Emlékszem, amikor a Little Big Planet első része megérkezett, még alig-alig voltak valamirevaló exkluzív címek a PS3-ra. Hosszas installálás után végre elindult a játék és órákon át ki sem szállt belőle a fél szerkesztőség, annyira jó volt. Ahogy teltek a napok, úgy találtunk egyre több érdekességet benne, úgy gondoltunk egyre többet rá és felfedeztük a pályaszerkesztés örömeit is. Rendkívül szép is volt, a nagyon sok pálya miatt az újrajátszhatósági faktor az egeket verdeste, hiszen a játék az online elérhető, mások által készített pályák tengerében fürödve szinte végtelen ideig szórakozást nyújthatott.
Nem volt kérdés hát, hogy a második résznek milyen irányban kell még tovább finomítania a saját játékmechanikai elemeit. Most még több felhasználható tárgy, még jobb pályaeditor, még több hangeffekt áll rendelkezésünkre, illetve a grafika még az első résznél is részletesebb, kontrasztosabb és élesebb. Időközben a PS3 is nagykorú lett (idézőjelesen), azaz nemcsak a Media Molecule fejlődött abban, hogy kell az utolsó utáni erőtartalékot is kipréselni a konzolból, hanem számos gyönyörű játék született a platformra.
Játssz, alkoss, megossz...?
Mind a játékosok, mind azok, akik valaha is játszottak az első résszel, könnyen megérthetik, hogy noha közel 3 millió saját pályát készítettek már hozzá a felhasználók és bájos papírmasé grafikája nagyon egyedi, a legkevésbé sem mondható könnyen megtanulható és kifejezetten gyerekek számára készült játéknak. A második részben kifejezetten ügyeltek arra, hogy könnyebb legyen a játékélmény, a tanító részek kicsit hosszabbak és néha talán túlságosan szájbarágósak is, lévén még több óra játék után is néha fel-felvillan valami új funkció, amit addig ugyan már százszor használtunk, de azért még elmondja a játék, biztos, ami biztos.
A játék a platformelemek bemutatásával kezdődik, később billen át a mérleg nyelve abba az irányba, hogy a fejlesztők az újdonságokat, különbségeket mutassák be és használtassák a játékosokkal, az első részhez képest. Nem szabad megijedni a játék elején attól, hogy szinte teljesen ugyanolyannak hat, mint az első rész, ez valahol annak a jele, hogy nagyon jól eltalálták a korábbi epizódot és erős alapra sikerült építkezni. Ami hiányosság lehetett a korábbi epizódhoz képest, azt a Media Molecule már befoltozta, és arra is rájöttek, hogy milyen irányban kell továbblépni.
Ami könnyebb lett
A közösségi portálokkal és hálózatokkal való kommunikálásban is fejlődött az LBP2, hiszen ki ne akarná könnyen és gyorsan elérhetővé tenni azt a pályát, amin hetek óta molyol. Pár kattintás és hopp, már kint lehet minden fontosabb helyen, hogy bizony olyan autóversenyes térképet csináltunk, hogy befonja a haját mindenki izibe.
A jetpackhoz hasonlóan, a kis zsák főhős számos új eszközzel nyomulhat a pályákon, ami nemcsak a még agyafúrtabb pályaszerkesztést teszi lehetővé, hanem teljesen új játékelemeket csempészhet be a játékba. Ilyen elem például a Lara Croft-féle grapling hook, amikor a kilőtt kis huzallal lenghetünk akárhova, természetesen a fizikai behatásokra figyelve, vagy épp társainkat, tárgyakat lökdöshetünk a legjobb pillanatban arrébb. Mondanom sem kell, hogy ez mennyi mosolygós percet fog okozni azokon a pályákon, ahol másokkal versenyzünk.
Végre rendelkezésünkre állnak programozható sackbotok is, amelyek hatására élettel telhetnek meg a pályák. Nem nehéz összerakni, hogy ezekkel a lépésekkel olyan szintű játékeditort akarnak a második résszel a vásárlók számára nyújtani, amivel nemcsak platformjátékokat, hanem akár komplett RPG-ket, vagy teljesen más stílusú játékokat is össze lehessen rakni, nem is rossz végeredménnyel. Mivel a sztorivonal viszonylag hamar kipörgethető és nagyon rövid időn belül oda kerül az ember lelkileg, hogy „aztamindenit, én is akarok csinálni egy pályát, tök jó ötletem van...!" - nos, ekkor már mindenki tölti is be az editort. A programozható sackbotok pont olyan egyszerűen és jól használhatók, mint az elvárható. Így például egy mozdulattal lehet felöltöztetni egy ellenfelet sackboyként, megadni neki, hogy körbe-körbe mászkáljon adott sebességgel egy tárgy körül, majd áramütéssel üsse ki a játékost, ha hozzá ér. A lehetőségek szinte korlátlanok.
Komplett mozieditorrész is érkezik az LBP2-vel, amelynek hatására teljes történeteket mesélhetünk el, így végre az átvezető animációk is megfelelő figyelmet kaphatnak az editorban. Nem csupán a mélységélességet, kamerafókuszt és minden egyéb szükségeset állíthatunk be, hanem az előreprogramozott vagy saját sackboyok komplex arcmimikáját és testmozgásait is gombnyomásra hozhatjuk elő, így a korábban felvett érzelmi reakciókat és mozdulatokat bizonyos szituációkhoz lehet kötni. Apropó, rákötés: most már nem lesz szükség arra, hogy a rettentő erdős logikai háttérinformációkat nagy falak és függönyök mögé rejtse a pályakészítő, mint mondjuk az a srác, aki az első részben egy teljes értékű kalkulátort csinált, összekötögetve a számpanelt a végeredményt mutató kijelzővel. A háttérben meglapuló, általunk programozott viselkedéseket, történéseket és bármit, ami befolyásolja a Little Big Planet 2 világát, már kis NYÁK-lapokon kell eldugnunk a pályán, amelyek sokkal kisebbek és ezért észrevétlenek maradnak, tovább emelve a játékélményt grafikailag.
Hova tovább...?
Ha idáig eljutottál a cikkben, már sejted, hogy rettentő komoly lehetőségek rejlenek a játékban, amely ezáltal sokkal közelebb áll egy teljes értékű játékkészítő programhoz, mint egy platformjátékhoz. Nem csoda, hogy az első rész esetében is sokan összeráncolták a homlokukat, mondván, hogy vajon akkor itt játszani érdemes-e vagy alkotni. Egyértelműen úgy készült a második rész, hogy szépen lassan vezesse be a szórakozni vágyókat abba, hogy saját maguk is próbálják ki, milyen lehet, amikor elkészítenek valamit valamit, amivel mások is játszani fognak, dicsérik vagy épp lepontozzák azt. Mindenki megtalálhatja, mit fog szeretni a Little Big Planet 2-ben: ha csak mások munkájával szórakozni, akkor azt, ha single-ben nyomulni, úgy is lehet, ha pedig fejest akar ugrani a pályakészítés örömeibe, arra is meglesz a lehetősége.
