Hálás feladatnak bizonyul, ha olyan játékról írhat pár sort a magamfajta egyszerű, mezítlábas trubadúr, ami meghatározta csimota létének első találkozását a nagy és egyesek szerint gonosz videojáték-iparral. Ilyenkor óhatatlan, hogy nemcsak azok a pillanatok villannak be, amiket valamelyik konzol előtt ülve éltünk át, hanem az olyan tölteléktevékenységek is, mint a nyári balcsizások, a kopottas bőr rugdosása a környék csibészeivel vagy a frissen préselt málnára engedett szóda gyöngyöző habzása. Teringettét, de rég nyitotta ránk az ajtót az 1987-es év!
Megarégi Man
Mielőtt személyes nosztalgiámmal teljesen beszennyezném ezt a cikket, a múlton merengést lefojtom egy üveg frissen pezsgő Traubival és egy csomag Duna-kaviccsal, mert úgy érzem, hogy a 28 éve útjára indított Mega Man sorozat első hat részét ilyen társaságban szeretném élvezni. Kétlem, hogy a Capcom hasonló csemegékkel kényeztette magát, mikor úgy döntöttek, hogy egybecsomagolják ezt a féltucatnyi alkotást, de ez lényegtelen. Nekik és nekünk, a lassan vén rókáknak csúfolt egyedeknek is időutazás a javából, ugyanakkor tartok tőle, hogy a fiatalabb generáció már a menüben felcsendülő dallamok hallatán menekülne. Pedig van itt minden, mint egy valamirevaló búcsúban. A HD minőségre feljavított mókák megmutatják, hogy milyen volt menőnek lenni az ügyességi, ugrálós platformok hőskorában. Az akkoriban olykor nehéznek számító játékmenet ma is próbára teheti a reflexeinket, és be kell vallanom, egy-egy komolyabb szakasz számomra is igazi erőpróbát jelentett, amibe rendesen beletört a bicskám. Ha nagyon felpaprikázódtam, elég volt csak átpattannom egy másik felvonásba. Érdekes módon percek alatt áttekinthető 1987-től 1993-ig az egész sorozat.
A mai elvárásokkal szemben nem tapasztalható kirobbanó változás az egyes részek között, csupán finomhangolások, de anno ez senkit sem érdekelt, csak hadd ugráljunk és lövöldözzünk össze-vissza. Ezzel bőven kimerítette akkor az igényeket. A veterán rajongók most kiugranak a bőrükből, mert ez a pakk nemcsak tisztelgés a széria előtt, hanem nagykanállal belemerít a Mega Man univerzumba. Az első hat, klasszikus epizód mellett megkapjuk a csomagban szereplő részek zenéit, a bennük szereplő figurák részletes leírásait és egy olyan opciót, ahol képeket és koncepciós rajzokat nézegethetünk szemszáradásig. Mindezek mellett a Challenge módban újrapörgethetjük az egyes pályarészek eseményeit, melyekben más-más feladatokat teljesítve feloldhatjuk a további kihívásokat, vagy öcsivadászként ezekből bőven gyarapíthatjuk a gyűjteményünket.
Régen minden Mega Man
Az indokoltnál jóval többet gondolkodtam a lap aljára kanyarított végleges százalékon. Hátradőlve doboltam a hasamon, miközben a monitort bámultam; fel alá járkáltam a Duna-parton, apró, egyenetlen kavicsokat rugdosva magam előtt; halott tekintettel meredtem a közeli kávézó életvidám lánycsapata felé, akik a poharak tetején terpeszkedő habfoszlányok pukkanásán nevetgéltek… Mekkora százalékot adjak erre a játékra? Sok mindent mérlegelve született meg ez a magasabb pontszám. Nem abból indultam ki, hogy mai szemmel milyenek Mega Man kezdeti kalandjai, mert azok bizony nem állnak meg a kor szellemében lubickoló hasonszőrű alkotások előtt. Inkább azt emeltem ki, hogy mennyre pozitív és példaértékű ez a szeretetcsomag a Campcomtól. Az öreg csatalovaknak szívmelengető érzés plusz tartalmaival együtt, a szélesebb látókörű, pelyhes állú gamereknek pedig egy nagyszerű lehetőség, hogy mindenféle emulátor nélkül, HD pompában lássanak bele abba - akár PC-n, akár a legújabb konzolokon -, amin egy puha tenyerű generáció nőtt fel. Bocsánat, elkaptak az érzések itt a végén…
