Egy új konzolgeneráció startjánál olyan játékokat szeretne látni az ember, amik segítségével a frissen kiadott vasak képesek megcsillogtatni nyers erejüket, és a beléjük szuszakolt legtöbb kunsztot. Mindez szép álom, de általában a kezdőfelhozatal nem szokott túlzottan combos lenni, és lássuk be, Microsoft fronton nem is kaptunk például érdemleges belső fejlesztést vagy exkluzív címet az új konzolok mellé. PlayStation 5-re itt van nekünk az újrakevert Demon's Souls és a Spider-Man: Miles Morales, de az egyik "csak" egy remake, a másik pedig egy vaskosabb kiegészítő (bár kétségtelen, hogy mindkét cím valóban remekül sikerült).
És akkor ott van még nekünk az a Godfall, ami nem a Sony belsős csapatainak munkája, a Counterplay Games készítette el, és a Gearbox adta ki, de konzolokon mégis PS-exkluzív címként debütált, így azoknak a szerencséseknek, akiknek sikerült már a startnál lecsapni egy új PlayStation konzolra, potenciális kezdőcím lehet. Lássuk, megéri-e ezt a játékot választani frissen beüzemelt PS5-ötök mellé úgy, hogy az új játékárak tükrében bizony a hazai vásárlóknak immár alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk az efféle szórakozásért.
Az istenek a fejükre estek
A Godfall "looter slasher" játékként definiálta önmagát, ami bár furán hangzik, alapvetően nem is túl meglepő egy olyan gárdától, melynek egy része korábban például a Destiny 2-n dolgozott. Adott tehát a koncepció, ami ezúttal teljesen a közelharci hadviselésre fókuszál, de emellett nyilván pörgős összecsapásokat, izgalmas bossharcokat, és persze temérdek értékes lootot remél tőle az ember.
Utóbbiak a játékidő kitolása érdekében lennének szükségesek, azért, hogy legyen kedvünk újra és újra leülni a játék elé. A Godfall több téren is alulteljesít a felsoroltak esetében, viszont az összkép tényleg messze nem vállalhatatlan, szóval ezúttal kezdjük inkább a pozitívumokkal, így talán nem megy el a kedvetek azonnal az egésztől.
Ismerős alapokon nyugszik a harcrendszer, de sikerült ügyes csavarokkal és váratlan ötletekkel azért csavarni is rajta. Nincs stamina, bármennyiszer használhatjuk a kis és nagy támadásokat, melyek fegyvertípusonként eltérő sebességűek, valamint más és más trükkökre képesek. Az egyik fontos újítás abban rejlik, hogy a kisebb csapásokkal az ellenfél életerejének csak egy részét daráljuk le véglegesen, egy jelentősebb szeletét mindössze külön kezdi el jelölni a játék.
Ez a megjelölt HP csík pedig akkor válik köddé, ha egy nagy támadással is eltaláljuk a célpontot. A nagyobb csapásokkal egyébként elég találat bevitele után át is törhetjük az ellenfél védelmét, az így földre hulló rondaságot pedig azonnal ki lehet végezni. Izgalmas az úgynevezett polaritási rendszer is, ami tölti, ezáltal erősebbé teszi másodlagos fegyverünket, míg az elsődlegest használjuk.
Ez utóbbi megoldás arra ösztönöz bennünket, hogy váltogassuk a fegyvereket, míg a korábban említett mechanika a kétfajta támadástípus mixelését kívánja meg.
Akadnak még egyéb apró gyöngyszemek a harcrendszerben, érdemes kitapasztalni minden fegyvert, és a pályákon felszedhető gyűjthető mütyürökkel kioldható új páncélokat is. Minden vértnek egyedi extrái vannak, amik gyönyörű szinergiába kapcsolhatók a fegyverekkel. A variációk skálája széles, a bökkenő viszont az, hogy erre igazából semmi szükségünk nem lesz - de erre térjünk majd vissza egy kicsivel később.
A látvány lenyűgöző, érzi az ember, hogy egy next-gen cím alatt zakatol épp a PlayStation 5. A fejlesztők kifacsartak mindent az Unreal Engine 4-ből, amit csak lehetett, csodálatos környezetet, részletesen kidolgozott ellenfeleket, páncélzatokat, fegyvereket alkottak. A Godfall világa szemkápráztató, az ember azonnal fejest akar belé ugrani, és reméli sok tucat boldog játékórát tölt majd itt el - spoiler: nem így lesz. A vizualitásért felelős gárda hatalmas pacsit érdemel a minőség terén, a mennyiség tekintetében azonban már nem olyan jó a helyzet, és ennél a pontnál rá is térhetünk végre a Godfall komoly hiányosságaira.
Istenkáromlás
Mindösszesen három pályát, a föld, a víz és a levegő síkját kapjuk meg játszótérnek, és legyenek bármennyire is gondosan összerakva ezek a helyszínek vizuálisan, fájóan gyorsan rá fogunk jönni, hogy minden egyes misszió ezeken a szűkös területeken pörög majd le, csomószor kell újra és újra ugyanazokat a helyeket bejárnunk. Még csak strukturálisan sem különbözik egyébként a három világ, a pályadizájnért felelős kollégák nem erőltették meg magukat ezen a téren.
A történetről sem lehet sok jót elmondani, mert gyakorlatilag annyira papírvékony, hogy észre sem lehet venni. Főhősünket letaszította a trónról megalomán testvére, aki istenséggé akar válni, nekünk pedig ezt kell megakadályozni. Ennyi és nem több, ne számítsatok bármiféle csavarra, vagy akár arra, hogy picivel többet tudunk meg erről a lenyűgözően festői világról.
Az unalmas sztorihoz végtelenül siralmas, repetitív feladatok társulnak. Minden egyes küldetés arról szól, hogy menjünk el a pálya X pontjára és ott verjük le az Y ellenfelet.
Gondolhatnátok, hogy esetleg izgalmas bossharcokkal feldobták az egészet, de sajnos nem, ezen a téren is a puritán egyhangúság vár bennünket. Az egyediség kimerül ott, hogy az egyik miniboss például láthatatlanná tud válni, egy másik meláknak pedig védőpajzsot adnak a kis barátai. Nyilván nem tud mindenki olyan különleges főellenfeleket rittyenteni, mint mondjuk a FromSoftware, és a Godfall nem is egy annyira kicentizett vagy annyira reszponzív játék, mint bármelyik Souls epizód, de ez a bossfelhozatal tényleg a fantáziátlanság csúcsa - ismét nem a vizualitás tekintetében persze, piszkosul jól néz ki mindegyikük.
Egyébként épp a bossharcok során fogunk a legtöbbször szembesülni a Godfall egyik legérthetetlenebb játéktervezői húzásával: az ellenfelek életereje nem töltődik vissza akkor, ha esetleg fűbe harapnánk. Még a bossoké sem. Így tehát egyszer sem fog a tévé felé repülni a kontroller azért, mert már csak egy hajszálnyi HP-ja maradt a bossnak, és épp ekkor kente el a szánkat, mivel ilyen esetben egyszerűen csak visszamegyünk (a PS5 SSD-jének hála még a töltési idő sem jelent gondot), és egy picit még a fejére koppintunk. Szaladgálni sem kell, a játék azonnal a bosshoz rak vissza bennünket.
Egy dolog a játékosbarát szemlélet, és egy teljesen másik az, ha minden feszültséget kiveszünk a harcokból. Ezzel a megoldással az utóbbit sikerült elérni. És éppen ezért lesz felesleges fejlesztgetni fegyverarzenálunkat és felszelésünket, megtalálni a páncélok és képességek tökéletes kombinációját, hiszen előbb vagy utóbb egy rozsdás kanállal is meg tudunk ölni mindenkit. Csapatban ráadásul még könnyebb dolgunk van, a három páncélos vitéz ellen vonuló szörnyeket már inkább csak sajnálja az ember, annyira esélytelenek.
Az endgame tartalmak terén még az eddig vázoltaknál is hervasztóbb a helyzet: korábban már unalomig ismételt küldetéseket kell megint lenyomnunk azért, hogy magasabb szintű lootot kapjunk és magasabb szinten verhessük le megint csak ugyanazokat a minibossokat és bossokat. Két kör alatt meg is van az az egyedi nyersanyag, amivel a játék legutolsó páncélja feloldható, és ennél a pontnál igazából el is tehetjük a Godfallt a fiók mélyére, mert nem lesz több kihívás vagy érdemi cél, amiért érdemes lenne folytatni.
A szépen egymásba simuló animációkat és a fluid harcrendszert a tesztelés alatt nálunk furcsa technikai gikszerek törték meg, amire nem egyszerű magyarázatot találni. Sokszor minden gond nélkül, már-már tökéletesen futott a játék, olykor pedig hajmeresztően beszaggatott, mintha nem bírna el vele a PlayStation 5, ami egy nyitócím esetében minimum problémás. Remélhetőleg ez javulni fog szoftverfrissítéssel akár a konzol, akár a játék oldalán, és csak reménykedni tudunk benne, hogy nem valamiféle hardveres hibával van dolgunk - más PS5-ös játéknál egyébként nem tapasztaltunk hasonlót a teszteléseink során.
Istenítélet
A Godfall nem egy kifejezetten rossz játék, de sajnos teljesen egyértelmű, hogy nem is jó, és ez különösen azért fájó, mert a látvány és a harcrendszer egészen pazar, mindössze annyi kellett volna még ehhez, hogy ne egyetlen kávészünet alatt írják meg az egész játék történetét, és ne nagyjából ugyanennyi energiát fordítsanak arra, hogy változatos legyen maga a játékmenet.
Így sajnos csak egy önismétlő, gyorsan letudható futó kalanddá válik a Counterplay Games munkája, ami egyetlen délután alatt kivégezhető és megunható. Erre az egy napra szórakoztató társunk lehet, de az ember azért nem ennyit várna immár 30 ezer forintért - bocsánat, aki úgy érezte, hogy a jövőre érkező DLC-re, és minden kozmetikai extrára is szüksége van, annak 41 ezerért gyűjtői kiadásban.
