Vegyes érzéseket keltett bennem a Life is Strange: Before the Storm nyitóepizódja. A Deck Nine csapata jobbára ügyesen vette az akadályokat, a motorcsere dacára is sikerült az első évadéval megegyező látványvilágot és hangulatot teremtenie. A lassú történetvezetés azonban komoly hiba annak tükrében, hogy mindössze három epizód szolgál a cselekmény szálainak kibontására és a karakterépítésre. És miközben a sztori szinte egy helyben toporog, az első találkozást követően viharos gyorsasággal szökken szárba Chloe és Rachel barátsága, felvillantva, hogy akár valami komolyabb is lehet belőle. Úgy látszik, kettejük jellemfejlődésének bemutatása és kapcsolatuk elmélyítése fontosabb az írók számára, mint hogy drámai fordulatokkal és érzelmi gyomrosokkal ragadják meg a játékosok figyelmét. No nem mintha híján volnánk nagy revelációknak, ám amíg a Life is Strange érzelmi csúcs- és mélypontokat érintő hullámvasúthoz hasonlítható, addig a Before the Storm békés, késő esti andalgásnak tűnik a kandeláberek fényében. Máshogy szórakoztat, de attól még lehet szeretni.
Tűz utánam, vihar előttem
Az első epizód, az Awake záró képsorai után a két leányzó az igazgató irodájában találja magát. Kemény vádak hangzanak el, és döntenünk kell, hogy elvisszük-e a balhét, vagy inkább úszunk az árral, és Amber színjátékát támogatjuk. Amennyiben időnk engedi, érdemes minden variációt végigpróbálnunk a szereplők eltérő reakciói végett, és amiatt, hogy megismerjük a következmények közül legalább a rövid távúakat. De lehetünk bevállalósak is, ragaszkodva választásunkhoz, és szembenézve azzal, ha netán tetteink következtében egy ártatlan gyerek kórházban végzi. Nincs szükség természetfeletti hatalomra ahhoz, hogy beavatkozzunk mások életébe, teljesen felforgatva azt. Könnyen ki lehet találni, mire vezet, ha valaki haragszik az egész világra, túladagolta a leszaromtablettát, és közben képtelen féket rakni a nyelvére.
A főszereplő iránt érzett ellenszenvünket csökkentendő az írók igyekeznek megértetni velünk, hogy miért is viselkedik úgy, ahogy. Ha hasonló élethelyzetben töltöttem volna a kamaszkoromat, talán egyet is értenék vele, így viszont csak megérteni tudom. Negatív attitűdje erősen rányomja bélyegét az epizódra, ám mielőtt még igazán kényelmetlenül érezhettem volna magam, elérkeztünk a Brave New World fénypontját jelentő iskolai előadáshoz. Vicces volt, minden pillanata imádni való, Chloe pedig új, sokkal-sokkal szerethetőbb oldalát villantotta fel a beugró színész szerepében. Érdekes módon ott és akkor működik a legjobban a Before the Storm, amikor új helyszíneken eddig nem látott karakterekkel találkozunk. Ilyen a már említett színpad vagy az Amber família otthona, szemben a mostanra végtelenül unalmassá vált és indokolatlanul sokszor használt szemétteleppel.
Chloe árnyalása mellett ugyancsak helyes lépésnek bizonyult, hogy a játékidő jelentős részében Rachel karakterére fókuszáltak az írók, megmutatva, hogy jóval összetettebb személyiség, mint amilyennek először látszik. Már érthető, miért szerelmes belé boldog-boldogtalan, mint annak idején a Twin Peaks Laura Palmerébe. Ezzel együtt még mindig abszurd az a tempó, ahogy hősnőink kapcsolata elmélyül.
Folytatása következik
Már csak egyetlen rész van hátra, és az igazat megvallva, nem látni, hova futtatják ki a történetet. Figyelembe véve, hogy az aktuális események hol is helyezkednek el a sorozat időrendjében, szinte kizártnak tartom, hogy Rachel eltűnésével tegyenek pontot a végére. Emiatt pedig még akár meglepetést is okozhat a Hell is Empty címet viselő epizód, amelynek bemutatkozására valószínűleg még azelőtt sor kerül, hogy tűzijátékkal és durranó pezsgősüvegekkel köszöntenénk 2018-at.
