A történelem folyamán sok alternatíva született a rossz gyermekek megjavulásáért folytatott harcban. A verbális „büntetést" rengeteg filmbe is beleültették, amelyek a népszerű nevelő jellegű mondásokat (pl. a rossz gyerek nem kap ajándékot a Télapótól), és cselekedeteket (a rossz gyerek büntetést/virgácsot kap) dolgozzák fel. Ezekben a gyermekek (meg)javulását gyakran bízzák külső segítségre, ilyen segítség az Angliában népszerű, Mary Poppinsra hajazó Nanny McPhee is.
A három Nurse Matilda című regényből két film is készült már, a második most kerül mozikba Emma Thompson főszereplésével. Matilda, azaz Nanny McPhee, akit az említett színésznő játszik, varázsdada: botja csattintásával a rossz gyerekek jók lesznek, a koszból tisztaság lesz, és számtalan más varázslatos dolog is történik. A dada ezúttal a II. világháborús Angliába látogat el, ahol egy férjét háborúból visszaváró anyának három gyermekén kívül még két rokongyermeket is be kellett fogadnia bombázásmentes vidékükre. A két kölcsöngyermek igazi arisztokrata ficsúr, míg a másik három kétkezi munkát végző, nélkülözésben élő ifjú, így neveltetésbeli különbségek rögtön adódnak a két család között. Ebbe a helyzetbe érkezik meg az ijesztő és nem várt dada, aki azt állítja, hogy a katonaság küldte kötelező dadaságot ellátni a telekre. Nanny McPhee célja, hogy öt leckét tanítson meg a gyerekeknek, melyek között szerepel egymás tisztelete, segítése, az önzetlenség, és a reményteliség is. A leckéket különböző akadályok áthidalásával tanulják meg a csemeték, így a történet végére mindenki boldog és elégedett lesz, a béke pedig beáll a családban.
Nanny McPhee öt leckéje ugyanúgy vonatkozik a nézőkre, mint a filmbéli szereplőkre is. A mozi látható célja, hogy az azt megtekintő kiskorúak tanuljanak belőle, lássák, hogy mi a jó és mi a rossz, és varázslat és fantázia segítségével szórakozva sajátítsák el a jómodor és az odaadás fogalmát. A kalandos történetek mesésen hihetetlenek: a gyermekek a mezőn bombát hatástalanítanak ollóval, az elszökött malacok szinkronúsznak, és még az árpa is learatja magát. A történések azonban amennyire mesések, annyira bugyutácskák is. Az olyan neveket, mint Maggie Gyllenhaal, Ewan McGregor, Ralph Fiennes, Emma Thompson vagy Rhys Ifans felvonultató film sajnos kevésbé élvezetes és abba a hibába esik, mint sok más társa: gyermekfilmnek készül, de nem jól húzza meg a határt a gyermeki és komoly, a szórakoztató és unalmas között. Ezt az egyik leghosszabb jelenet példázza leginkább: a két kisfiú elutazik Londonba, hogy a hadügyminiszterrel (aki mellesleg az egyik papája) beszéljenek. A beszélgetés tanulságos, szívhezszóló akar lenni, de meggyőződésem, hogy a jelenet túl komoly hangvételűre és hosszúra lett nyújtva ahhoz, hogy bárki igazán élvezni (vagy akár érteni) tudja az alsóbb korosztályból. A felnőtteknek azonban túl kevés a film: nem olyan mesés és lebilincselő, mint pl. a Harry Potter, nem olyan látványos, mint a Narnia, a története pedig nem olyan érdekes, mint a Szikravárosé. Elbukik hát a Nanny McPhee, mind a gyermek, mind a felnőtt néző számára, és hiába a parádés színészkavalkád, ha a karakterek erőtlenek és nem eredetiek, a gagyi kliséhalmaz pedig nem képes hosszútávon működni.
Összességében azonban nem teljes melléfogás a film, a könyvsorozat népszerű, ráadásul Emma Thompson nemrég írt forgatási naplót, melyet szintén sikerrel forgalmaznak már több országban is. A történetből azonban többet is ki lehetne hozni: kicsit több báj, kevesebb bugyutaság, több varázslat, és máris minden korosztály számára megfelelő filmet sikerül létrehozni. Talán majd a következő Nanny McPhee-ben!
