A Pendulo Studios a Runaway első részével megalkotta az ideális kalandjátékot. A két főszereplő telitalálat volt, ahogyan a sztori is kellőképpen izgalmasra sikeredett. A játék bája magával ragadta a játékosokat, és még a néha elképesztően idétlen fejtörők sem tudták eltántorítani a legtöbb embert a végigjátszástól. A klasszikus point and click kalandok akkoriban ritkának számítottak, mint a fehér holló, talán ez is közrejátszott a sikerben. Mindenesetre hamarosan érkezett a folytatás, ami kicsit poénosabb, kicsit rövidebb és egy kicsit gyengébb volt az előzőnél. Főleg a befejezés adhatott okot némi fanyalgásra, mivel a "to be continued" felirat a legrosszabbkor érkezett. Ennél már csak a harmadik részről keringő pletykák voltak idegesítőbbek, amelyekből kiderült, hogy a Twist of Fate nem az eddig megismert sztorit követi, és egy sötétebb, durvább Runaway-világot ismerhetünk majd meg benne. A várakozásnak vége, megérkezett a Twist of Fate, lássuk, mit alkottak a Pendulo jómunkásemberei.
A sors keze
A Twist of Fate elég érdekesen indul, azt meg kell hagyni. Az első helyszín Brian temetése, ami bizony elég sokkolóan hathat. Gina könnyeket hullatva búcsúztatja szerelmét, és közben kiderül, hogy Brian eddig egy elmegyógyintézet lakója volt. Szerencsére a hír, miszerint nem a második részben megismert történet folytatódik, hamisnak bizonyult, már az intro során kiderül, hogy itt amolyan in medias res kezdéssel szembesülünk, és fő feladatunk az lesz, hogy kiderítsük, miként keveredtünk ebbe a slamasztikába. Brian halála felett sem kell sokáig keseregnünk, mert ahogy elhúzott a gyásznép, csörög is a telefonunk. Brian közli, hogy itt van a sírban, ugyan szabadítsuk már ki. No akkor, kalandra fel!
Rajz, film
Aki esetleg nem játszott még egyik Runaway-játékkal sem, annak minden bizonnyal a grafika lesz az első kellemes meglepetés. A rajzfilmszerű ábrázolás nagyszerűen passzol a Runaway kissé elborult világához, ám azt hozzá kell tenni, hogy ez a harmadik résznél nem így van: a Twist of Fate egy kicsit valóban durvább, mint a többiek, így néha nem illik a látványvilághoz a hangulat. A második részben megismert kissé bohókás sztori helyett most egy sokkal feszültebb történetet kapunk, ennek megfelelően a végrehajtandó feladatok is komolyabbak lettek, viszont a jól ismert kinézet inkább az első részben megismert alapvetően vicces kalandokhoz való hangulatot árasztja. Persze nem is várhattunk mást, hiszen a képregényes grafika legalább annyira a Runaway sorozat védjegye, mint az idiótábbnál idiótább mellékszereplők, vagy a néhol elképesztően nehéz fejtörők. A Pendulo sokat dolgozott a játék grafikus motorján, és a látvány valóban lenyűgöző, mellesleg a rajzfilmes feeling mellett tökéletesen profi technológiai megoldásokat láthatunk. A fény-árnyék kezelés ugyan ritkán jut szerephez, de akkor marha jól néz ki, a viszonylag gyakran megjelenő átvezetők során pedig szinte Pixar-minőségű rövidfilmeket láthatunk. Hangok terén sincs semmi gond, a szinkronszínészek legtöbbje profi munkát végzett, általában passzolnak a hangok a karakterekhez. A zenék között akadnak zseniális darabok, alapvetően azonban inkább csak olyan háttérzajként tudatosul bennünk, de legalább nem zavaró. A hangulat tehát nem rossz, és a sztori is kellőképpen nyakatekert, viszont egy kicsit hiányzik az eddigi részekből megismert könnyedség.
Lazán, mint a kazán
A grafika után érdemes néhány szót vesztegetni a sztorira és a mellékszereplőkre is. A történet ugyebár minden kalandjáték legfontosabb része, míg a mellékszereplők főleg a Runaway sorozatban domborítottak igazán. Ki ne emlékezne az első részben megismert három dívára, vagy a második rész kissé hibbant pilótájára? A Twist of Fate sajnos egy kicsit mintha visszafejlődött volna ezen a téren, mert bár most is akad néhány igen elborult arc, valahogy nem annyira hangsúlyos a szerepük, mint eddig. A kötelező Elvis-alteregót például kétszer is elsütötték, ami azért már gáz. Persze akad itt is néhány említésre méltó egyén, példának okáért a szimpatikus sírásó hölgyike, aki először üt, aztán sem kérdez, vagy a falusi sheriff, aki alapvetően okádik minden várositól, de valahogy egyikük sem olyan, akire sokáig emlékeznénk. Pedig itt lehetett volna nagyot alkotni, hiszen például az elmegyógyintézet eleve olyan hely, ahol érdekes arcok fordulhatnának elő, de nem. A bentlakók nagyon halovány figurák, akikkel alig tudunk kapcsolatba lépni, a kinti világban pedig a sztori okán nem nagyon találkozunk senkivel.
Elég szomorú, és nem kicsit rontja az összhatást. A történet is felemás érzéseket kelt az emberben. Az előző részekhez képest valóban komolyabb, ám ennek eredményeképpen a sorozatra jellemző kretén humor valahogy nem illik a helyzethez annyira jól, mint az első részben. Persze most is vannak nagy pillanatok, de alapvetően inkább az az érzés hajt bennünket előre, hogy végre megoldjuk a nagy rejtélyt (ami sajnos hamar kiderül), és hipp-hopp a játék végére érünk. Sajnos a Runaway 3 szánalmasan rövid, alig pár helyszínen kontárkodhatunk, és már jön is a viszonylag lapos finálé. A játékidőt tovább rövidíti a beépített végigjátszás, amelynek hála sosem akadhatunk el igazán, így viszont minden kihívás el is tűnik a játékból. A készítők szerint erre a megoldásra a casual játékosok miatt volt szükség, de véleményem szerint nem volt túl jó ötlet, mivel az ember hajlamos azonnal segítséget kérni, két perc szívás után. Az is igaz mondjuk, hogy a fejtörők még mindig nehezek néhol. No, nem azért, mert nem tudjuk, mit kéne csinálni, hanem mert általában teljesen érthetetlen módon kell felhasználnunk a nálunk lévő tárgyakat. Régi motorosok persze tudják, hogy mindent mindennel kombinálni kell, aztán csak lesz valami, de a Pendulo néhol már tényleg nagyon elszállt. Ennek okán az ember sokszor végigkattintgat mindent hatvanszor, káromkodik, mint a jégeső, aztán csak megnyomja a help gombot, ahol egy szimpatikusnak nem nevezhető egyén megmondja, hogyan tovább. Ez csak azért gáz, mert így értelmüket vesztik az amúgy humorosan nehéz fejtörők, és az emberben nincs meg az a feeling, hogy "ti akartatok engem szívatni?! Hát fityiszt nektek!", amikor nagy nehezen leküzdtünk egy akadályt.
Szurka piszka
A végére maradt néhány technika malőr felemlegetése, mert sajnos a Runawayben ilyesmik is vannak. Azt gondolnánk, hogy egy kalandjátékban nem szívathat minket az irányítás, pedig de. A kurzor ugyan szépen alakot vált, ahogy mozgatjuk, de nemegyszer csak második, harmadik kattintásra sikerül karakterünket cselekvésre bírni. Aztán a felirat is csúszik néhol, ami zavaró, sőt a Runaway még fagyásra is vetemedett, ami igazán pimaszság, főleg az olyan játékosok számára, aki nem mentenek lépésenként (és hát miért is mentenénk, amikor meghalni nem lehet). Talán úgy tűnhet, hogy a Runaway nem is érdemli meg a figyelmet, ám azért ez nem így van. A sorozat rajongóinak mindenképpen kötelező darab - már csak a sztori befejezése miatt is -, a többiek pedig nyugodtan adjanak neki egy esélyt akkor is, ha nem játszottak az előzményekkel. Igaz, nem túl sokáig, de biztosan leköt mindenkit.
2009. december archív
