Hirdetés

Így változik majd a Silent Hill 2 remake játékmenete az eredetihez képest

|

A Bloober Team a játékmenethez is hozzányúl, miközben Unreal Engine 5-re ülteti át a kultikus horrort.

Hirdetés

Mindössze néhány év leforgása alatt nevet szerzett magának a szakmában a Bloober Team; a lengyel stúdiót elkönyvelték a pszichológiai horrorjátékok specialistájának, amely megbízható iparosként szállította a rétegműfajba tartozó hol jobb, hol csak középszerű alkotásokat. S bár az igazán nagy áttörés még várat magára, azért látszik, hogy van potenciál a Layers of Fear sorozaton, a Blair Witchen, az Observeren és a The Mediumon edződött csapatban, amely óriási lehetőség kapujában áll.

Eddig csupán bennfentesek suttogtak róla, de most már hivatalos az információ: a Konami a Bloober Teamet bízta meg a Silent Hill 2 remake-jének elkészítésével. A 2001-es klasszikus külső megújulásáért az Unreal Engine 5 felel, és mivel az eredeti változat megjelenése óta már magunk mögött hagytunk három konzolgenerációst, a játékmenet sem maradhatott a régi. A változtatásokról Motoi Okamoto, a Konami producere, valamint Mateusz Lenart, a Bloober Team kreatív direktora és vezető dizájnere mesélt a PlayStation blogon.

Hirdetés

Okamoto elmondása szerint az évek során számos megkeresést kaptak külső stúdióktól, amelyek nagy örömmel dolgoztak volna a franchise-on, közéjük tartozott a csupa Silent Hill-rajongóból álló Bloober Team is. A fejlesztők éppen ezért maximális tisztelettel nyúlnak a körülrajongott játékhoz, elsődleges céljaik között szerepel a Silent Hill 2 erőteljes atmoszférájának megőrzése is a játékmenet modernizálása mellett - ezt már Lenart tette hozzá.

A Masahiro Itóval és Akira Yamaokával is együttműködő csapat a kamerát váll fölé helyezte át, ezzel fokozva az immerziót és zsigeribbé téve az élményt. Az új nézőpont pedig értelemszerűen a harcrendszer és a környezet átdolgozását vonta maga után, mert most már a játékos is többé-kevésbé azt látja, amit James Sunderland.

Hála az Unreal Engine 5-nek, minden korábbinál látványosabb formában kelhet életre a sejtelmes ködbe burkolózó város, amelynek egyes részeit immáron nem választják el egymástól zavaró töltőképernyők (ugyanerre számíthatunk a Dead Space remake-ben is). Ezt értelemszerűen PlayStation 5 SSD-je teszi lehetővé.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A tökéletes atmoszféra megteremtésében természetesen a zene és a hangdizájn is szerepet játszik, a 3D hangzás miatt mindig képesek leszünk meghatározni, hogy merről is érkezett az a bizonyos nyugtalanító zaj. És persze a DualSense kontroller haptikus funkcióit is ki fogja majd használni a Silent Hill 2 remake, bár ennek mikéntjét még nem részletezték. Ellenben a PC-s verzió gépigényét már nem titkolják tovább.

Hogy milyen sokat számít két évtized, azt nagyon szépen bemutatja az ElAnalistaDeBits YouTube-csatorna összehasonlító videója. Vessetek rá egy pillantást:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)