Alaposan fel kell kötnie mágikus pantallóját annak az izometrikus nézetű fantasy szerepjátéknak, amelyik oda akar csücsülni a műfaj húsos fazekához. Hiszen olyan nagykutyák foglalnak ott helyet, mint a Divinity: Original Sin 2, a Pillars of Eternity II: Deadfire és a SpellForce 3. A Games Farm az említett szériáktól lehulló koncon rágódva rendíthetetlenül próbálkozott ellesni a zsáner csínját-bínját, kísérleteik pedig olyan hangzatos címeket kaptak, mint a Vikings: Wolves of Midgard, a Kult: Heretic Kingdoms vagy éppen a Shadows: Heretic Kingdoms. Utóbbi kettő egy ún. "Heretic Kingdoms" saga részét képezte, amely a vegyes fogadtatású részek miatt ugyan megtépázott renoméval rendelkezett, a Kalypso Media mégis látott benne kellő spirituszt ahhoz, hogy felkarolja, és lehetőséget adjon neki a bizonyításra. A fejlesztőcsapat pedig meghálálta a belé fektetett bizalmat, ugyanis a Shadows: Awakening képében a széria legélvezetesebb darabjára emelhetjük a poharunkat.
Démondom, hogy többen vagyunk
Van úgy, hogy egy történetről már messziről lerí, hogy híján van az eredetiségnek, viszont hatásosan van elmesélve, és határozottan tolja előtérbe a karaktereket, hogy a sztori hepehupáival szemben inkább azokra irányuljon a reflektorfény. A Shadows: Awakeningben az általunk irányított démont, Devourert illeti a kitüntetett figyelem, akit egy misztikus öregember idéz meg azzal a homályos céllal, hogy a három rendelkezésre álló lélek közül felfaljon egyet. Válasszuk akár Kaligot, a banditakirályt, Jaskert, a vadkant vagy Eviát, a tűz lányát, garantáltan eltérő élményű játékmenetben lesz részünk, köszönhetően annak, hogy mindhármójukat saját kaszttal, változatos személyiséggel, dedikált képességekkel, egyéni sztoriszállal, különböző motivációkkal és egyedi dialógusokkal látták el, így növelve triplájára az újrajátszási faktort (ezáltal a több mint húszórányi játékidő könnyen hatvan fölé emelkedhet).
Bármelyiküket is fogyassza el jóízűen Devourer, visszavonhatatlanul össze fog vele olvadni a játék további részére, és elkezdődik kettejük fordulatos regéje… illetve nem csak kettejüké. A központi szerepet betöltő entitásunk ugyanis több lelket is magába szippanthat a végigjátszás folyamán, akik között egy piszkosul élvezetes funkciónak köszönhetően élesben váltogathatunk a pályákon, ha pedig már többen is vannak, összeállíthatjuk saját csapatunkat belőlük. Single player party? Úgy ám!
A Games Farm projektjének különlegessége, hogy két, egymással párhuzamos univerzumban kalandozhatunk: a démonnal a Shadow Realmben, az általa megszállt "bábokkal" pedig a való világban, azaz a Mortal Realmben. Mindegyik létsíknak megvannak a maga rejtélyei, puzzle-jei és ellenféltípusai, ráadásul szinte bármikor - akár harc közben is - válthatunk közöttük, így segítve kooperatív előrejutásunkat. Mindez gombnyomásra történik olyan zökkenőmentesen és gördülékenyen, mintha forró késsel szelnénk fel a vajat, de annál klasszisokkal látványosabb.
Teljes az öröm, ha a koponyát töröm
Azt állítottuk volna, hogy opcionális a váltás a világok között? Helyesbítünk arra, hogy kötelező. Meglehetősen sok XP-től, aranytól, felszereléstől és önfeledt mókától esne el az, aki egyetlen dimenzióra korlátozná figyelmét, arról nem is beszélve, hogy a missziókhoz, a fejtörőkhöz és a bossok legyűréséhez is elengedhetetlen az együttműködés… nos, önmagunkkal (sőt, külön területek is megnyílhatnak a megfelelő figura előtt). Ez ínycsiklandó ízt kölcsönöz a játék harcrendszerének, amely a valós idejű csetepatékat részesíti előnyben, így valójában közelebb áll a Diablo és Titan Quest szériákhoz, mint a körökre osztott módit preferáló, Divinity típusú címekhez. Karaktereinknek persze megvannak a kasztból fakadó saját erősségeik és a tulajdonságaikból eredő gyengeségeik, de a más-más világban létezés ellenére is képesek összedolgozni annak érdekében, hogy kiaknázhassák az együttműködésben rejlő magas potenciált. Például Devourer fagyasztó képessége pár másodpercre megdermeszti mindkét univerzum lényeit, így visszaváltva a Mortal Realmbe Kaliggal odasózhatunk egy őrületeset a mozdulatlanná vált ellennek, míg Evia védővarázslata a többiekre is öröklődik a váltáskor. A képességek ilyetén szintű mixelését nevezik a készítők szinergiarendszernek, az pedig, hogy kikísérletezzük, mely talentumok működnek jól együtt, egy módfelett szórakoztató eleme a játéknak.
Akárcsak a Shadows: Awakening világának felfedezése. Noha a tripla A kategóriás címekhez képest alacsonyabb büdzséből dolgozott a stúdió, és ez tetten érhető a grafikán is, még így is egy pofás koncepciót kapunk különleges hangulattal, amelyet minőségi átvezetők és többnyire suta animációk egészítenek ki (Kalig például úgy fut, mint aki újraszínezte a gatyóját). A pályatervezés sem mindig a legésszerűbb, hiszen előfordul, hogy már megtisztított területeken kell csatangolnunk, de az újabb loot reménye, az NPC-kkel társalgás, a változatos térkép és az árusokkal seftelés valamelyest képes feledtetni az ilyen esetekben fellépő ellenérzéseinket. Más játékokkal ellentétben itt nem dísznek vannak kiállítva a kereskedők, valóban értékes árukat szerezhetünk be tőlük, ráadásul tárgyainkat az esszencia hozzáadásával még erőteljesebbé varázsolhatjuk, és így fokozhatjuk harcosaink felszerelésének hatékonyságát, nem is szólva a kinézetükről (Kalig például úgy fest az egyik páncéljában és sisakjában, mintha egy fantasybe oltott xenomorph lenne, ami szürreális élmény). Persze az inventoryban sem minden fenékig tejfel, hiszen több csapattagnál már nem kevés logisztikát igényel, hogy naprakészen tartsuk viselt és használt holmijaikat, de aki imádja a menedzselősdit, az a mennyekben jár majd.
Az árnybirodalom láncos kutyája vagyok én
A Shadows: Awakening több befejezéssel is kecsegtet, amelyekkel eldönthetjük az eretnek királyságok sorsát, és alakíthatunk Devourer személyiségén, addig viszont az említett pozitívumokra koncentrálva át kell vészelnünk a fentebb taglalt negatívumokat, csakúgy, mint a sűrűn előforduló bugokat (mint amikor ötször kell ráütni egy ládára, hogy széttörjön). De a fejlesztők már a teszt készültekor is nagy hévvel hegesztették a javításokat, így jó eséllyel előbb-utóbb minden technikai problémát helyrekalapálnak. Kivéve azt, hogy a történet szereplőinek gyakran be nem áll a szája, és sokszor feleslegesebben rizsáznak, mint kofa a piacon, de ez legyen a legkevesebb gondunk egy, a semmiből felépített fantáziavilágban. Ugyan kicsit túlárazottnak tűnik első látásra, de ha valaki le tud csapni rá egy kedvezőbb akció során, akkor egy olyan fantasy-szerepjátékot zsebelhet be, amely már átlépett a naggyá válás kapuján. Ha ilyen lelkesedéssel és kreativitással, de sokkal nagyobb odafigyeléssel és átgondoltabban készítik el a folytatását, akkor reményeink szerint egy lapon emlegethetjük majd a Shadows szériát is a Divinity és a Pillars of Eternity kaliberű legendákkal.
