Kis túlzással egy kezünkön össze tudnánk számolni azokat a fejlesztőstúdiókat, amelyek a '80-as években kezdték, ám még mindig itt vannak köztünk. Egyikük, a Rare idén ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját egy meglehetősen mackós játékkollekcióval. Stílszerűen 30 játék kapott helyet a válogatásban, ám őszinte bánatunkra jogi bonyodalmak és licencproblémák miatt több kultikus közönségkedvenc (Donkey Kong Country, Diddy Kong Racing, GoldenEye 007 stb.) távol maradt, és pótlásukra a jövőben sem látunk sok esélyt. Ugyanakkor a fejlesztők nem rejtették véka alá abbéli szándékukat, hogy az előttünk álló hónapok folyamán további címekkel gyarapítsák a gyűjteményt.
Vegyes köret
Részben a fent vázolt okok miatt is olyan érzése támad az embernek, mintha találomra, becsukott szemmel válogattak volna a száznál is több címet felölelő portfólióból a Rare Replay összeállításakor. Az 1983 és 1985 között megjelent klasszikusok még abból az időszakból maradtak ránk, amikor Tim és Chris Stamper, a stúdió alapítói megfelelőnek találták az Ultimate Play The Game elnevezést egy cég számára. Ezeket, valamint a pre-Nintendo 64 érába tartozó további játékokat egy opcionálisan választható tévés filterrel (a kijelző felveszi egy katódsugaras tévéképernyő alakját), valamint a könnyítésként vagy csalásként is felfogható visszatekerés (puszit dob a jó öreg VHS) lehetőségével.
Bevallom, utóbbi nélkül ma már képtelen lennék átverekedni magam gyerekkori kedvencem, az 1991-es Battletoads legendásan szívatós Turbo Tunnel pályáján. Az is üdvözlendő, hogy a kilépéskor aktivizálódó automatikus mentés lehetővé teszi, hogy onnan folytassuk ezeket a régi játékokat, ahol abbahagytuk őket. Tetszetős az egész csomagot színes pántlikaként körülölelő filmszínházas körítés, valamint az opcionális kihívások, illetve a számtalan feloldható extra (dokumentum- és werkfilmek, látványtervek, leállított projektek stb.). Igazán kár, hogy utóbbiakat előzetesen fel kell oldanunk ahhoz, hogy egyáltalán megtekinthessük őket.
A válogatás második jól megkülönböztethető halmazába azokat a Nintendo 64-es címeket sorolhatjuk, amelyek később sem jelentek meg valamelyik Xbox-konzolon. Ilyen a legjobb verekedős játékok között számon tartott Killer Instinct Gold, a Jet Force Gemini, a Blast Force és a Conker's Bad Fur Day. Utóbbi jelenléte teljesen érthetetlen, amikor xboxos remake is készült belőle kényelmesebb irányítással és lényegesen szebb grafikával. Ennek ellenére meg-megdöccen a frame rate, miközben megkísérlünk hazajutni az alkoholista mókussal.
Sajnos a képfrissítési ráta más játékok esetében is hagy némi kívánnivalót maga után. Leginkább az Xbox 360-ról (a harmadik halmaz) szalajtott Perfect Dark Zero és a Banjo-Kazooi: Nuts & Bolts szenved ettől. Az ok a visszafelé kompatibilitásban keresendő, amit emulátoros megoldással tesz lehetővé a Microsoft, ám ennek az a következménye, hogy az érintett játékok rendre kevesebb fps-t produkálnak Xbox One-on. Sokat kell még dolgozniuk a mérnököknek azon, hogy ne érje további csalódás a játékosokat a visszafelé kompatibilitás novemberi rajtjakor.
Hogyan tovább?
Úgy fest, lassan elvonulnak a viharfelhők a Rare feje fölül, és a Microsoft végre rádöbbent, mekkora kincset tart a kezében. Hosszú évek óta most először dolgozik olyan játékon a csapat, amelynek semmi köze a tetszhalott állapotba került Kinecthez. Az E3-on megvillantott kalózos Sea of Thieves ígéretes többjátékos mókának tűnik, a megjelenésig hátralévő egy-másfél év pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy azok is megismerkedjenek a stúdió munkásságával, akik eddig a Kinect Sportsszal azonosították. De előre szólok, az első találkozás a játéktörténelem fosszíliáival egyesek számára kiábrándító lehet.
