Annyira szerettem volna élvezni azt a 8 órát, amit a Heading Out végigjátszásával töltöttem... A koncepció azonnal elkapott, ahogy az első trailert megláttam, rögtön magával ragadott a képregényes, a Sin Cityt idéző módon fekete-fehér, néhol piros és sárga elemekkel megtört látványvilág, a gyönyörű amerikai autókkal való versenyzés, menekülés a rendőrök elől, és az, hogy számos érdekes sztori vár rám, miközben átszelem az Egyesült Államokat.
Az első egy-két nekifutásnál még el is hittem, hogy ez jó lesz, a végére azonban már bármi mással szívesebben játszottam volna. Sajnos ma már messze nem elég, ha egy játékban annyi tartalom van, aminek java része egy trailerben elférne.
Száguldás a semmibe
A Heading Out papíron egy vezetős játék szerepjátékos elemekkel - talán a fejlesztők is tudatosan nem aggatták rá a "versenyjáték" jelzőt, de még a vezetés maga is háttérbe szorul. A félelem elől menekülve indulunk útnak az USA-ban, autóban ülve többnyire kötött útvonalakat követve, olykor letérve azokról surranópályákon át. 3-4 percig vezetünk, majd megnyílik a térkép, ahol kiválaszthatjuk, merre haladjunk tovább - érdemes a kék pont irányába, ami az aktuális felvonást lezáró végső úticélt jelöli. Miután útvonalat választottunk, nem pattanunk autóba: a térképen maradva, a sebességet lehetőleg a megengedett érték alatt tartva hajtunk a következő ikon felé, ami valami közepesen érdekes rádióbeszélgetést old fel, egy rövid történetet ismertet meg velünk, melynek során döntést kell hoznunk, vagy valamilyen kihívást ad, ahogy az is, ha megállítanak a zsaruk útközben.
Ha autóba kell szállnunk, három helyzet lehetséges: vagy rendőri üldözés kezdődik, vagy verseny, vagy a játék későbbi részében dugó alakul ki, amit ki kell kerülnünk. Vannak még úgynevezett "chill race"-ek is, melyek igazából nem is versenyek, csak tapossuk a gázt és élvezzük a szabadságot. Ennyi az autózás, és ezek egyike sem jelent kihívást még a legmagasabb nehézségi szinten sem - ha elbuktam, csak azért lehetett, mert elbambultam, és belehajtottam vagy egy láthatatlan tárgyba, vagy valamelyik civil autóba. A rendőrök semennyit nem taktikáznak, egyáltalán nem agresszívak a rivális versenyzőket villámgyorsan lehagyhatjuk - semmi izgalom nincs ebben.
A helyzetet nehezíti, hogy bár látszólag eldönthetjük, elfogadunk-e egy versenykihívást vagy sem, a továbbhaladáshoz üzemanyagra, ahhoz meg pénzre van szükségünk. Amint elérünk egy várost, vagy levonja a játék a vagyonunkból a benzinköltséget, vagy jelzi, hogy nincs pénz, és felajánlja, hogy elhajthassunk fizetés nélkül. Sokszor olyan útvonalon kellett haladnom (hogy ne érjen utol a félelem egyre közelítő piros csíkja, és ne érjen véget a menekülés túl korán), ahol nem volt lehetőségem pénzhez jutni, és ugyan mindig megúsztam a szökést, mégis kimaradtam egy csomó mindenből - ha egy benzinkútról fizetés nélkül távozunk, nem állhatunk le felfedezni a várost, így autót javíttatni vagy egyéb cuccokat venni sem, amik azért hasznosak lennének. A városokban olykor felkérnek minket egy-egy csomag kézbesítésére (egy adott város érintésére, ami nem feltétlenül az optimális útvonalunk része), de ezt is elutasíthatjuk - ha a félelem túl közel jár hozzánk, nincs is igazán más választásunk.
Országúti diszkó
Ugyanígy nem igazán lényeges a fókuszunk szintje. Ha ennek mérője egy szint alá csökken, a képernyő elsötétül, mintha a sofőr szemei záródnának le, de még így is eleget látni az autó úton tartásához. Tartozik egy mérő a körözöttségünkhöz, egy az autó állapotához, egy a megítélésünkhöz, illetve egy a hírnevünkhöz is, ez utóbbi kettő elsősorban a random történetek során hozott döntéseinknek megfelelően alakul, illetve azok során számít, hogy állnak. Segíthetünk elmenekülni egy hölgynek az esküvőjéről, megmenthetünk egy fekete srácot a rendőri túlkapástól, hagyhatjuk, hogy punkok belénk kössenek, vagy lebeszélhetjük őket erről a számukra kedvezőtlen döntésről. A legtöbb ilyen sztori nem függ össze egymással, egy-kettő akad, aminek van valamilyen közvetlen folytatása. Nem tudom, pontosan mennyi készült, de előfordult, hogy egy végigjátszás alatt kétszer láttam ugyanazt, kétszer tudtam megszerezni olyan tárgyakat, amik egyszer már megvoltak korábbról, ugyanazon történet során hozott ugyanolyan döntéseim miatt. A körözöttséget gyorshajtással növelhetjük, és ha így teszünk, többször keveredhetünk rendőri üldözésbe, viszont az államhatárokat átlépve nullázódik a mérő, így a fenyegetés ellenére a legtöbbször teljes gázzal hajtottam mindenhova.
Az átívelő történet nem kimondottan érdekes, bár annyi csavart legalább próbáltak belevinni, hogy ha szeretnénk, megadhatjuk saját élményeinket, és a történetmesélés ehhez igazodik. Kiválaszthatjuk, hogyan éltük meg első szerelmünket, mit bántunk meg legjobban az életben, vagy ezeket véletlenszerűen is generáltathatjuk, ha valamelyik téma túl érzékeny. Semmi értelmes mondanivaló nincs, egyetlen szimpatikus karakter sem, beleértve az általunk megformált főhőst, akinek szerepébe talán bele kellett volna élnem magam. Nem sikerült.
A Heading Out hangulata alapvetően szuper, a vezetés jól működik benne, a belső nézetért külön pluszpont jár, a megírt minisztorikon pedig látszik a törődés. Csak hát a vezetős részek nagyon hamar unalmassá válnak, hiányzik belőlük a kihívás és a változatosság, a döntéshelyzetek egy része pedig csak látszólagos, hiszen van, hogy azt kell eldöntenünk, bebukjuk-e a játékot vagy sem - és nincs pozitív következménye az önfeláldozásnak. Sokkal többet vártam tőle.
