Tegnap sok minden kiderült a Nintendo legújabb konzoljáról, de én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tegnap kiutazhattam Frankfurtba, hogy a száraz infók mellett saját élményeket szerezzek a Nintendo Switchről és néhány arra megjelenő játékról. Magáról a hardverről már meséltem, úgyhogy most következhet az, ami a jövendőbeli vásárlókat talán a legjobban érdekli: a Switch első játékai.
Számomra a legfontosabb dolog egy konzol esetében az arra megjelenő játékkínálat, hiszen lehet akármilyen bikaerős egy gép, ha csak pasziánsz meg aknakereső van rajta, akkor nem fog nagy teret hódítani. Bár a mai világban már ki tudja.
Három kategóriába soroltam a bemutatott szoftvereket. Voltak a casual partijátékok, amik mindenkinek szólnak és a jövőbeli házibulik fénypontjai lesznek. Bemutattak továbbá fél tucat játékot a retro szerelmeseinek. Ezek nem virtuális konzolos játékok voltak, hanem olyan címek mint a Street Fighter II, vagy a volt rivális Sonic új részei. Végül de nem utolsó sorban pedig pár komolyabb játékot is kipróbálhattam, köztük a legújabb Legend of Zeldát.
Kezdjük talán a Nintendo legnagyobb erősségével, a partijátékokkal. Ezen a téren a főattrakció egyértelműen a 1-2-Switch névre keresztelt játékgyűjtemény volt. Ebben több, kétszemélyes párbajjáték van, amely mind a Joy-Conok rendkívül precíz mozgásérzékelőjét és rezgőmotorjárt használja ki. A 1-2-Switch játékait az eseményen autentikus ruhába öltözött hostok és hostessek mutatták be és az olyan magányos újságírók, mint én, velük próbálhatták ki az új címeket. Ezek közt volt pisztolypárbaj, amelynél egymással szemben állva, leengedett kézzel kell markolni az egyik Joy-Cont és amikor a játék mély hangú narrátora felkiált, hogy "Fire!", akkor kell tüzelni, és aki gyorsabb volt, az nyert.
Ilyen egyszerű koncepcióra épül az összes játék, de ebből van bőven. Az egyik játékmódban például táncmozdulatokat kell utánozni. Itt az egyik játékos egy pillanatra beáll egy pozícióba, a másiknak meg ezt le kell utánoznia, majd három lehetőség után csere, a játék pedig értékeli a pontosságot, a reakcióidőt és a mozdulat intenzitását.
Lehetett még tehenet fejni is, ami kétségtelenül a legbizarrabb játék volt. Ebben fel-le kellett mozgatni a kontrollert és a két hátsó gombot megfelelő ritmusban egymás után jó ütemben nyomkodni. Ha valaki tudja hogyan kell tehenet fejni, az biztosan megállapíthatja, hogy ez a piacon lévő legpontosabb fejőszimulátor, de én ebben a játékban nem találtam meg az élvezeti faktort.
A nindzsás játékban, az egyik résztvevő suhint egyet, mintha kard lenne nála, a másik pedig tapsolással ezt megpróbálja elkapni. Ez a szerep ide-oda váltakozik addig, amíg valakit le nem kaszabolnak.
Ezeken kívül még két játékot mutattak meg a 1-2-Switchből, amelyek igazán jól példázták, milyen érzékenyek és kifinomultak a Joy-Con kontrollerek. Az egyik egy széftörős móka volt, a kontrollert előre tartva kellett jobbra-balra forgatni, mintha egy páncélszekrény forgótárcsás nyitógombját akarnánk beállítani. A kontroller folyamatosan aprókat rezget, mintha tényleg egy ilyen tárcsát forgatnánk és amikor egy nagyobbat rezzent, akkor kellett megállni egy pár másodpercre, hogy kinyíljon a zár. A valójában pantomimesnek, a szervezők szerint betörőnek öltözött lány, rendkívül profi volt már ebben a játékban, egy résztvevő se tudta legyőzni.
Végül de nem utolsó sorban, pedig egy olyan játék volt kipróbálható, amiben a kontrollert két kézben kellett tartani és egy kis fadobozt szimbolizált. Ide-oda kellett billegtetni és megtippelni, hogy hány golyó van a dobozban. Itt tenném hozzá, hogy a széf forgótárcsája, a fadoboz, sőt még a tehén tőgye is ott volt a tévé képernyőjén, de ezeknél a játékoknál nem ez a lényeg. Visszakanyarodva a golyós játékhoz, elképesztő volt, mit tudnak ezek a kis ketyerék. Ahogy mozgattam tényleg olyan érzést keltett a rezgőmotor, mintha valami végiggurulna a szerkezet belsejében, és élethűen érzékelteti azt is, amikor több kis golyóbis van a "dobozban". Ha nem is a legizgalmasabb, de mindenképpen a kontrollerrel kapcsolatban a leginformatívabb játék ez volt.
A többi minijáték (a tehénfejőset kivéve) pedig remek szórakozást nyújt, már alig várom az össznépi GameStar pisztolypárbaj versenyt. Sajnos a rendezvényen nem tudtam interjút készíteni, de minden egyes játéknál a kifaggattam felügyelőket amennyire csak tudtam, és kiderült, hogy a 1-2-Switch egy, azaz egy játék, amely tartalmaz sok ilyen remek kis partijátékot, tehát nem külön kell ezeket megvásárolni. Ráadásul nem csak ennyi lesz benne, hanem még több is, persze ha hinni lehet egy kertészgatyás farmer srácnak, aki a tehénfejés virtuális örömeit mutatja be.
Ez pedig még csak a partijátékok új trónkövetelője volt, ezen kívül is voltak kinn bőven szoftverek. Az alkalmi játékoknál maradva, a kiállítás egyik meglepetés sztárja az egyszerűen csak ARMS névre hallgató verekedős játék. Ezt lehet akár egyedül, akár párban is játszani, de itt már két pár Joy-Conra van szükség, ha egymás elleni harcot akarunk. A játék a Wii Sports bokszolós játékának egy kifinomultabb és szórakoztatóbb formája. Leginkább anime szereplőkre hasonlító karaktereket irányíthatunk, velük kell egymást alaposan elagyabugyálni. Saját karakterünket TPS nézetben látjuk és rendes fizikai mozdulatokkal tudjuk őt ütésre ösztökélni, a kontroller felső gombjaival pedig ugrani és kitérni tudunk, valamint speciális támadást indítani. A karakterek karjai rugókban végződnek, így ütéseik az egész pályán végigsöpörnek, ezeket pedig kilövés után még tudjuk irányítani és valamelyik irányba csavarni, ha pedig két kézzel meg tudjuk ragadni ellenfelünket, akkor bizony földhöz csaphatjuk, ami komoly sebzést okoz.
Nagy hangsúlyt fektettek erre a játékra a szervezők. Nemcsak a rendezvény helyszínének közepén kapott helyett, de az egyik kioszkot egy mini ringben helyezték el, így még jobban felhívva rá a figyelmet. Egyébként, elsőre nem tűnt valami nagy számnak az ARMS, el is mentem mellette a Mario Kart irányába, de miután kipróbáltam, legtöbbször ehhez tértem vissza. Rendkívül szórakoztató és adrenalinpumpáló játék, de ami meglepett az az, hogy a már gyakorlott rendezvényesek milyen taktikákat és stratégiákat használtak. Szóval még némi mélység is van benne, nagyon kíváncsi vagyok, mekkora hardcore bázis fog kialakulni körülötte, habár alapból inkább casual címről van szó.
Eleget húztam az időt, beszéljünk kicsit a komolyabb címekről is. Említettem a Mario Kartot, ami valójában a Mario Kart 8 Deluxe verziója. Összességében egy remastered verzióról van szó, de nem pusztán újrakiadásról beszélünk. Bekerültek a játékba a Splatoon fiú és lány karakterei, továbbá új pályákat is ígértek, de azt nem mondták el, hogy csak a Battle mode arénái lesznek ezek, vagy új versenypályákat is kapunk. Persze ez is egy nagyon fontos javítás, hiszen nagy probléma volt a játékkal, hogy az egymás ellen, életre-halálra vívott csaták a normál versenypályákon mentek. Így teljesen értelmetlen volt ez a játékmód, de ebben a verzióban, végre megkapjuk a megérdemelt arénákat, ahol szűkebb helyen, egymást könnyen megtalálva lehet élvezetes csatákat vívni.
A Splatoon 2 is kipróbálható volt a rendezvényen, de csak egy demó verzió volt kinn. Egy menetet lehetett játszani egy új pályán. Sajnos nem mutatott túl sokat és nem is nagyon árultak el róla semmit, de itt próbálhattam ki a Nintendo Switch Pro Kontrollert.
Persze a legnagyobb húzónév a rendezvényen egyértelműen az új Legend of Zelda volt, a Breath of the Wild. Itt húsz percen át lehetett nyüstölni a játékot. Sajnos a rendezők nem mindig figyeltek arra, hogy ez ténylegesen be legyen tartva, így nagyon sokáig kellett sorban állnom, de végül az egyik kedves hostess megengedte, hogy leüljek a csak előre egyeztetett időponttal rendelkezők egyik gépéhez.
Az eddig sem volt titok, hogy a játék cell shaded grafikát alkalmaz, ami félő, hogy egy bizonyos rétegnek elveszi a kedvét az egésztől, de talán nem is nekik készül ez az új Legend of Zelda. A művészi stílus egyébként gyönyörű, ha valaki értékeli az ilyesmit, annak eláll majd a lélegzete amikor először néz végig Hyrule végeláthatatlan területén. Abból a húsz percből amennyit játszhattam vele, látszott, hogy rengeteg tartalom van a Breath of the Wildban. Hatalmasnak tűnik a bejárható terület, amit lore-ral is jócskán megtöltötték. A játékban a felszerelések és inventory menedzselésére is figyelnünk kell majd.
Lehet van egy kis túlzás abban, amit 20 perc játék után mondok, de amikor felkeltem azt éreztem, hogy egy hatalmas kaland vár rám és Linkre valamikor a jövőben. Azt nem tudom megállapítani, hogy a végtermék minősége milyen lesz, bár nagyon bízom benne hogy pazar élményt fog nyújtani, de az biztos, hogy rengeteg tartalom és felfedezni való lesz majd a játékban. Sajnos vannak olyan dolgok is, ami miatt nem fog mindenkit megfogni. A grafika stílusán túl a játék (legalábbis az elején) elég lassú. A párbeszédek döcögősek és a stamina rendszer miatt a világban is elég lassan közlekedhettem. Főleg egy Mario Kartozás után, amikor csak 20 percem van, hogy mindent kipróbáljak, nagyon soknak tűnt a két mondat között eltelő idő.
A nagy attrakciók mellett bemutattak pár játékot, amik leginkább a retro kedvelőinek szólnak. Érkezik majd Switchre egy új Street Fighter II kiadás, ami ezúttal az Ultra Street Fighter II The Final Challengers címet viseli. Ebben helyet kapott Evil Ryu és Violent Ken, a Joy-Conoknak hála pedig már az alap gépcsomaggal is lehet egymás ellen játszani, sőt, ebben a kiadásban akár együtt is lehetünk a játék ellen. Két grafikai beállítás lesz, egy a régi kinézet szerelmeseinek és egy gyönyörűen rajzolt, letisztult külső, azoknak akik az új játékhoz új grafikát szeretnének.
Sajnos a gépem késése azt is jelentette, hogy nem jutott mindenre időm. Azonban pár képkockát láttam az új oldalnézetes Sonic játékból, a Sonic Maniából, a rendkívül pörgős versenyjátékból, a Fast RMX-ből, a Super Bomberman R-ből, valamint a Has Been Heroes és Disgaea 5 Complete kiadásából. Ezek mind leginkább a régi idők játékait kedvelőknek szólnak, szerencse, hogy a Nintendo rajongótáborában rengeteg nosztalgiázni imádó gamer van.
A Nintendo nagyon ambiciózus és a hibrid konzol ötlete semmikép sem rossz. Egy jó játékfelhozatallal túllendülhet az olyan problémákon, mint a vas ereje, vagy a tárhely mérete. A saját játékaikkal nincs probléma, de a Wii U esetében sem ezzel volt a gond. Nagyon nagy kérdés, hogy külső fejlesztőcsapatok könnyedén fognak-e tudni rá fejleszteni és lesz-e bennük motiváció. Én személy szerint nagyon szurkolok a Nintendónak, nekünk játékosoknak csak jó, ha több versenytárs van a piacon, hisz a versenyben a gamerekért küzdenek, nekünk akarnak megfelelni. Zárszóként pedig hadd idézzek egy örök klasszikust:
Nintendózni csuda jó, hajrá Mario, hajrá Luigi, reszkess főteki!
