A szombati jó reggelt hozzászólásaiban Shadamitsu (IRL pedig Isti) nevet viselő tagunk írta, hogy a szegedi klinikán tölti a hétvégét, és beugorhatnék hozzá. Bár csak poénnak szánta, de gyors e-mail váltást követően megegyeztünk egy vasárnap délelőtti időpontban. Élénken él még bennem a karácsonyi, illetve a januári kórházi tartózkodásom emléke, így nem volt kérdéses, hogy mindenképpen szakítok időt egy kedves olvasó meglátogatására. Főleg azért, mert Isti egyébként is törzsgárda tagnak számít, hiszen jó bő négy éve követi a GSO eseményeit. Felhatalmazott, hogy röviden ismertessem betegségét, ami 2010 őszén egy nyirokcsomó daganat diagnosztizálásával kezdődött. Ezt követően fél év alatt hat kemoterápiás kezelést kapott, aminek a mellékhatásai miatt ciklikusan három hetet töltött kórházban, és egyet otthon, a húgával és édesanyjával. A tavalyi nyár végén őssejt transzplantáción esett át, ami miatt három hónapot töltött a szobájában, steril körülmények között, és csak decemberben mozdulhatott ki. Jelenleg egy hőemelkedés miatt kellett ismét kórházba feküdnie, ami önmagában nem lenne probléma, de nála így jelentkeztek a daganat első tünetei, ezért megfigyelést írtak elő számára.
Kórházba az ember nem megy üres kézzel, főleg akkor nem, ha egy játékosról van szó, ezért saját készletem egyik megbecsült darabját, a Borderlands: Game of The Year Edition-t vittem magammal ajándékba. Ez tavaly ősszel bontatlanul érkezett a szerkesztőségbe, és Chavalier kollégával néztük ki magunknak, de a rá jellemző nagyvonalúsággal lemondott róla a javamra. Mivel a DVD-korongon egy karcolás sincs, és láttam Isti adatlapján, hogy az FPS-ek sem állnak tőle távol, ezért esett erre a választás. A Belgyógyászati Klinika földszintjén délelőtt 10 óra 03 perckor találkoztunk, egy üdítő és egy kávé automata társaságában. Leültünk egy padra, és bő egy órát beszélgettünk. Közben megtudtam, hogy a GameStar előfizetést karácsonyra kapta, előtte pedig újságárustól vette meg a magazint, amivel egyébként nagyon elégedett. A februári számot néhány nap alatt kiolvasta, így most a januárit hozta magával a kórházba, ami segít az unalom elűzésében. Elmondta, hogy szerinte a mi munkánk lehet az, amire sokan álommelóként tekintenek, és nagyon szereti, amit csinálunk. Részemről meséltem a DVD-leadás és a lapleadás éjszakába nyúló procedúrájáról, a szerkesztőségi életről, a kollégákról, GSTV felvételek menetéről, és arról, hogy mi az, amit a legjobban és a legkevésbé szeretünk a munkánkban. Elárultam néhány hétpecsétes titkot az Endregyógyintézet tervezett projektjeiről és beszélgettünk a GSO témáiról is.
De ami az egészből leginkább szimpatikus volt, hogy egy vidám, értelmes, tisztelettudó srácot ismertem meg a személyében, aki ugyanúgy tekint a GS mostani szerkesztőire, mint ahogyan ugyanebben a korban én is a PC-X gárdájára. Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert ezt a tulajdonságot nagyon sokan egyszerűen nem is ismerik. Úgy gondolom, hogy Isti viselkedése mindannyiunk számára példaértékű lehet abban, hogy tudjuk, az életben vannak komolyabb dolgok is annál, minthogy valaki rosszat mondott a favorit platformunkra. Míg mi maximum akkor megyünk orvoshoz, amikor beszedünk egy influenzát, neki az érettségi is tolódott a kezelés miatt, de mégis vicces, mosolygós ember, aki nyitott a világra, és már az idei táborra is félretette a pénzt, mert nagyon tetszett neki az, amit a tavalyiból látott és a világért sem maradna ki belőle. Az idő így gyorsan szaladt a kórház földszintjén, hamar elérkezett a búcsú ideje, de annyi biztos, hogy az ilyen pillanatok miatt nagyon megéri GS tagnak lenni. Úgyhogy kedves Isti, szerkesztőségileg kívánjuk, hogy a márciusi PET-CT mindent rendben találjon, és találkozzunk nyáron, a táborban!
