Amikor évek múlva visszagondolunk majd 2017-re, ez lesz az a játék, amely toronymagasan kiemelkedik a tömegből. Messze túlszárnyalta a korábban megdönthetetlennek tűnő rekordokat a Steamen, több millió embert szipkázott el a világ legnépszerűbb e-sportjától, játékokat vitt csődbe azzal, hogy esélyt sem adott nekik a túlélésre, és képes volt arra, hogy olyan casual játékosokat is visszarántson a kompetitív multiplayerek világába, akik utoljára talán valamikor az ezredfordulón voltak igazán gamerek.
Mint az egyszer egy
Ha valaki egy barlangban töltötte volna az elmúlt évet, annak sem kellene hosszasan magyarázni a battle royale koncepcióját. Száz játékost kidobnak egy szigeten, ahol fegyvereket, páncélt és elsősegélycsomagokat gyűjtögetve kell a lehető legtovább túlélniük, miközben a játéktér folyamatosan zsugorodik, ezzel interakcióra késztetve a játékosokat. A Battlegrounds népszerűsége elsősorban ennek köszönhető: a végtelenül egyszerű játékmenetnek, amit egy kilenc- és egy kilencvenkilenc éves is azonnal felfog. Persze vannak komplex mechanikák, amelyek egyben tartják ezt a látszólag egyszerű vázat, de ezek megértésére nincs szükség ahhoz, hogy élvezetes legyen nézni, vagy akár játszani a PUBG-t. Gondoljunk csak bele, az évekig a Twitch nézettségi listájának tetején tanyázó League of Legends ehhez képest elképesztően összetett: már az alapvető cél is bonyolult, és akkor nem beszéltünk a több mint száz bajnok kismillió képességéről, amelyekből gyakran a másodperc tört része alatt sütnek el akár egy tucatot is a meccs közepén. Ha valaki nem ismeri a játékot a legapróbb részletekig, egyszerűen élvezhetetlen lesz számára egy közvetítés. Még a jóval egyszerűbb CS:GO-ban is olyan gyorsan történik minden, és olyan, pixelre kiszámolt mozdulatokkal operálnak a játékosok, hogy könnyen elriasztja a tapasztalatlan nézőket. Ezzel szemben a PUBG igazi "közönségsport", amit legalább olyan szórakoztató (ha nem szórakoztatóbb) nézni, mint játszani. Így tett szert villámgyorsan rengeteg rajongóra.
Ha kicsi a tét, a kedvem sötét
Idestova húsz éve vagyok benne ebben a gaming dologban, és nem tudnám megmondani, mikor éreztem utoljára azt, amit szinte minden PUBG-meccs képes kihozni belőlem. Amikor először találtam magam a legjobb tízben, a szívem majd kiugrott a helyéről. A torkomban éreztem minden egyes dobbanást, a tenyerem pedig úgy izzadt, hogy alig tudtam fogni az egeret. Olyan adrenalinbomba volt ez, amit videojátéktól nagyon régen nem kaptam, de idővel mindenhez hozzászokik az ember - gondoltam. Aztán beletettem egy laza 250 órát a játékba (és ezzel párhuzamosan megnéztem legalább kétszer ennyi streamet), és a pulzusom még mindig fordítottan arányos az életben lévő játékosok számával.
Ennek a fő oka, hogy a PUBG-ben hatalmas a tét. Nem akkora, mint a DayZ-ben volt anno, amelyben a végleges halál sziklaként nehezedett ránk, és minden életkedvünket elvette, de jóval nagyobb, mint amihez hozzászoktunk. Mert a Call of Dutyn, Battlefielden, Halón és Destinyn szocializálódott generáció ahhoz van hozzászokva, hogy a halál csak egy újabb strigula egy végtelennek tűnő sorban, mindenféle következmény nélkül. Pár másodperccel később pontosan ugyanott vagyunk, ahol az előbb abbahagytuk, és egy meccs végére nyolc-tíz alkalommal is lelőjük egymást, így aztán semmi maradandót nem kapunk. Félőrült módjára kirohantál a fedezék mögül, és lelőttek? Na, bumm, három másodperc múlva már nyomhatod is tovább, nem igazán van benne rizikó. Ezzel szemben minden PUBG-meccs egy befektetés, a legapróbb hiba is végzetes lehet, és ahogy halad előre az idő, egyre többet veszíthetsz. Egy pillanatra sem lankadhat a figyelem. Onnantól, hogy kiugrottál a gépből, minden mozdulatod számít, és egy rosszul kilootolt ház vagy egyetlen elvétett lövés is bajt okozhat.
Egy másik nagyon fontos dolog is szerepet játszik abban, hogy a PUBG ennyire intenzív: az, hogy a legtöbb szituációra egyszerűen nem lehet felkészülni. Pár száz óra után a legtöbb lövöldözős játékban azért megtanulja az ember, hogy hová fognak elbújni az ellenfelek, honnan próbálnak majd a hátunkba kerülni, vagy hogy melyik pozícióból érdemes letartani egy szöget, ha mondjuk a bombát vagy a túszt próbáljuk védeni. A PUBG-ben nem igazán vannak megkötések. Sokszor nyílt terepen kell harcolnunk, így a fix folyosók helyett bárhonnan érkezhet az ellenfél. Ha valaki meg akar minket kerülni, az megteheti ezt a szomszéd szobából, a szomszéd házból vagy a város széléről is, és egyszerre nyilván nem tudunk mindenhová figyelni. Ezt a játék 1.0-s frissítésével csak tovább fokozták, ekkor került be ugyanis a vaulting (jobb szó híján mászás), aminek köszönhetően immár nemcsak azok tudnak kiugrani az ablakokon, akik elsajátították a crouch-jumping művészetét, de még ennél is fontosabb, hogy olyan ablakokon is bemászhatunk, és olyan kerítések fölött is átvetődhetünk, amelyeket korábban nem értünk volna el. Ez egészen új lehetőségeket teremt a városi harcok során, amelyek alkalmazását így nyolc-kilenc hónap játék után a veteránoknak is újra meg kell tanulniuk.
Mintha nem lenne holnap
Ez teszi a PUBG-t fantasztikussá, a megannyi egyedi történet, amit maguk a játékosok írnak. Mert itt nem vagy keretek közé szorítva, senki nem mondja meg, mit tehetsz és mit nem. Beugorhatsz harminc másik emberrel a pálya közepére, hogy három pisztolyon és egy puskán marakodjatok, vagy kikocsikázhatsz a sziget legszélső csücskébe, ahová biztosan nem követ majd senki. Játszhatsz agresszívan, és bedarálhatsz egy meccs alatt harminc embert, lopakodhatsz titkosügynökként egyetlen hangtompítós pisztollyal, vagy nyomhatod pacifistamódra, és megnyerhetsz egy kört akár úgy is, hogy egyetlen embert sem bántasz. Száguldozhatsz a különböző járművekkel, amíg ki nem fogy belőlük a benzin, kergetheted a meccs közben érkező, értékes cuccokat tartalmazó ládákat, vagy csapdát állíthatsz a hídon a fél szervernek, hogy tönkretedd a játékukat. Nincs egyértelműen jó taktika, és ezúttal is érvényes az íratlan szabály, hogy ha valami hülyeségnek tűnik, de működik, akkor az bizony nem hülyeség. Minden meccs történetét te írod, éppen ezért lesz mindegyik olyan élvezetes és emlékezetes.
A PUBG gyakorlatilag egy lecsupaszított váz. Az a legszűkebb, mindenféle sallangtól mentes halmaz, amely kizárólag a battle royale műfaj izgalmas elemeit tartalmazza. Brendan Greene tanult az elmúlt évek próbálkozásaiból, és kidobott mindent, ami fölöslegesnek tűnt. Nincs például craftolás, így nem kell még recepteket is megtanulni fejből, fölösleges dolgokat gyűjtögetni, és kalapálni egy pajtában, nincsenek egyedi tulajdonságok vagy killstreakek, amelyek a semmiből extra képességekkel ruházzák fel a játékosokat. Itt minden az akció irányába terel, csak az számít, mennyire vagy felkészült.
Ha ez önmagában nem lenne elég változatos, akkor ott vannak a csapatos játékmódok: kettes, hármas vagy akár négyes osztagokban ugorhatunk a szigetre (hasonló csapatok ellen indulva harcba), és azt is megmondhatjuk a kör elején, hogy TPS- vagy FPS-szerverekhez akarunk-e csatlakozni. Előbbit a DayZ-s időkben még hardcore szervernek hívták, ezt az elnevezést azonban itt nagyon okosan inkább nem erőltették, mert ugyan a játék dinamikája kétségtelenül más, mégsem klasszisokkal nehezebb. Bevallom őszintén, mióta bevezették a kizárólag belső nézetes szervereket, szinte egyáltalán nem játszottam TPS-ben, ott ugyanis mindenki (vagy legalábbis a leleményes játékosok) abuzálja a nézet adta lehetőségeket. Ha valaki egy fa mögött áll már a körön belül, neked pedig azon a környéken kellene befutnod, esélyed sincs, hiszen a "védőnek" nincs más dolga, mint kivárni a megfelelő pillanatot, aztán kihajolni a fa mögül, és elsütni a fegyvert. Ugyanez FPS-ben egy kiegyenlített vagy majdhogynem fordított párharc, hiszen a fa mögött álló csak akkor tudja követni a felé közeledő ellenfelet, ha ő maga is kidugja a fejét, ezzel kockáztatva, hogy kap egy golyót a szeme közé. Ez egészen más mentalitást követel meg a játékosoktól, akárcsak az, ha a haverokkal ugrunk a szigetre. Ilyenkor nyilván többen osztozunk a looton, vagyis az elszigetelt, néhány házból álló falvakból nem tudunk majd felszerelkezni, illetve ha valakit úgy lövünk le, hogy egy fedezék mögé esik, azt a csapattársai könnyedén felszedik, vagyis nem mindig éri meg konfrontálódni. Arra is figyelnünk kell, hogy ha szembejön valaki, az várhatóan nem egyedül van, így ha mi épp elkóvályogtunk a csapatunktól, érdemes visszavonulót fújni, és segítségért kiabálni, mert hiába tudunk leszedni egy embert, ha a társa aztán bosszút áll.
Hosszú még az út
A PUBG márciusi korai hozzáférésű rajtja óta brutálisan sok változáson ment át, szinte heti rendszerességgel csavartak benne valamin. Finomhangolták a meglévő fegyvereket, beraktak egy csomó újat, átdolgozták a térképet, hozzáadtak egy második pályát, bekerült egy csomó új jármű, a vaulting, na meg persze rengeteg új mechanika és egyéb apróság. Az 1.0 megjelenése azonban közel sem jelenti az út végét, sőt, most kezdődik csak az igazi munka. A Battlegrounds már most minden rekordot megdöntött, de bőven vannak még tervei a csapatnak. Természetesen készülnek új pályák, új fegyverek és járművek, de ennél is izgalmasabb, hogy várhatóan a játékmódok is okoznak meglepetéseket. Amikor hónapokkal ezelőtt elérhetővé tették néhány streamer számára, hogy saját szervereket indítson, a legtöbben azonnal elkezdtek visszahozni olyan játékmódokat, amelyek sok évvel ezelőtt az Arma játékokban népszerűek voltak. Ilyen a Zombies, amelyben egy csapat túlélőnek kell eljutnia a pálya egyik pontjából a másikba, miközben egy kizárólag közelharci fegyverekkel felszerelt horda kergeti őket, vagy a Black Hawk Down, amelyben a maréknyi katona mindent felvehet, míg a felkelők csak alacsony szintű páncélokat és egyszerű fegyvereket használhatnak, hogy megállítsák őket.
Természetesen nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is bőven van még lehetőség a fejlődésre. Hiába gyomlálták ki bugok százait az elmúlt közel egy év során, a PUBG még nem hibátlan. Optimalizációs szempontból ég és föld a különbség, de a meccsek eleji lag is problémás tud lenni, ha a sűrűjébe ugrik az ember. A járművek fizikája nem feltétlenül 2017-et juttatja eszünkbe, és egy szerencsétlen pillanatban még mindig beragadhatunk a textúrába.
Ha viszont van olyan játék, amelynek ezt megbocsátom, akkor az a PlayerUnkown's Battlegrounds. Mert képes végig fenntartani a feszültséget a repülő felszállásának pillanatától az utolsó lövés eldördüléséig. Mert azonnal előregörnyedek a székben, amikor meghallom a közeli puskaropogást. Mert közel egy év után is az egekbe nyomja a pulzusom, amikor már csak egy zsebkendőnyi területen harcolunk egy maréknyi túlélővel. Mert bár megannyiszor Alt-F4 kombinációval lépek ki egy idő előtt véget érő meccsből, újra és újra visszatérek. Mert nincs, ami az élmény útjába álljon, és nem tudna olyan rossz lenni, hogy ne élvezzem. És itt kizárólag az élmény számít.
A PUBG ennél bővebb tesztjét tippekkel és az Xbox One-os változat értékelésével együtt elolvashatjátok az év első GameStar magazinjában, ami január 19-én jelenik meg.
