Nem volt olyan rég, hogy a Frontier Developments elég csúnyán beledöngölte a sárba a RollerCoaster Tycoon sorozatot a Planet Coasterrel. Illetve hogy az Atari - egyébként önmagában sem erős, valószínűleg konkurencia nélkül is bukó - játéka biztosan ne tudjon varázslatos módon visszavágni, folyamatos, ingyenes és fizetős tartalombővítményekkel tartotta a trutyi alatt. Rivalizálás ide vagy oda, nagyon hálásak vagyunk a csapatnak, hogy megmutatták, hogyan kell manapság vidámparkos játékot készíteni. A legkevésbé sem meglepő, hogy a Universal épp velük állapodott meg egy hivatalos Jurassic World játék elkészítésére, ugyanakkor lehet egy brigád akármilyen ügyes, ha köti a kezüket egy megállapodás vagy egy licenc, általában nem tudják a maximumot hozni. Ez a helyzet a Jurassic World Evolutionnel is, amely messze nem rossz, csak látszik rajta, hogy a Bukott birodalom premierje előtt kellett megjelentetni, és emiatt kimaradt belőle egy rakás alapvető funkció. A feltörekvő Ross Gellereknek viszont így is tetszeni fog.
Ne rakj húsevőt növényevő mellé!
A Jurassic World Evolution nagyban eltér az elmúlt évek tycoonjaitól. A műfaj játékaiban általában egy tökéletesen működő parkot kell összeállítanunk, a pénzügyi siker a cél, és az, hogy boldogok legyenek a látogatók, ha meg állatkertet építünk, annak lakói is. Nagy baj nem történhet, ha mindenki alapvető szükségleteit kielégítjük, az egész móka és kacagás lesz. Aki látott már Jurassic Park filmet, az tudja, hogy a dinó nem játék, és ez itt is megmutatkozik. Parkunk lakói nem csak szimplán boldogtalanokká válnak, és elpusztulnak, ha nem nekik megfelelően alakulnak a dolgok, hanem átszakítják a kerítést, és felzabálnak egy-két nézelődőt, ami meglátszik a bevételen is, de nem jelent automatikusan csődöt; ha újra ketrecbe zárjuk a vadállatokat, mindenki megnyugszik, minden megy tovább.
Több mint negyven különböző típusú őslényt telepíthetünk be, akik mind-mind mást szeretnek. Van, amelyiknek az a jó, ha sokan vannak körülötte, míg mások inkább a magányt preferálják. Néhányan szívesen barátkoznak más fajokkal is, de léteznek olyanok, akik csak saját fajtársaik között érzik jól magukat. Növényevőt húsevővel bátor dolog összeengedni, de néhány esetben ez is működhet. A leírásokat böngészve kell kialakítanunk az ideális körülményeket mindenki számára, mert ha akár csak egy tényező is elszomorítja parkunk lakóit, agresszívvá válnak, belekötnek társaikba, vagy lázadásba kezdenek; az meg nem mutat jól a hírekben.
Néha megbetegednek, de öregedésben is meghalhatnak. A terepjárós rangereknek utasításba adhatjuk, hogy tegyenek valamit, és ők felelnek a javításokért is. Ha valami nagy gáz van, az ACU (Asset Containment Unit), az állatok altatásáért és szállításáért felelős biztonsági szolgálat jön képbe. Automatikusan senki sem csinál semmit, sőt néha nem is adhatunk ki utasítást (ha a hozzájuk tartozó létesítmény nem kap áramot), hanem nekünk kell átvenni az irányítást egy autó vagy helikopter felett, kilőni a gyógyító vagy kábítólövedékeket, újraindítani a generátorokat, fotózni az állatokat extra bevételért. Kár, hogy a játék ennek csak egy kis részét magyarázza el, sok mindenre magunktól kell rájönnünk.
Kezdetben csak néhány fajt tudunk kikeltetni, de elküldhetjük kutatóinkat a világ valamely pontjára, akik fosszíliákkal térnek vissza, és ezekből kinyerhetjük a genomot a laborban. Minél többször nekiindulnak, annál nagyobb sikerrel tudunk új életet teremteni, és annál tisztább lesz az újszülött génállománya. A kutatók segítségével módosításokat léptethetünk életbe, ezek eredményeképp különleges, több látogatót vonzó őshüllők születhetnek.
Mindegy, mit csinálsz, csak pénz legyen!
Persze nem egy rezervátumot üzemeltetünk, hanem egy szórakoztatóegységet, így folyamatosan figyelnünk kell az emberek boldogságára is. Ez nem könnyű, nagyon kevés infót kapunk arról, mire vágynak, és az sem mindig pontos. Hiába raktam le minden bolttípusból egyet, hiába volt egyszerre éttermem és gyorséttermem is, jött a panasz, hogy nincs hol enni, nem tudnak eleget vásárolni. Hiába járt több száz látogató a parkban, az üzletek nem mentek, pedig nem tornáztam fel az árakat az egekbe. Nagy ritkán kapunk egy-egy tippet arról, hogy mit lehetne jobban csinálni, de hiányzik a felület, ahol láthatjuk a panaszokat. Mikor hirtelen a park csak vitte a pénzt, és kis híján csődbe ment, ötletem sem volt, mit csinálhatnék másképp, hogyan oldjam meg a problémát. Pánikolva eladtam pár villanyoszlopot, hogy betelepíthessek még néhány struthiomimust, hátha segít. Bevált, csak aztán az áramellátással akadtak gondok.
A menedzsmenten felül van még egy réteg, amely narratívát kölcsönöz a játéknak. Csak egyetlen játékmód elérhető, amelynek során hat szigeten, eltérő feltételek mellett kell parkokat építenünk, és teljesítenünk három divízió kéréseit, megbízásait. A tudományos, szórakoztató és biztonsági részleg ad nekünk feladatokat, és mivel valamilyen, általunk nem ismert okból rivalizálnak egymással, ha az egyiknek túl sokat segítünk, a másik kettő megharagszik, olyannyira, hogy előfordulhat szabotázs (elvágják az áramot, kitör a káosz). Ennek nyilván nincs sok értelme. A véletlenszerű, reputációt növelő feladatok nem túl bonyolultak, de néha teljesíthetetlenek; előfordult, hogy olyan dinoszauruszt kellett volna teremtenem, amilyet nemhogy nem ismertem, de még csak kutatócsapatot se tudtam küldeni olyan helyre, ahol annak genomjai megtalálhatók. A biztonságiak néha bekattannak, és azt kérik, hogy eresszünk el egy állatot, tesztelve reakcióidejüket és hatékonyságukat. Ha elég jól végeztük dolgunkat, és elértünk egy szintet, mehetünk tovább, hogy új kihívásokkal (durva viharok, pénzügyi nehézségek) nézzünk szembe. Lényegében olyan, mintha egy szcenáriómód pályáit egymás után pakolták volna, végén az Isla Nublarral, amely a sandboxmód, végtelen pénzzel és lehetőséggel; itt élhetjük ki minden kreativitásunkat, csak addig el is kell jutni.
A játék egészen biztosan elbírt volna még néhány épülettípust, dekorációs lehetőségeket, mélyebb parkmenedzsmentet, de ezek hiánya megint annak tudható be, hogy a csapat határidőre dolgozott. A várakozás néha őrjítő és fölösleges; egy tycoonban nem elvárás, hogy folyamatosan kattintgatni kelljen, de az se jó, ha percekig nem csinálhatunk semmit. A küldetések szerkezetén is gondolkodhattak volna még, mert néha nagyobb a kiadásunk, mint a teljesítésért járó jutalom, vagy olyan tényezők miatt bukhatunk el, amelyekre nincs ráhatásunk. Mindent összevetve viszont egészen biztos vagyok benne, hogy aki szereti a Jurassic Park franchise-t, és régóta vágya volt dinókat nevelgetni, nagyon jól fog szórakozni. Még azt is sikerült megoldani, hogy a karakterek hangját - többnyire - eredeti színészek adják, így néha például Jeff Goldblum tesz valami megjegyzést. Van ennél összetettebb menedzserjáték, és kimaradt néhány olyan funkció, amelyek hiánya érthetetlen, de szerencsére a mai világban bármi megoldható, ha egy fejlesztő hajlandó törődni a játékával. Márpedig ahogy a Planet Coaster példája is mutatja, a Frontier hallgat a visszajelzésekre, és nem rest módosítani, amit kell.
Szada másvéleménye
A Jurassic World: Bukott birodalom meghozta a kedvemet az őslényekhez, így nagy elánnal vetettem bele magam a játékba, ahol úgy menedzseltem a parkomat, mintha nem lenne holnap. Az Evolution képes pillanatok alatt magába szippantani, így egészen addig, amíg az újdonság ereje hatott, széles mosollyal építgettem, kutatgattam és nevelgettem dinóimat. Csakhogy egy idő után arra lettem figyelmes, hogy megrohamoztak a negatívumok. A park egyes funkcióinak kezelése körülményes, a látszat ellenére kevés dolgot lehet tenni, nem elég változatos a játékmenet, nagyon lassan indul be, és rengeteget kell várni olyan egyszerű dolgokra is, mint egy etető, ugyanis az drágább, mint sok dinoszaurusz. Ráadásul épp mire belelendültem, átrakott a rendszer a második szigetre, amit trópusi viharok tépáztak, és kezdhettem elölről szinte koldusként, ebben pedig nem látom a logikát. Az alapkoncepció remek, de kell még fejlődnie ahhoz, hogy hosszú távon is szórakoztató tudjon maradni.
