Hosszasan tudnám sorolni, hogy miért szerethető vagy épp tisztelhető cég a Nintendo, de nem szorul rá. (Bármit is mondjanak a zöldek, a kékek vagy épp a világító LED-ekkel megpakolt feketék.) De nocsak, épp itt van egy példa, a merész és innovatív Nintendo Labo, amely teljesen váratlan irányba, a technikaórák és a kreatív szakkörök felé vitte el a szívünknek oly kedves, de igazából tévé- vagy monitor előtt esedékes, nyugodt puttyogást. Talán emlékeztek még Johnny Chung Lee-re, az amerikai mérnöksrácra, aki olyan elképesztő dolgokat, például gesztusvezérlőt vagy fejmozgást lekövető asztali VR-kijelzőt hackelt össze a Wii kontrolleréből, hogy a Microsoft fel is vette akkoriban induló Kinect-projektjébe.
A Nintendo mintha csak ezt gondolta volna tovább, és a Labóval összerakott egy olyan pakkot, amely egyrészt demonstrálja, hogy az eszközeiben használt komplex technológiák (például a Joy-Con giroszkópja, a "HD" rezgőmotor, az infravörös szenzorok) milyen kreatív lehetőségeket rejtenek, másrészt igyekszik mindezt szórakoztató, játékos aktivitásként tálalni. A Switch mobilitását kihasználva az interaktív kijelző került a középpontba, de a nagy ötlet az volt, hogy a rajta megjelenő minijátékokhoz kartonból kelljen különféle kiegészítőket hajtogatni. Sokaknál ez ledobta a láncot, de hát ez van, a változatosság gyötör pöppet… pedig védhető az ötlet: a perforált karton könnyen kezelhető, viszonylag strapabíró, festhető, ragasztható, és legfőképp olcsó. A Labo így nem is kerül sokkal többe, mint egy átlagos Switch-játék, de persze ahogy a Nintendótól megszokhattuk, azért elkérik az árát. Kétféle csomagban kapható: a valamivel olcsóbb Variety Kit öt kisebb játékot tartalmaz, míg az árban és kihívásban is húzósabb Robot Kit egy nagyot, de összetettet. A dobozban található kártyáról indíthatók a készletekhez tartozó játékok-alkalmazások, illetve ami a legfontosabb, az építésen végigvezető, teljesen interaktív (nagyítható, elforgatható) videók, amelyek igyekeznek a lehető legszórakoztatóbbá tenni a hosszadalmas hajtogatást.
A játékok maguk aranyosak, ötletesek, de kétlem, hogy legtöbbjükhöz sokáig visszajárnánk, az egyszerű programalgoritmusokhoz hasonló utasításrendszerrel operáló "Toy-Con garázs" mód révén azonban az ihletett ezermesterek még tovább ügyeskedhetnek, kísérletezhetnek, alkothatnak vele. A célcsoport ugyan főleg a fiatalabb áltisis korosztály, de idősebbek számára is élvezhető a labózás, főleg a Toy-Con garázs miatt - szülőként pedig egyenesen kiváló családi program.
Mit rejt a kit?
1. Toy-Con távirányítós autó
Az autó erős túlzás, ez inkább egy nagyra nőtt Hexbug (vagyis bogárhátú helyett inkább bogárlábú), de távirányítani lehet, úgyhogy az stimmel. Kerekek helyett a kartonkaszniba passzintott két Joy-Con rezgése mozgatja, amelynek frekvenciáját a Switchen változtatva tudjuk a megfelelő irányba terelni. Ha leteszünk néhány útjelzőt a földre, azokat felismerik a Joy-Con szenzorai, így akár útvonalat is kijelölhetünk neki, amit magától bejár. Ha nem zümmögne a kontroller rezgőmotorja annyira, akár még éjszakai felderítésre is használhatnánk, mivel az infravörös szenzorok a sötétben is látnak, mi pedig a Switch kijelzőjén követhetjük, hogy mit is fognak be épp. És mivel két kasznit kapunk, elegendő kontrollerrel még robotharcot is rendezhetünk. (Akár sötétben is.)
2. Toy-Con horgászbot
Most a PC-sek valószínűleg sóhajtva fogják tenyerükbe temetni arcukat, de ez van: konzolon nagy hagyománya van a horgászbotkontrollereknek: a Dreamcasttől kezdve a Wii-n át egészen az Xbox 360-ig szinte minden konzolhoz kiadtak egyet, hogy egy jó Sega Bass Fishing vagy Bass Pro Shops: The Strike-ot a lehető leghitelesebben éljék át azok a panelpecások, akiket - lássuk be - a nagy ho-ho-ho-horgász teljesen megalapozottan sorol be a "városbéli puhányok, nyavalyások" halmazba. Most a Switch mellé is csinálhatunk horgászbotot, amely rezeg, ha kapás van, úgyhogy, ha ügyesen vágunk be, illetve tekerjük az orsót, akkor egy igazán szép virtuális hallal lehetünk gazdagabbak, amelyet át is költöztethetünk (szintén virtuális) akváriumunkba - vagy tervezhetünk újakat.
3. Toy-Con ház
A házikó felépítése már komolyabb projekt, érdemes felkészülni, hogy legalább két-három órán át hajtogathatjuk majd a magunkét. De megéri. A Switchet és az egyik kontrollert behelyezve ugyanis a ház életre kel, és megismerkedhetünk fura, de annál aranyosabb lakójával, aki gyakorlatilag egy nagy fülű, nagy szemű, filcgolyóba öltözött tamagocsi. A házzal együtt megépített négy kartonkulcsot különféle kombinációkban, a megfelelő helyekre illesztve új szobákat és minijátékokat nyithatunk meg, illetve különféle nyalánkságokat szerezhetünk lényünknek, amelyekkel megváltoztathatjuk külsejét. Világos, hogy a házikó inkább a kisebb gyerekeket fogja lenyűgözni, de őket nagyon. Sokáig el lehet molyolni interaktív lehetőségeivel, lakójával és persze a rengeteg titkos felfedezni valóval.
4. Toy-Con motor
A motor a horgászbothoz hasonlóan egy spéci kartonkontroller, amellyel a Switchen futó játékot (és újabban a Mario Kart 8 Deluxe-ot) irányíthatjuk. A giroszkópnak köszönhetően bedőlve kanyarodunk, de ami igazán menő, hogy - valódi mocihoz hasonlóan - a gázfogantyút eltekerve gyorsulunk, a dudát külön gombbal aktiváljuk, fékezni pedig a kézifékkarral lehet. Ha jó ütemben fékezünk és rántjuk fel a kormányt, akkor egykerekezhetünk, egyszerre fékezve, gázt adva és kanyarodva pedig driftelünk. Mint egy munkahelyi vezető. Érdemes még kiemelni a pályaszerkesztőt, mert az is van: ha a bal Joy-Con kontrollert berakjuk a Toy-Con minimotorba, és a levegőbe rajzolunk vele, az lesz az új pálya útvonala. Ha pedig valami durva terepet szeretnénk, akkor a Toy-Con szkennerrel beolvashatunk egy tárgyat, mire a talaj azt a formát veszi fel.
5. Toy-Con zongora
Tudjátok, hogy mennyibe kerül egy zongora? Egy vagyonba. Páncéltőkés Bösendorfer helyett tehát sokkal jobban megéri rászánni azt a három (és fél) órát a Toy-Con zongora összehajtogatására. Bár leginkább egy steampunk kvarcjátéknak néz ki, elképesztő trükköket tud: például hiába van rajta csupán egy oktávnyi billentyű, egy oldalsó kallantyúval feljebb és lejjebb is ugorhatunk. Berakhatunk és tekergethetünk különféle gombokat, amelyekkel új hangszínek keverhetők ki, sőt akár a dobozban található, akár saját gyártású hullámforma-kártyákat is beolvashatunk a Joy-Con szenzorral. Több sávban rögzíthetjük a lelkünkből áradó muzsikát, használhatunk lyukkártyaszerű dobgépkartont, végül pedig a Joy-Connal elvezényelhetjük a felvételt, mozdulatainkkal változtatva a tempót.
+1 Toy-Con robot
A gigarobot külön pakkban kapott helyet (Toy-Con 02 Robot Kit), úgyhogy ha valaki a jelenleg elérhető összes Labo-projektet szeretné végigpróbálni, annak két szett árával kell számolnia. Bár a Variety Kitben öt játék van, a Robot Kitben pedig csak egy, ez arányban van mind a szerelni való (minimum 3-4 óra), mind a Switchen futó játék komplexitásával. Az irányítás kicsit a Pacific Rim (Tűzgyűrű) Jaegerjeit idézi, elvégre közvetlenül, a mozdulatainkkal irányítjuk robotunkat: ha lépünk, akkor toppant, ha bedőlünk, fordul és így tovább. Ha túl lassú a gyaloglás, fel is szállhatunk, ehhez csak ki kell tárni karjainkat. Ha azonban durvább tűzerőre van szükség, elég csak gyorsan leguggolni, és máris tankként nézhetünk szembe a ránk váró morális és szakmai kihívásokkal.
Stöki másvéleménye
Adél lányommal (öt éves) próbáltam ki a saját Labómat, és három nap elég volt ahhoz, hogy mind az öt megépíthető játékot megépítsük és kipróbáljuk az alapkészletből. A zongora egy próba után ment a levesbe, a motorverseny túl nehéz volt még Adélnak, a bogárral, házikóval és a horgászattal viszont napokat képes lenne eljátszani, ha hagynám. Drágának találtam a készletet, de amikor fejben összeadtam, hogy hány órányi játszóházat váltottak ki a DIY-papírkütyük, kicsit megenyhültem. Kapcsolódó jó hír: a karton meglepően strapabíró egy ötéves kezében - bár nyilván nem örök életre tervezték a Labót, csak két hét után kellett letépnem a reparáláshoz szükséges első celluxcsíkokat. Persze így is az enyészeté lesz év végére, de az élet nem labós torta. És akkor végre felszabadul az íróasztalom is, ugyanis az öt izé meglepően sok helyet foglal, és szétszedni nemigen lehet (illetve ajánlott) őket. Szóval most az asztalomon parkolnak, amíg ki nem lehelik cellulózlelküket. Sebaj, addig se tudok dolgozni.
Mocsy másvéleménye
A japánoknak sikerült megint olyat mutatniuk a nyugati játékosoknak, amit nagyon sokáig emlegetni fogunk. Mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy ez a fajta szórakozás nem mindenkinek fog bejönni. Tíz év felett már nagyon kreatívnak és gyermeklelkűnek kell lenni ahhoz, hogy hosszú távon élvezetes legyen a Nintendo Labo. Hétéves ikreimnek sikerült rákapniuk az ízére, az összerakás után órákon keresztül dekorálták a barnás kartonpapírokat, és sikerült egészen kreatív skinekkel beborítaniuk ezeket az alkotásokat. Nem túlzás azt állítanom, hogy az összeszerelést és a díszítést sokkal jobban élvezték, mint az aktuális játékrészt. Ez persze nem csoda, hiszen első körben meglehetősen egyszerű játékok jelentek meg, a felnőtt játékosokat néhány percnél tovább nem tudta lekötni a virtuális horgászat vagy a robotzúzás. Első lépésnek viszont zseniális, kíváncsi leszek, hogy mit hoznak ki belőle az igazán megszállott "papundeklimodderek" fél év kísérletezés után.
