünk irányítani, mindössze teljesen különböző kunsztokat tudunk majd megvillantani velük ugyanazoknak a gomboknak a segítségével. Ebben rejlik a széria legnagyobb varázsa, ettől válik a Smash partijátékká és családi kedvenccé egyaránt, hiszen kicsik és nagyok egyaránt hamar rákaphatnak az ízére. Persze a játékmechanikáknak mélysége is van bőven, az igazán profik lesznek csak képesek pontosan időzíteni a támadásokat, tökéletesen lekövetni a levegőben folyó harcot, és ismerni az egyes karakterek egymás ellen megkívánt taktikáit, sőt pontosan tudni, mikor melyik tárgyat érdemes felvenni, mivel azokból is hullik bőven a játéktérre. Ezeket a tárgyakat is kazalnyi franchise-ból emelték át; ahogy a sorozat többi elemére jellemző, úgy ezen a területen is a szériák vegyítése a legmarkánsabb tényező.
Külön érdemes még kiemelni a Final Smash mozdulatot, amely egyfajta kivégzésként szolgál, de persze nem garantálja az ellenfél azonnali halálát, mindössze tetemes mennyiségű sebzést oszt ki. Mondanom sem kell, ez a támadás minden karakternél teljesen egyedi, rá jellemző látványos animációt takar, magát a mozdulatot pedig egyetlen gomb lenyomásával előhívhatjuk, tehát nem kell egy gondosan teleírt kockás füzetet lapozgatnunk, hogy kikeressük belőle a megfelelő, előre-le-előre-nagyütés kombót. A Mortal Kombatnek ugyan ez remekül áll, és örömmel nézzük, ahogy az ezekhez a mozdulatokhoz tartozó gombok lenyomása után Sub-Zero kitépi ellenfele gerincoszlopát, ezekhez a karakterekhez, ehhez a játékmenethez és úgy általánosságában a Smash stílusához viszont az egygombos áldás passzol.
Számokban nagy
Bár az alapok érintetlenek maradtak, 1999 óta persze sok minden megváltozott. Húsz éve például még csak 12 karakterrel kellett beérnünk, a Super Smash Bros. Ultimate-ben viszont már összesen 74 választható harcos van (illetve 76, ha a Pokémon Trainer pokémonjait is külön karakterekként kezeljük), ez a szám viszont természetesen nem végleges, folyamatosan érkeznek majd a DLC-szereplők - valamint persze mindegyikükhöz tartozik egy csomó különböző skin is. Számok tekintetében valóban minden hatványozódott. Immár akár nyolcan is rácuppanhatunk egy meccsre, de az igazán hajmeresztő mutatók akkor jönnek szembe, ha egy picit jobban beleássuk magunkat a játékba. Összesen 103 pályán mehet ugyanis a harc, amelyek nemcsak látványban, hanem felépítésükben és egyedi kis trükkjeikben is merőben eltérnek egymástól. A játékban felsorakozó franchise-ok muzsikái közül pedig 800-nál is többet passzíroztak bele a legújabb részbe. Mindennek tetejében még ott vannak a különféle módosítókat, extra előnyöket biztosító lelkek (róluk később esik majd bővebben szó), amelyekből több mint 1200 érhető el, szerezhető meg.
Kirby a világ ellen
Teljesen egyértelmű tehát, hogy hosszú ideig nem lesz alkalma az unatkozásra azoknak, akik bepattintják a Super Smash Bros. Ultimate kártyácskáját a Nintendo konzoljába. Az eddig felsoroltakon túl pedig a remekül megkomponált World of Light kampány lesz az, ami 25-30 órára garantáltan elrabol bennünket a külvilágtól. Persze nem eget rengető sztorira vagy aprólékosan kidolgozott háttértörténetre kell számítani. Inkább az addiktív játékmenet és a folyamatos szórakozás fogja előidézni azt, hogy még hajnalban is a tévé előtt görnyedve vagy a konzolt handheld módban használva, a kanapén összekuporodva hessegetjük el az alvás kósza gondolatát. Elvégre szundítani bármikor lehet, de előtte még pont belefér egy meccs a kampányban, aztán még egy és így tovább.
Maga a sztorimód úgy indul, hogy Galeem, a főgonosz egyetlen kivétellel a játék összes hősét elintézni, ráadásul gonosz másolatokat kreál belőlük, akiket mindenféle lelkekkel kombinálva küld ellenünk. Mi kezdetben csak az egyedüli túlélőt, a kis Kirbyt fogjuk irányítani egy hatalmas térképen, ahol temérdek harc és felfedeznivaló vár ránk. A karakterek gonosz másainak legyőzése után azonban feloldjuk az adott szereplőt is, aki ezután nemcsak a kampány során, hanem az összes létező játékmódban elérhetővé válik. Minden bunyó után megkaparintunk egyet a korábban már említett lelkekből is. Ezek eltérő erősséggel, illetve tulajdonságokkal rendelkeznek. Van, aki már a harc elején egy fegyvert varázsol a kezünkbe, mások acél keménységűvé tesznek bennünket a meccs elején, vagy épp immunissá változtatnak a tűzzel szemben. Léteznek "elsődleges" és "másodlagos" lelkek, előbbiek egyik alaptulajdonsága, hogy az utóbbiakból mennyi rendelhető hozzájuk. A használt lelkek folyamatosan fejlődnek, szinteken lépnek, de bizonyos tárgyak segítségével pillanatok alatt manuálisan is ugorhatunk velük pár szintet. Nem árt azonban arra is figyelni, hogy milyen erősségű ellenfelekkel kerülünk szembe. Ha ugyanis túl combos lelkekkel az oldalunkon nyomunk le valakit, akkor a jutalmazás igencsak csekély lesz, míg ha gyengébb a lélektámogatás, bőségesebb lesz a jussunk is. A megfelelően kiválasztott lelkek a legnagyobb csávából is kihúzhatnak bennünket, ezért fontos, hogy egy csata előtt alaposan felkészüljünk, és megnézzük, mire is számíthatunk majd a páston.
Ezek a lelkek más csodákra is képesek. A szerteágazó térképen bizonyos helyszínek el lesznek zárva előttünk. Ezeken a pontokon csak akkor kelhetünk majd át, ha tarsolyunkban lapul a megfelelő lélek. A sziklákkal elzárt területeket például csak úgy érhetjük el, ha már nálunk van a legendás Bomberman lelke, és segítségével felrobbantjuk az utunkba álló köveket.
Nem szeretnék spoilerezni (egyébként nem is lehetne sokat), de a sztori egészen szépen kikerekedik a vége felé, egyfajta tanulságot is kínál, ráadásul háromféle eltérő befejezés (és ezáltal különböző végső bossharc) közül választhatunk.
Szívem szerint a műfaj számos képviselője elé leraknám követendő példaként a World of Light kampányt. Egy verekedős játékban ugyanis nem kell alibiszinten megoldani ezt, nem szükséges minimális energiabefektetés mellett egymás mögé hányni egy rakás ugyanolyan bunyót. Az eltérő lelkeknek hála a World of Light minden összecsapása egy újabb meglepetés, az embert próbáló bossharcok mellett pedig a legnehezebb feladatunk az lesz, hogy legalább rövid időre le tudjuk majd tenni a játékot, annyira magába szippant a kampány.
Gyűjtsd össze mind!
Kétélű dolog a feloldható karakterek rendszere. Egyrészt ott vannak azok a játékosok, akik azonnal el szeretnék érni az összes kedvencüket, és úgy vannak vele, hogy ha kifizették a játék árát, akkor bizony ők akarják eldönteni, kit irányítva osztják a pofonokat az első perctől kezdve. Nos, én a másik táborba tartozom, mert élvezem, ha meg kell küzdenem minden kedvencemért, és kifejezetten zavar, hogy például a Mario Kart 8 Deluxe-ban azonnal elérhető az összes versenyző.
A Super Smash Bros. Ultimate nekem kedvezett. Mikor először elindítjuk a játékot, csupán az 1999-es első epizód nyolc kezdő karaktere közül választhatunk. Később viszont folyamatosan nyílnak meg az új lehetőségek. Ahogy korábban említettem, a kampány során feloldott hősöket is azonnal megkapjuk, de más módokon is bővíthetjük a felhozatalt. Ehhez pedig mindössze elég technikásan kell játszanunk. Az új szereplők felbukkanása ugyanis nem a megnyert vagy elvesztett meccsek számától függ, hanem attól, mennyire változatos a játéktechnikánk, azaz egy gombot püfölünk-e rendületlenül, vagy okosan váltogatjuk a képességeket. Ha elég ügyesek voltunk, akkor a meccs után felbukkan egy "kihívó", vagyis egy új karakter, akit le kell nyomnunk. Nyugi, ha ez elsőre nem sikerül, később újra meg lehet próbálni. Nem véletlenszerű a felbukkanó karakterek sora, előre megadott listából dobja elénk az ellenfeleket a játék. Az új harcosok megszerzésének harmadik módja végül a Classic Mode-béli játék. Itt pár meccs után egy bossharc vár ránk, majd ha az alapvető nyolc harcos valamelyikével teljesítettük ezt a feladatot, szintén egy külön listából kapjuk meg az első kihívónkat. Értelemszerűen amikor egy éppen érkező szereplő már a birtokunkban van, ugrik egyet a lista.
Ez így leírva talán kicsit bonyolultnak hangzik, de a gyakorlatban a játékos csak azt fogja tapasztalni, hogy remekül érzi magát, kiválóan szórakozik, közben pedig folyton-folyvást bővül a játékbéli népesség. A megszerezhető lelkek százai pedig persze csak hozzáadnak az élményhez.
Négy lába van, mégis megbotlik
Hiába töltötték meg csordultig tartalommal a Super Smash Bros. Ultimate-et, sajnos egy igazán fontos ponton csúnyán alulteljesít a játék jelen pillanatban, ami egyben az immár fizetőssé vált Nintendo Switch Online első nagy fekete pontja is. Teljesen biztos vagyok ugyanis abban, hogy nagyon sokan épp emiatt a játék miatt fognak előfizetni a szolgáltatásra, amely immár nélkülözhetetlen az online játékhoz. A Super Smash Bros. Ultimate online multiplayer módja azonban, bár a választható játékmódok és a meccsek testre szabhatósága tekintetében simán hozza a helyi multi vagy az egyjátékos részleg színvonalát, technikai téren látványosan elhasal.
A netes játék alapjai sajnos nem dedikált szervereken, hanem peer-to-peer kapcsolatokon nyugszanak. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ha játszópajtásunk internetkapcsolata nem a legjobb, akkor elég csúnya lagokba lehet belefutni, és az esetek többségében beléjük is fogunk ütközni. Szinte alig sikerült olyan meccseket letolnom, amelyekben nem jelentkezett valamiféle lag, sőt a kapcsolat teljes szétesésére is volt példa. Ez így, ebben a formában szemmel láthatóan nem működik, és nagyon gyorsan megoldást kell találni rá, mivel bizonyos régiókban komoly e-sport-címnek számít a Super Smash Bros. sorozat.
Gond nélkül eladja a konzolt
Időről időre előjön a kérdés, hogy egy bika PC és egy jóféle PlayStation 4 Pro vagy Xbox One X mellé megéri-e beruházni egy jóval szerényebb teljesítményre képes Nintendo Swichre - persze itt az a tényező sem elhanyagolható, hogy nem mindenki engedhet meg magának egy ilyen gépparkot otthon. Ahogy 2017-ben a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, úgy tavaly év végén a Super Smash Bros. Ultimate bizonyította be azt, hogy igenis ott a helye a nappaliban a Nintendo hibrid masinájának. Engem személy szerint nehezen lehetne rávenni, hogy multiplatform címeket Switchen nyúzzak (hiába remek móka mondjuk a villamoson Doomozni), de az exkluzív játékok nemcsak egytől egyig remekül sikerülnek, de akadnak közöttük olyan gyöngyszemek is, amelyek simán egy-egy műfaj csúcsának is tekinthetők. A Super Smash Bros. Ultimate pedig pontosan egy ilyen játék.
