Felteszem, mindenki látja a képeket, úgyhogy nem is próbálok úgy tenni, mintha egy normális játékról lenne szó. A Rayman Raving Rabbids ugyanis nem az. Ez egy nagyon elborult játék, még a franciák mércéjével is, akik tán az éghajlat vagy fura koszt miatt mindig is jeleskedtek a legszürreálisabb szellemi termékek előállításában. Már az első Raymanek is gyakran éltek a tündérmesébe oltott acid trip eszközével, de ez az új rész más szempontból zsibbasztó. A legfontosabb, hogy magának a játékmenetnek szinte sem köze a korábbi epizódokhoz, nincs összefüggő világ és akció, csupán minijátékok egy jelképes sztorival összekötött sorozatáról van szó. Ez azért elsőre elég sokkoló, el is hiszem. Michel Ancel, Rayman karakterének alkotója tavasszal még egészen másról beszélt: akció-kalandot ígért, a platformjátékokból ismerős extra mozdulatokat, a sorozat korábbi epizódjaiban látott régi cimborák felbukkanását... de a végeredmény egészen más lett. Nem csoda, hogy a régi rajongók közül sokan mély megvetéssel tekintenek a Rayman Raving Rabbidsre, amely ettől függetlenül egy mókás, szórakoztató játék, csak épp valóban... más.
Bunnies just wanna have fun
Ez egy „party game". A kifejezés PC-n viszonylag ismeretlen, nem véletlenül: számítógépünk általában a szoba egyik sarkába van száműzve, úgyhogy házibulik alkalmával ritkán tömörül a nép a gép előtt - míg ugyanez egy nappaliban lakó konzol esetében sokkal inkább elképzelhető. Szintén közrejátszhat, hogy PC-n egy gépen multizni viszonylag ritka, mert mással megosztani a billentyűzetet... hát... A Heroes éppenséggel kivétel (meg bármi, ami körökre osztott - őszintén, bármikor kapható vagyok egy Dallas kampányra), de ha egyszerre többen püfölik a klaviatúrát, annak általában örihari lesz a vége. Konzolon más a helyzet. A tévé előtt sokan elférnek, és a közös játék miatt a legidiótább játék is eszeveszett nagy fun lesz: öröm nézni, ahogy totális laikusok (vagy elázott progamerek) visítva küzdenek a legprimitívebb feladatokkal, és így tovább, nem kell ragozni. Mivel a Rayman Raving Rabbids a Nintendo új konzolja, a Wii egyik nyitó címe volt, meg is van a felelős: a játékból menet közben egy jópofa party game-et csináltak, amely ettől függetlenül valóban szórakoztató PC-n is. Csak éppen más, de mintha ezt már mondtam volna.
Nem lehetne inkább pumpa?
A nagy ívű elméleti bevezetés után lássuk, mi vár ránk: az intróban megcsodálhatjuk, ahogy Rayman és kis barátai (hogy mégis odategyünk a lore-nak: Globox-bébik) épp piknikeznek, amikor felbukkannak a NYULAK, és elrabolják, majd börtönbe vetik őket. Rayman, a nyulak különös kegyetlensége folyományaképp, afféle gladiátorjátékokban kell részt vegyen. Minden napra öt feladat jut: négy minijáték és egy „komolyabb" versenyszám. Bár néhány minijáték a netes flash mókák szintjén mozog (ami persze nem von le a fun faktorból), akad köztük néhány részletesebben kidolgozott, mint a minden nap esedékes - így később már kicsit unalmas - táncverseny is. A továbbjutáshoz legalább három minijátékot kell teljesítenünk (ha mind a négyet letudjuk, valami kis ajit is kapunk: új zeneszámokat, jelmezeket, haszontalan csacskaságokat). Így eljutunk a nap fő versenyszámához, amely vagy egy Virtua Cop-, Mad Dog McCree-hagyományokat idéző FPS-rész (csak a célkeresztet mozgatjuk, helyzetünket és a nézőpontot a gép változtatja) vagy egy... nos, disznóhajtás. Mindezt tizenöt napon át. Közben a korábbi epizódokra csupán apró utalásokat találunk, például az FPS-részekben megmentendő Globox-bébiket, akik csendesen sírdogálnak ketrecükben, míg agyon nem lövünk minden minket rohamozó nyulat vécépumpával. (A vécépumpa egyébként a játék során már-már toposzi magasságokba emelkedik, erre készüljünk fel.)
Nyulakból sosem elég
A sztori mód ebből áll: tizenöt nap verseny, előtte és utána animációval (ettől sztori mód... bah). Persze kérdés, hogy miután az ember végigdöngetett a minijátékokon, van-e értelme újra és újra nekifutni. Van egy úgynevezett „family mode", amikor a minden feladatban két emberre osztják szét az irányítást (egyik rángatja az egeret, a másik felváltva csapkodja a bal és jobb [Ctrl]-t) vagy [Space]-t, és van a „score mode", amikor különféle rekordok felállítása a cél (még egy netes kódot is kapunk). A score mode-ban szerzett pontokból néhány bónusz filmecskét lehet vásárolni, amik persze mókásak, de ennyi az annyi. Hogy ez kinek mennyire szórakoztató, nyilván szubjektív dolog. Többesben (direkt nem mondom hogy „multiban", mert ez más) sokkal nagyobb móka, de egyedül is elég nehéz abbahagyni, ha igazán belekezd az ember. A nyulak egyszerűen... feldolgozhatatlanok, és amellett, hogy maguk a játékok is elmések (néhány persze frusztráló, de ez kivédhetetlen), általában a körítés az, ami miatt muszáj mindig továbbmenni.
Amiért örömmel nyúl az ember
Ami a technikai részeket illeti, a Ubisoft Montpelliert feltétel nélküli dicséret illeti azért, hogy ilyen derekasan megküzdöttek a PC-s irányítással, amellyel semmi gond sincs, épp ellenkezőleg (minden gond van?). A Rayman Raving Rabbids Wii-verziójának fő attrakciója nyilván a konzol újszerű kontrollere, és annak alkalmazása volt, de itt egyaránt jól játszható a játék egérrel-billentyűzettel és hagyományos gamepaddel is - talán ez az első ilyen jellegű játék, ahol nem kell azt hangoztatni, hogy kontroller nélkül mekkora szívás az egész. A grafikával kapcsolatban azonban már nem lehetünk ilyen felhőtlenül boldogok. Bár a legfontosabb szempont nyilván az, hogy mennyire vicces-aranyos-hangulatos, a sztájl mégsem viszi el az egészet a hátán. Az alacsony poligonszám még a rajzfilmszerű körítésen is átüt, ahogy a textúrahibákra és az egymáson átlógó 3D-s modellekre sincs mentség. Az animáció azonban szerencsére elvonja a figyelmet a bénázásokról, főleg a nyulaké, akikre egyszerűen nem lehet haragudni. Meg kell említeni a hangokat is: megint csak a nyulak viszik el a pálmát: hörgéseik-üvöltéseik-visongásaik zseniálisak, ami pedig a soundtracket illeti, tökéletes - kár hogy főleg csak a táncverseny alatt találkozunk vele, de ott aztán meg lehet mutatni, hogy mulat a nyúl.
A kérdés persze az, mennyire működik mindez PC-n. Családi játéknak, barátnős elfoglaltságnak ideális, de aki „normális" Rayman játékra vágyik - amennyiben ez nem ellentmondás egy karok és lábak nélküli figurával kapcsolatban, aki méterekre képes kilőni az öklét - az még várhat. Biztos lesz valamikor Rayman 4 is...
74%
