Hivatástudatból igyekszem minden játékot kipróbálni, még ha nem is nekem valók, hogy tudjam, miről szólnak, mit jelentenek a hozzájuk kapcsolódó legnépszerűbb kifejezések, milyen aljas módszerekkel rabolják el gyermekek millióinak lelkét, hogy gonosz erőszaktevőket csináljanak belőlük, akik csákánnyal vernek disznókat meg zombikat eldugott hegyi falvakban. A Minecrafttal korábban annyi kapcsolatom volt, hogy Survival módban pár óra alatt egy tó közepére építettem egy kis lakást, majd meghaltam, elvesztettem még a térképemet is, és ennél a pontnál feladtam, hogy valaha visszataláljak otthonomba, de legalább megértettem, miért szeretik a Minecraftot oly sokan a mai napig, és azt gondolom, hogy egy tök jó játék, csak nekem másfajta ingerekre van szükségem. Javasolnám egyébként ezt az újhullámos, brit tudósok és tibeti szerzetesek kooperációjában, évek kemény munkájával kifejlesztett módszert: a tapasztalat alapú véleményalkotást, ami sokkal jobb a más véleményén alapuló véleményalkotásnál. Nagyjából mint hamburgerről átváltani salátára.
Szerencsére egyáltalán nem kell kívülről ismerni a recepteket (a hamburgerekét és salátákét sem) vagy tervrajzokat ahhoz, hogy a Minecraft Dungeonsben eligazodjunk, és valahol pont ez is az egész játék lényege: egyszerűen bevezetni a gyermekeket az izometrikus nézetű akció-szerepjátékok, a felnőtteket meg a Minecraft világába.
Apának lager, gyereknek Illager
Ahogy annak idején a Minecraft: Story Mode, úgy ez sem vette át az ismert játékmechanikákat, nem kell bontani a pályát vagy építkezni, craftolni (pedig készülhettek volna fejtörők, amikben ezt használják, de odáig nem jutott el a Mojang). Feladatunk végighaladni a különböző tematikájú, véletlenszerűen generált területeken, és megküzdeni a LEGO Tunyacsápra megtévesztésig hasonlító Arch-Illager seregeivel, meg zombikkal, creeperekkel, íjász csontvázakkal, idézőkkel, Endermanekkel, gólemekkel, hasonló figurákkal, illetve alkalmanként keményebb bossokkal, köztük egy üsttel. A pályákon valamelyest lehet kalandozni, és eldugott ládákra bukkanhatunk (vagy épp elmehetünk egy hosszú folyosó végéig, hogy semmit ne találjunk ott, amivel újra megmutatkozik a random pályagenerátor egyik hátránya), de többnyire egyértelmű, merre kell mennünk, hogy elérjünk a célig. A fejlesztők vették a műfaj sajátosságait, majd annyira lecsupaszították őket, amennyire csak lehetett, így nincsenek kasztok vagy bonyolult fejlődési rendszer, nincs millió meg egy különböző fegyver, és nem kell statok hosszas listáját böngésznünk. Ha felveszünk egy kardot, és zöld nyilacska jelenik meg mellette, amikor kiválasztjuk az inventoryban (jelezve, hogy erősebb, mint amit használunk), rányomunk, és kész is a csere, hamarabb hullanak a rosszak. Szintlépéssel szerezhető enchantpontokkal azért adhatunk extra tulajdonságot eszközeinknek, de a rendszert a gyerekek vagy épp a videojátékok világában nem jártas szülők is könnyen átláthatják, megtanulhatják. A fegyverek és varázstárgyak összeválogatásával húzhatunk támadó vagy támogató irányba, de alapvetően mindenki harcképes, erős marad.
A Minecraft Dungeons leegyszerűsítését talán kissé túlzásba is vitték. Bár az irányítás bizonyos mértékig testreszabható, a nyilakkal csak úgy lehet célozni, hogyha mozgunk is a kívánt irányba, a támadást pedig ugyanaz a gomb vezérli, mint a holmik felvételét, ami az akció hevében okozhat kellemetlen pillanatokat. A mesterséges intelligencia annyira bárgyú, hogy néhány boss elakadhat a tereptárgyakban, és így biztonságos távolságból, félelem nélkül végezhetünk velük, máskor meg úgy dőlnek a mobok, hogy az én edzett testem is összeroppant. Tárgyakat vásárolni csak úgy lehet, hogy drágakövekből ládákat veszünk, amik véletlenszerűen dobnak ki valamit, és sajnos többször kaptam használhatatlan cuccokat, mint olyat, amitől tényleg azt érzem, hogy előrelépek. Az kevésbé zavaró, hogy a sztorit sem gondolták túl, pont annyi körítést ad az eseményeknek, amennyi kell.
Mehetünk vissza Minecraftozni?
Első alkalommal nagyjából öt óra alatt lehet a kaland végére érni (ez attól is függ, mely nehézséget választottuk a meglepően sok fokból álló skálán, és hányan indultunk bevetésre), de végigjátszás után nehezített módok nyílnak meg, amik cserébe jobb cuccokat adnak. Találhatunk négy titkos küldetést is, amiket a pályák alapos feltérképezésével oldhatunk fel. Az biztos, hogy még ezen újítások, sőt, a beígért DLC-k sem lesznek elegek ahhoz, hogy annyi órát öljenek bele a játékosok, mint az alap Minecraftba, de nem tudom, erre akart-e törekedni a Mojang, vagy csak szerette volna jelezni, hogy vannak még ötletei. Mindenesetre az elmondható, hogy a Minecraft Dungeons leginkább a fő játék kedvelőinek szól, nem pedig azoknak, akik általánosságban szeretik az ARPG-ket, vagy azoknak, akik komoly mélységet várnak tőlük. Jó belépő lehet a műfajba, az alapokat remekül elmagyarázza, aztán innen lehet a játékosoknak szintet lépni a Diablo és más, komolyabb játékok felé (persze a korhatár-besorolás szem előtt tartásával).
