A Galaxis Őrzőihez hasonlóan az Öngyilkos Osztag is olyan képregényes szuperhőscsapat, amelynek kellett egy-két mozifilm ahhoz, hogy ne csak a keményvonalas rajongók ismerjék és szeressék őket, hanem képessé váljanak a mainstreambe is belépni. David Ayer 2016-os filmje és James Gunn 2021-es mozija azonban bőven megtette a hatását, ennek tükrében pedig igazából nem tartom rossz ötletnek azt, hogy a Warner Bros. Games a DC Comics rosszfiúkból antihőssé avanzsált karaktereire szeretett volna felhúzni egy teljes videojátékot.
Különösen úgy nem, hogy a kényszerű hősködésre kárhoztatott rosszarcoknak egyből az A-ligás jófiúkkal, az Igazság Ligájával kellett szembenéznie. Az eseményeket ráadásul a Batman: Arkham széria világába helyezték el, és a fejlesztést a Rocksteady Studios csapatára bízták. Mi baj történhetne ilyen hátszéllel? Nos, elég sok, és a legnagyobb problémák sajnos egy olyan utat vetítenek előre az egész játékipar számára, ami cseppet sem fest rózsásan.
Viszonylag hamar kiderült ugyanis, hogy a Suicide Squad: Kill the Justice League nem csak egy hétköznapi akció-kaland shooter lesz, hanem egyből hosszú ideig támogatott, live service játékmodellt húznak fel a koncepcióra. És ez hozta is magával a zsáner össze búját, baját.
A Liga elbukott
A sztori szerint öt évvel járunk a Batman: Arkham Knight eseményei után. Az A.R.G.U.S. szervezet vezetője, Amanda Waller pedig összehívja a Task Force X-et, avagy az Öngyilkos Osztagot, mert a világ már csak rájuk számíthat, a Föld legnagyobb hősei elbuktak. Bizony, az Igazság Ligája tagjainak elméjét immár a gonosz Brainiac irányítja, aki nem csak Supermanből és bandájából csinált privát verőembereket, hanem Metropolis egész lakosságát is undorító szörnyetegekké változtatta, és épp azon munkálkodik, hogy terraformálja a komplett bolygót. Captain Boomerang, Deadshot, Harley Quinn és King Shark nem kisebb küldetést kap a nyakába, mint ennek a tervnek a megakadályozását, ennek érdekében pedig nincs mit tenni, meg kell ölni az Igazság Ligáját.
A Suicide Squad: Kill the Justice League minden porcikájából ordít, hogy négyfős kooperatív multiplayer játék, de persze teljesen egyedül is végig lehet játszani, az elindított küldetéseken kívül bármikor egyetlen gombnyomással váltogathatunk a négy karakter között. Kérdés persze, hogy akarunk-e, mert annyira különbözik a repertoárjuk és főleg az irányításuk, hogy nem lesz egyszerű mindenki kezelését megszokni, illetve elég valószínű, hogy sokaknak egy-egy konkrét karakter fog csak bejönni, és a többieket inkább nem nagyon piszkálgatják. Nálunk egyértelműen Deadshot volt a favorit, nem csak azért, mert talán az ő fegyverkészlete a leghatékonyabb, hanem inkább a repülési képessége miatt. Össze sem lehet hasonlítani, mennyivel egyszerűbb őt irányítva átszelni gyorsan a teljes térképet, mint Captain Boomeranggal teleportálgatni, King Sharkkal ugrándozni, vagy Harley Quinn-nel lengedezni.
Persze a közlekedés csak egy dolog, a hangsúly itt egyértelműen a harcon van, noha ez a kettő kéz a kézben jár, mivel az elképesztően pörgős összecsapások során egyszerűen muszáj folyamatosan mozgásban lennünk, repkednünk, ugrálnunk, kitérnünk a lövedékek elől, és a levegőből szórni az áldást.
Ha valaki tartósan a talajon marad, az jó eséllyel nem fogja itt sokáig húzni. Kiemelten fontos továbbá a megfelelő időben ellőtt counterek használata, valamint az áthatolhatatlan pajzsokat lebontó közelharci támadások alkalmazása is. Ha lecsökkent a pajzsunk, akkor egy arra alkalmas támadással a legyőzött ellenfélből kell kisajtolni újratöltéshez szükséges matériát, és így tovább. Kissé bugyuta megoldás, hogy a lőszerek, gránátok, pajzstöltők színes neon ikonokként potyognak az ellenfelekből, de tudjuk be ezt a kreatív döntést a retro imádatának.
Elsőre talán kicsit sok is, amit a játékos nyakába zúdítanak, de ha az alapok megvannak, onnan már egészen követhetővé válnak a bonyolultabb mechanikák, a talentfák, a különféle elementális sebzések, fegyvermódosítók és egyéb extrák, melyeket szépen sorban feloldhatunk a végigjátszás során. Ezek egy része opcionális, és bizonyos mellékküldetésekhez van kötve, de ha jót akarunk magunknak, szánunk rájuk időt. Csak éppen nem ezek lesznek a legboldogabban eltöltött játékóráink.
Live service mindenek felett
A Suicide Squad: Kill the Justice League legnagyobb átka az a repetitív játékmenet, amitől a legtöbb live service cím szenved. A mellékküldetésekben ugyanazokat a végtelenül unalmas feladatokat fogjuk ledarálni minimális módosítások mellett, teljesítésük inkább teher, mintsem élvezet. Van, hogy egy buszba kell pakolnunk a kimentett túszokat, máskor csak bizonyos támadásokkal sebezhetők az ellenfelek, és így kell megvédeni egy területet, nagy megfejtésekre, ötletekre nem kell számítani.
Továbbá hiába hullik folyamatosan a loot minden küldetés végén, nem érezni óriási különbséget az egyes fegyverek között, szóval az ember inkább mindig csak bepakolja a legmagasabb sebzésű és legmenőbb ritkaságú flintát, aztán pörgeti tovább a darálást. A talentfa ennél egy fokkal izgalmasabb, érdekes módosítókat lehet beállítani, amelyek leggyakrabban a minél magasabb kombószorzóhoz kötődnek, de azért alapjaiban ez a rész sem fogja megváltoztatni a játékmenet.
Azt a játékmenetet, amelyben teljesen fel lettek borítva az arányok. Lehet, hogy nem számítottak erre sokan, de a Suicide Squad: Kill the Justice League története kifejezetten jó. Nem világrengető, ám kellően humoros, vannak benne váratlan húzások, a karakterek önazonosak és megszerethetők, az alapkoncepcióból pedig sokkal többet kihoztak annál, mint amit a korai előzetesek sejtettek belőle. A történetmeséléshez temérdek átvezető kapcsolódik, és itt picit sikerült túlzásba esni. Jók ezek a videók, remek a szinkron, izgalmas a sztori, de az ember azt érzi, hogy játszana már, mert percek óta csak a szócséplés megy.
És bizony akkor sem jobb a helyzet, ha végre játszhatunk, mert ilyenkor nagyon gyorsan elfogy a kreatív kunszt, és megint csak a mókuskerékben rohanunk előre, ugyanazokat a főbb és mellékfeladatokat csináljuk, hiányzik az a kis extra, amitől tényleg magába tudná szippantani az embert a játék. A bossharcok esetében sem gondolták túl a dolgokat, óriási kreatív megoldásokra sajnálatos módon itt sem érdemes számítani.
Kevesebb mint 20 óra alatt a sztori végére lehet érni akkor is, ha az ember nem válogat, és megcsinálja az összes opcionális mellékküldetést is, de ne feledjük, live service címről van szó, az igazi mókának akkor kell érkeznie, miután vége a kampánynak. Nos, a katarzis elmarad.
Az endgame tekintetében megint az írók voltak az ügyesebbek, váraltan és nagyon ötletes módon van megoldva az, hogy a stáblista lefutása után miért maradjunk még mindig a játékban, hogyan is folytatódhat ez a kaland a jövőben. Maga a megvalósítás viszont csapnivaló. Pár különösen nehéz küldetést kell ugyanis ismételgetni egyre durvább nehézségi fokozatokon, hogy ki tudjuk farmolni az aktuálisan legértékesebb lootokat. Ennyi és nem több, ez pedig valószínűleg keveseket fog a játékhoz láncolni, pedig a Warner fejesei nagyon hosszú távra terveztek, elvégre live service címről van szó.
Hagyják békén a hőseinket!
A játék tényleg tartogat igazán érdekes és izgalmas fordulatokat, melyek némelyike azoknak, akik megszokták, hogy Gotham hősei a jók, nem fognak tetszeni - ennek sokan hangot is adtak anélkül, hogy játszottak volna a Suicide Squaddal. Egyesek szerint például a Batmant videojátékban utoljára itt megszólaltató, 2022 novemberében elhunyt Kevin Conroy nevének bemocskolása történt meg, ami végképp érthetetlen - különösen úgy, hogy a játék egyébként a stáblista után elég szépen megemlékszik Conroy munkásságáról.
Egy olyan játékban, ami épp úgy tud önazonos lenni, ha esetenként véres, brutális, mocskos, és egyetlen pillanatig sem finomkodik, kár fennakadni azon, hogy egy közkedvelt, elhunyt színész karaktere min megy át. Ahogy a játék főhősei, úgy maga a játék sem moralizál, nem bontja ki és elemzi a tragédiákat, csak megvonja a vállát, esetleg röhög egyet az egész abszurditáson és megy is tovább - ezt pedig jól teszi, mert itt és most ez a feladata.
A Suicide Squad: Kill the Justice League ahol kell, ott igenis véres, morbid, pontosan olyan, ahogy azt megszokhattuk a képregényekben, vagy épp az eddig kiadott két mozifilmben. Épp az lenne a baj, ha az írók ezen valamilyen oknál fogva tompítani szerettek volna, de szerencsére nem tettek így.
A játékipar egyik jelentős rákfenéjétől, a mikrotranzakcióktól egyelőre nem nagyon kell tartani, jelenleg csak különféle jelmezeket, emote-okat, és hasonló kozmetikai apróságokat lehet megvásárolni, a fontosabb, játékmenetet érintő, új karaktereket is bemutató frissítéseket az ígéretek szerint teljesen ingyenesen meg fogja kapni az összes pajtás, aki megvásárolta az alapjátékot. Az első szezon márciusban indul, és vele együtt rögvest érkezik az első új játszható karakter, aki nem más, mint Joker - nyugi, nem az Arkham-játékokban elhunyt verzióról van szó, aki eljut a végjátékig, az pontosan érteni fogja, hogyan valósulhat meg mindez.
Az, hogy a kritikusok ennyire megcsapkodták strandpapuccsal a Suicide Squad: Kill the Justice League hátsóját, valószínűleg inkább tudható be annak, hogy gyorsan elejét szeretnék venni a live service trend még durvább előretörésének, és ez rendben is van, ugyanakkor érdemes azért megjegyezni, hogy ez a játék azért messze jobb, mint mondjuk a 2022-es Gotham Knights vagy a 2020-as Marvel's Avengers, noha ezen játékok Meta-pontszámai nagyjából egyenlőek.
Ettől még nem lesz jó játék a Suicide Squad: Kill the Justice League, és világosan látszik, hogy hiába jó az írói munka, a játékdizájnt teljesen feláldozták a live service modell oltárán, amit nem lehet és kár is lenne megbocsátani.
