Hirdetés

Kőkemény achievementek, amelyektől garantáltan vért izzadsz

|

Még a legelszántabb achivadászok türelmét is próbára teszik ezek a kihívások.

Hirdetés

Habár a játékipar már régen túllépett a pontszámok öncélú üldözésén, a különböző kihívások teljesítése és az azokért járó achievementek begyűjtése ma is sokunkat motivál arra, hogy a kampányokon túl akár órák százait öljük egy-egy címbe. Az achiknak is becézett digitális csecsebecsék gyökereihez egészen 1982-ig kell visszanyúlnunk, amikor is az Activision fizikai formában legyártott kitüntetéseket kezdett osztogatni a fotókkal bizonyított rekordpontszámokért.

A modern achievement-lázat ugyanakor a Microsoft 2005-ben bemutatott Gamerscore-rendszere indította el, amely nem a játékokon belül, hanem egy különálló platform keretében összesíti a kiérdemelt jelvényeinket. Az Xbox 360-on, majd Windowson is elérhetővé tett megoldást később a Steam és a PlayStation is a magukévá tették, így napjainkra kisebb eltérésekkel iparági szabvánnyá vált. Hogy kinek mennyi achija van, az legalább annyira múlik a játékokra fordítható szabadidőn, mint az egyéni ügyességen és az elszántságon, egyes kitüntetések azonban legendásan nehezen adják magukat, melyek közül most mutatunk nektek néhány érdekesebb, már-már kegyetlen példát.

Hirdetés

Halo: The Master Chief Collection - LASO Master

Szinte hihetetlen, de az idén ősszel már 10 éve lesz, hogy megjelent a Halo-széria első hat epizódját összegyűjtő The Master Chief Collection, amely azóta is az egyik legjobban sikerült tételnek számít a remasterelt/újra kiadott címek lendületesen bővülő kínálatában. A PC-n és Xboxon is elérhető kollekció hírhedt a kőkemény LASO Master-kihívásról, amelyben rögtön négy játékban is brillíroznunk kell.

A jelvény megszerzéséhez ugyanis a Halo: Combat Evolved, a Halo 2, valamint a Halo 3 és a Halo 4 kampányát is le kell darálnunk a legmagasabb nehézségi szintet képviselő LASO (Legandary All Skulls On) üzemmódban, ami azt jelenti, hogy az általános nehezítések mellett különféle kiegészítő akadályok (Skullok) is a repertoár részét képezik, például a korlátozottabban rendelkezésre álló lőszer és fegyverek, vagy a megnövelt életerejű ellenfelek formájában. A kihívás nagyságát mutatja, hogy a TrueAchievements platform alapján csak a játékosok 0,83%-a pipálta ki.

Rock Band 2 - Bladder of Steel

A renoméját az első két Guitar Hero-címmel megalapozó Harmonix az MTV Games és az Electronic Arts szárnyai alatt egy másik sikeres ritmusjáték-szériát is életre hívott a Rock Band képében, ahol a puszta pengetés helyett már egy egész zenekarra koncentrált, ennek megfelelően erős online fókusszal. A 2008-ban megjelent Rock Band 2 tovább tökéletesítette a receptet, és egy gyilkos achievementet is tartogatott a zenészi babérokra törő gamereknek.

A Bladder of Steel, vagyis Acélhólyag kihívás nem véletlenül kapta ezt a nevet, az elnyeréséhez ugyanis 6 órán át kell megállás nélkül muzsikálnunk, szóval a literes energiaital itt nem igazán segíthet az éberség megőrzésében. Ezzel viszont még nincs vége, az achi ugyanis a 6 órányi zúzás alatt egyetlen elrontott dalt sem enged, így csupán a kihíváshoz szükséges "Endless setlist 2" tökéletes begyakorlásával érdemes nekiugrani a dolognak. Meglepő lehet, de a TrueAchievements szerint ez az oldalon követett játékosok 4%-ának sikerült.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Limbo - No Point in Dying

Az előző évtizedben kirobbant indie-láz egyik korai és legkiválóbb képviselője a Playdead által összehozott Limbo, ami a fekete-fehér grafikával megteremtett különleges atmoszférájával és a minimalista eszközökre épülő narratívájával sokakat megihletett, és ma is tökéletes szórakozást nyújt. Az ügyességi és logikai feladatok sorát felvonultató platformer alapból sem kimondottan könnyű, de a szenvedésre vágyók még tudják hová fokozni a kínokat.

Ezt szolgálja a No Point in Dying achievement, ami azt követeli meg, hogy egyetlen nekifutásra, kilépés nélkül teljesítsük a játékot, legfeljebb 5 halállal. A jó hír, hogy a Limbo kampánya már akár egy óra alatt is letudható, a rossz viszont az, hogy a kihívást még a tolerált elhalálozásokkal is csak azoknak van esélyük teljesíteni, akik tökéletesen elsajátítottak minden egyes pályát, ez pedig rengeteg gyakorlást igényel. Hogy mennyire nehéz is a feladvány, azt a TrueAchievements 2,54%-os sikerrátája szemlélteti.

Outlast 2 - Messiah

A 2013-ban útnak indított Outlast franchise-t valószínűleg egyetlen horror-rajongónak sem kell bemutatnunk, hiszen a Red Barrels által fejlesztett és kiadott játékok a műfaj legkeményebbjei közé tartoznak, ügyesen használva a filmek világában már kissé lerágott csontnak számító found footage esztétikát. A 2017-es második rész pont olyan para volt, mint az első, de a Messiah achi még a legkeményebb játékosokat is az őrület határára kergethette.

Már önmagában az is óriási kihívás lenne, hogy Insane fokozaton, vagyis gyorsabb és éberebb ellenfelekkel, checkpointok nélkül kell túlélnünk a kampányt, a Messiah achievement viszont azzal is megfejeli a dolgot, hogy egyszer sem tölthetjük újra az éjjellátóként funkcionáló kamerát. Nem csoda, hogy a trófeát megszerzők a gamma és a kijelző fényerejének felhúzását javasolják, de még így is szinte vaksötétben tapogatózunk egy olyan játékban, ami mellé normál körülmények között is ajánlott egy váltásnyi alsónemű.

A cikk még nem ért véget, lapozz a második oldalra!

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)