Vitatkozunk éppen. Sokan és sokféleképpen látjuk az EA és a DICE által tíz év után újraélesztett Star Wars Battlefront-élményt, ezért most próbálunk annyira objektívek maradni, amennyire ez csak elképzelhető. Igazából alig elképzelhető, hiszen mindenki saját ízlésének határain belül helyezi el azokat a támpontokat, amelyek szerint értékel, ezért állhat elő egy olyan helyzet, hogy például daev kerek-perec megírta, hogy ő bizony ezt a Disney-hype-pal kevert, történetkasztrált, DLC-k vásárlására kihegyezett multis játszóteret nem hajlandó teljes értékű játéknak tekinteni.
Sokakat nálunk is dühít az EA üzletpolitikája; olyan régi vágású játékosok vagyunk a legtöbben, akik azt szeretik, ha egy terméket készen kapnak, és az egy önállóan értelmezhető, teljes egész, egy élmény, ami egy jó ideig meghatározza napjainkat, amire örömmel emlékszünk vissza. Most meg az első javítócsomag után már mehetünk is DLC-t venni. Nyilván van ezzel baj, és kellően populista szónoklat lehet ilyenkor, hogy "bezzeg régen", meg hogy "én már ezért nem adok ki pénzt" (a legjobb önfelmentés ugyebár a warezolóknak), illetve hogy "a rajongókra ma már nem figyel senki". Mi mégsem rohannánk fejjel ennek a falnak, inkább csak igyekszünk ítéletek nélkül leírni, hogy a Star Wars Battlefront szerintünk üzleti siker lesz.
Na de akkor irány a messzi-messzi galaxis
Amióta csak bemutatták, mindenki azon merengett, hogy a DICE és az EA kezei között mennyire lesz a Battlefront egy átskinezett Battlefield, a félelem persze nem volt ok nélküli. Bizonyos szempontból be is jött, amitől a régi széria rajongói tartottak: a legújabb Star Wars játék egy lényegesen egyszerűbb, alapvetően multira kihegyezett alkotás, amely tartalom helyett a látvány és hangulat elegyével próbálja meg elhitetni velünk, hogy érdemes érte ennyi pénzt kifizetni. Igen, már az elején érdemes leszögezni, hogy a fent említett luxustermék fogalma nem újságírói túlkapás; ha az ember mondjuk konzolon játszik (ahogy mi is javarészt PlayStation 4-en teszteltük a játékot), akkor a Season Pass-szel együtt 35 ezer forintot kell kiperkálnia, amennyiben semmiről nem akar lemaradni a Star Wars közösségi harcában. A régi Battlefrontok rajongóinak eleve nehéz lesz már azt is megemészteniük, hogy ez alkalommal meg sem próbálták a botok elleni küzdelmet valahogy egyjátékos hadjáratnak álcázni. Nincs kampány, sem kerettörténet, nincs meg az a szabadság a járműves és gyalogos harcok terén, amit régen szerettünk; a lehengerlő látvány egyik alapfeltétele az, hogy azt eszed, amit kapsz, és úgy eszed, ahogy van. Ez persze egy nagyon fájó hiányosság (hiszen nagyon szeretnénk már egy eposzi Star Wars játékot is), de ezt most az elején engedjük el szépen, tárjuk ki szívcsakránkat, és fogadjuk el a világot olyannak, amilyen. Sokkal kényelmesebb lesz így a folytatás, még a végén azt is mondhatjuk, hogy nem is annyira rossz ez a Battlefront. Mert egyébként nem is annyira rossz.
Mire megyek egyedül?
Még az egyjátékos módokban is ott a coop lehetősége, az EA nem akarja elhinni, hogy nincs egy nyavalyás barátunk, akivel közösen éljük át a kalandokat. A szólóban, online vagy akár osztott képernyőn is játszható Survival, Battle, illetve Hero Battle jó gyakorlást jelenthet a multira. Mindenhol az a lényeg, hogy a hullámokban érkező ellenfeleket legyilkoljuk, a Survival esetében a túlélésért küzdünk, a Battle módoknál botokkal vagyunk együtt, és a lemészárolt ellenség teteméből kihulló medálok összeszedése a cél, amelyek pontot érnek: ha megvan a 100, nyertünk. A Hero szócska természetesen azt jelenti, hogy egy szabadon választott hőst választva mehetünk mészárolni, ilyenkor külső nézetből játszhatunk csak, egyedi erősségeinket bevetve segíthetjük csapatunkat. Ez azért hasznos, mert itt megismerhetjük a speciális karakterek képességeit, ami aztán jól jöhet a multis játékmódokban. Akad itt még egy Training mód is, ami érdekes módon pont eltér a játék fővonalától: főleg járműves feladatok várnak ránk, amelyek talán - ironikus módon - a klasszikus egyjátékos missziókhoz állnak legközelebb. A Battlefrontot viszont több játékosra tervezték, nem ez a magányos farkasok (vagy csempészek) Star Wars játéka. Fontos, hogy aki megveszi a játékot, ennek teljes tudatában álljon neki, mert ha az egyjátékos módok tekintetében nem is nyújt semmi maradandót, a multi tényleg jó, és valóban olyan, amitől - ha csak kis időre is, de - megdobban a rajongók szíve.
Túl szűk a messzi-messzi galaxis, nem?
A Battlefront lényege, hogy (egyelőre) az eredeti trilógia nagy csatáiba helyezzen minket, átélhessük, amit a filmekben a lázadó vagy a birodalmi katonák átéltek. Az alapjáték négy bolygóra visz el minket: a havas Hothra, ahol a Birodalom győzelmet aratott a lázadók felett; a Tatooine-ra, ahol Darth Vader elfogta Leia hercegnőt; az Endor erdős holdjára, ahol a lázadók sikerrel gyűrték le a Birodalmat; és a Sullustra, amely a filmekben csak említés szintjén jelent meg. Mindegyik más mind küllemében, mind hangulatában, sőt, még az ugyanazon bolygón játszódó pályák is eltérnek egymástól: a Tatooine-on például teljesen más egy Jawa jármű körül szaladgálni, mint a Millennium Falcon körül. Attól függően, milyen játékmódot játszunk, 4-9 különböző map váltja egymást, ami így, olvasva kevésnek tűnhet, de a gyakorlatban épp a már említett változatosság miatt annyira mégsem az. A rohangálva gyilkolós megoldás itt még kevésbé működik, mint egyébként, de aki ügyesen taktikázik, és figyeli a radart, a sunyibb ellenfeleket is leküzdheti. Vagyis legyen világos: ha kialakul egy játékosközösség, amely meglátja a Battlefront apró lehetőségeit, és nem csak agyatlanul lövöldöz a pályákon, akkor bizony sokkal több lehetőségünk nyílik arra, hogy kellemes játékélményben legyen részünk, mint amit négy bolygó láttán elsőre gondolnánk.
Taposson agyon a lépegető!
A multira kihegyezett játékmódokat három csoportra bonthatjuk. Az elsőbe tartoznak a "mindent bele" módok, amelyek során játszhatunk hősként, használhatunk járműveket, és összesen negyvenen (a Fighter Squadronban húszan) küzdhetünk egyszerre a csatatéren. A béta alatt is kipróbálható Walker Assault a Hothon igazi csoda, tényleg egészen olyan, mint a filmben, viszont a többi bolygón semmilyen. Na jó, az Endoron elég menő, hogy fel lehet ugrani az AT-AT-k hátára, illetve kidőlnek a fák, de a speeder bike-os (az a motorszerű izé, amivel könnyebb a fának csapódni, mint kergetőzni) üldözés gyakorlatilag nem része a játéknak, maga a jármű használhatatlan, egy-két bátor próbálkozás után mindenki feladta.
A Fighter Squadron csak félig-meddig kapcsolódik a másik kettő módhoz, grandiózussága miatt viszont mégis ezekhez sorolható. Nincsenek gyalogosok, a harc kizárólag a levegőben folyik, és a hősök szerepét is legendás hajók veszik át: a Millenium Falcon és a Slave-I.
Teljesen más élmény, mint a földön harcolni, és ugyan a végletekig árkádos, és még azon belül is fapados (kezdve azzal, hogy a kamera nem mozgatható önállóan, a belső nézet pedig részben emiatt is inkább érdekes, mintsem élvezhető), órákon keresztül képes szórakoztatni.
A második kategóriába sorolhatjuk a kisebb, 12-20 fős összecsapásokat, melyek során se hősök, se járművek nincsenek, és ezek hasonlítanak leginkább a hagyományos, más játékoktól megszokott élményhez. A Blast például a Team Deathmatch, a Cargo pedig a Capture the Flag megfelelője, csak utóbbiban nem zászlót, hanem egy csomagot kell elhozni az ellenfél bázisáról. A Battlefront talán ezekben a kisebb módokban működik jobban, a nagyobbakban a földi járművek szinte teljes hiánya miatt sokszor túl sokat kell futni, hogy ellenfeleket találjunk. Érdemes kezdetben is ezekkel gyakorolni, a 40 fősek picit több gyakorlást igényelnek.
A harmadik kategóriát a Hero Hunt és a Heroes vs. Villains módok alkotják, melyek középpontjában a hősök állnak. (Hivatalosan hősök és gonoszok, de nézőpont kérdése, hogy kit minek tekintünk.) Az első egy fogócskaszerű móka: egy játékos Han Solo, Leia vagy Luke szerepébe bújik, a másik hét pedig katonaként próbálja őt levadászni. Aki az utolsó találatot beviszi, a helyébe lép, és a végén az győz, aki a legtöbbet gyilkolt hősként. Kikapcsolódásnak, két másik meccs között pont megfelel, de valószínűleg nem ez lesz a legnépszerűbb.
A Heroes vs. Villains meg végképp nem, mert bár az elképzelés jó, itt látszik igazán, mennyire kiegyensúlyozatlanok a hősök, mennyivel erősebb Luke és Vader, mint Boba Fett, Han Solo, Leia és Palpatine. A mód őket - pár katona kíséretében - ereszti egymásnak, és az az oldal veszít, ahol hamarabb elhaláloznak. Az, hogy ki melyik karakterrel játszik, véletlenszerűen sorsolódik. Némi balanszprobléma érezhető itt az Erőben, de kétségtelenül nagyon szórakoztató módok ezek, főleg akkor, ha ismerősökkel tudjuk együtt nyomni.
Pjúpjú vagy csak pjú
Fontos, hogy mindent, amit a fegyverekről más multiplayer játékokban megtanultatok, felejtsetek el. Itt nem a mi világunk fizikai törvényei érvényesülnek, hanem a Star Wars univerzuméi (Hanék is könnyen eltáncoltak a rohamosztagosok lézerei elől), így a lézernyalábok is sokkal lassabbak, mint a valóságban lennének, sőt, lassabbak a hagyományos lövedékeknél is. Fontos, hogy ezzel kalkuláljunk, ugyanis elsőre nagyon fura lesz, hogy hiába tartjuk a keresztet az előttünk három méterrel elszaladó ellenfélen, nem találjuk el. Pár kör után kitapasztalható, de nem a hitboxot kell hibáztatni, ha mégsem járunk sikerrel.
A 11 stukker mindegyike autentikus, egy az egyben a filmben látottakat tükrözik. A lázadók az A280C-vel kezdenek (ami legalább a 15. szintig a legjobb választás mind közelre, mind távolra), a birodalmiak pedig az E11-gyel, de a választékban pisztolyok, nagyobb hatótávolságú puskák és egy Shock Blaster is szerepel, ami nem hivatalosan a shotgun megfelelője. Mindenki találhat olyat, ami a saját játékstílusához illik, hatalmas különbségek nincsenek a két oldal arzenálja között, és viszonylag könnyen bele lehet rázódni a sajátosságok használatába.
Hivatalosan mindenki csak egy fegyvert vihet magával, viszont vannak az úgynevezett Star Cardok, melyekből hármat választhatunk egyszerre. Ezek olyan extrákat adnak, mint a hődetonátor, a nagyobb ugrást lehetővé tevő Jump Pack vagy a Scan Pulse, mellyel egy pillanatra a falon át is láthatjuk, hol vannak az ellenfelek.
Bár a játékmenetre nincs hatással, beállíthatjuk karakterünk kinézetét is, és meglepően sok lehetőség közül választhatunk. Az emberek (mindenféle etnikumból, mindkét nemből, a férfiak szakállal vagy anélkül) vannak többségben, de a lázadók oldalán 40-es szint után "földönkívüliek" is lehetünk, igaz, fajonként csak egyneműek, így twi'lekből például csak lányok, rodianból csak hímek. Nem vagyunk benne biztosak, hogy valaki fegyver helyett extra szakállra vagy frizurára költené szívesen a harcok alatt összeszedett pontjait, de lehet, hogy valakinek az egyediség fontos; bár ezzel az erővel már valami minimális karaktergenerálót is a játék részévé tehettek volna.
Kivel van az Erő?
A Battlefront más, mint bármi, amivel valaha játszottunk, beleértve az előző két részt is. Ne ijedjetek meg, ha csak pár óra után jön a sikerélmény, és ne mondjátok ki pár kör után, hogy ez a játék rossz. A Star Wars Battlefront önmagában nézve egy élvezhető, dinamikus, hangulatos, magával ragadó játék, ami ideig-óráig képes elvarázsolni, de sajnos túl kevés és túlságosan egyszerű ahhoz, hogy örök érvényű darab lehessen. A rajongói elvárások kereszttűzében nyilván nem lenne könnyű dolga, de nagyon szomorú, hogy még csak meg sem próbálta.
