Nem merem azt állítani, hogy nem maradt már olyan széria, amit a Nintendo még ne húzott volna elő újra a switches közönség kedvéért, de nagyon közel áll a kiadó a raktárai teljes átfésüléséhez. Az elmúlt hét évben rég pihenő franchise-ok kaptak folytatást, vagy legalább egy remasterrel újra előtérbe kerülhettek, és ennek ismeretében külön érdekes lesz látni, hogy a Switch jövőre érkező utódja mellé milyen játékfelhozatalt tudnak majd felmutatni.
Az első Mario & Luigi játék még 2003-ban jelent meg Game Boy Advance-ra, aztán DS-es és 3DS részek következtek, szám szerint hat, egészen a 2018-as Bowser's Inside Story + Bowser Jr.'s Journey-ig, ami amúgy a 2009-es felvonás remake-je volt. Sokáig nem gondolta senki, hogy ezzel még érdemes foglalkozni (pedig a legrosszabb Metacritic-átlag is 76, de inkább 81-90 közti pontszámokat látni a többi résznél), ám a Switch szédületes sikere arra sarkallta a Nintendót, hogy a testvéreket újabb kalandra küldje.
Két Mario lakik bennem
Ahogy a széria korábbi játékaiban, úgy itt is mindkét főszereplőt egyszerre irányítjuk: igazából Mariónak adunk közvetlen utasításokat azzal kapcsolatban, merre menjen, Luigi meg őt követi, de azt, hogy mikor ugorjanak, vagy mikor használják óriási kalapácsukat, két külön gomb vezérli. A zöld testvér emellett, ha támad egy ötlete (élesen fénylik az aurája), képes önállósodni, és miután ezt egy gombnyomással megengedtük neki, valamilyen hasznos cselekvésbe kezd. Ehhez a koncepcióhoz akár a Brothers: A Tale of Two Sons irányítása is illett volna (a két főszereplő a kontroller egy-egy analógjával mozgatható), de ezzel nem akartak a készítők újítani.
A távolban sodródó szigeteken kalandozva vagy nem túl nehéz platformer fejtörőket oldunk meg, vagy körökre osztott harcokba bonyolódunk az itt-ott kószáló ellenfelekkel, mígnem a szigetek végén eljutunk a dugókig, amikkel csatlakoztathatjuk az aktuálisan felfedezett területet a hajónkon lévő fához. A világban járva szokás szerint megtámadhatjuk a figurákat mi, hogy eleve sebzetten kezdjék a párbajt, vagy ránk csaphatnak ők, ha nem kerültük ki őket ügyesen.
A harcok során a testvérpár mindkét tagja ugrással támad, és ha jókor nyomjuk meg a jó gombokat, akár többszörös sebzéskombót is összehozhatnak - aktív résztvevők vagyunk, nincs olyan támadási vagy védekezési helyzet, amiben ne kellene gombokat nyomkodnunk a sikerhez. Használhatunk gombát, mogyorót, és más tárgyakat, eszközöket védelmünk és életerőnk újratöltése, valamint trükkös támadások végrehajtása érdekében, aztán fejleszthetjük karaktereinket új felszerelések vásárlásával.
Mindeközben mindenféle alakokkal összesodor minket az élet, akik főleg barátságosak, de iszonyú sokat tudnak teljesen érdektelen dolgokról beszélni. A mellékszereplők semennyire nem izgalmasak, különösebben a mondandójuk sem, és át lehet ugyan tekerni a beszélgetéseket, messze nem elég gyorsan tehetjük ezt meg. Reméltem, hogy néhány óra után a dumából visszavesznek, és izgalmasabbak lesznek a küzdelmek vagy a mászkálás, de sajnos később is pont olyan sok és pont annyira unalmas mondanivalójuk van, mint az elején.
Új vizeken
Minden sziget, amit meglátogatunk, valamelyest egyedi. Saját kis történetük van, mindig mást és más okból kell megtennünk, hogy elérhessük a csatlakozót. Olykor vissza kell térnünk már meglátogatott szigetekre is, hogy új fő- vagy mellékküldetéseket teljesítünk, sőt, utóbbiak között akadnak olyanok is, amiknél szorít az idő, és ha túl messzire haladunk a történetben, elérhetetlenné válnak. Úgy, hogy ütemesen haladtam, próbáltam a fölösleges ütközeteket elkerülni, két sziget bekötéséhez is több óra kellett, és ez még csak az eleje volt a kalandozásaimnak - óriási a játék, nem óvatoskodott a Nintendo a tartalom mennyiségével. Érdemes később, amikor már feloldottunk új eszközöket és képességeket, csak úgy, kijelölt feladat nélkül is visszanézni a már meglátogatott helyszínekre, mert korábban elérhetetlen utak nyílnak meg.
Alapvetően kedves játék a Mario & Luigi: Brothership, kreatív harcrendszere és a felfedezés öröme hajtja előre az embert, de én személy szerint nagyobb kihívást, több játékmenetbeli újítást vártam volna, különösen a Nintendo közelmúltbeli játékait ismerve. Olykor felvillant érdekes ötleteket és megoldásokat, de egyszerűen túl vontatott, a sztori még Nintendo-mércével mérve is sereghajtó. Olyan, mintha kifejezetten gyerekeket céloztak volna meg vele, ám ezt direkten nem kommunikálták - lehet, hogy őket még el is kapja, de felnőttként nehezebb beleszeretni, mint bármelyik idei újdonságba.
