Minden konzolnak szüksége van legalább egy olyan játékra, amelynek már a puszta létezése legitimálja az adott masinát. Az Xbox számára az addig készült konzolos FPS-ek legkiválóbbika, a Halo: Combat Evolved bizonyult megváltónak, míg az Xbox 360 képességeiről a Gears of War tett tanúbizonyságot, s azzal párhozamosan beemelte a köztudatba a fedezékharcos lövöldözést. Na de mi a helyzet az Xbox One-nal?
A Microsoft komoly reményeket fűzött az új IP-khez, amikor útjára bocsátotta nyolcadik generációs konzolját, de míg a Ryse: Son of Rome mélyén ott rejtőzött a potenciál, addig a Sunset Overdrive-ról már a bejelentése pillanatában sejteni lehetett, hogy egy szűkebb réteg megragadásán kívül más egyébre nem alkalmas. A legnagyobb csalódást viszont kétségtelenül az idei Quantum Break okozta, amit mi szerettünk ugyan, de kénytelenek voltunk elismerni, hogy várakozásunkkal ellentétben a Remedy alulmúlta önmagát. Ott tartunk tehát három évvel az Xbox One rajtja után, hogy a bejáratott franchise-ok, vagyis a Forza, a Halo és a Gears of War védik a mundér becsületét. E hármasból (a negyedik pillérnek tartott Fable-t béna minijáték-gyűjteményekkel, kinectes, valamint pénztemetőnek bizonyult free-to-play vadhajtásokkal sikerült elértékteleníteni az évek során) mostanáig egyedül a fedezékharcos lövöldének nem jutott még kimondottan az aktuális generációra fejlesztett folytatás.
Kampánybeszéd
Egy emberöltővel címszereplőnk harmadik részének eseményei után Sera lakossága még mindig küszködik a Locust seregek és a Lambent mutánsai ellen vívott háború következményeivel. A béke rég nem látott korszaka új helyzetet teremtett, amit a COG sajátos módszereket alkalmazva igyekszik kezelni. A populáció csökkenése odáig vezetett, hogy mindent alárendeltek a bolygó ismételt benépesítésének. Robotok segítségével modern és biztonságos telepeket húztak fel, amelyeket a gyakorivá vált pusztító szélviharok miatt falakkal védenek. Csakhogy nem mindenki kér az ellentmondást nem tűrő kormányzat nagylelkűségéből, sokan próbálnak a saját erejükből boldogulni. Az egyik szabad közösség befogad két katonaszökevényt, Del Walkert és JD Fenixet. Kiegészülve Kait Diazzal, a falu főnökasszonyának lányával ők alkotják a Gears of War széria hőseinek következő generációját. Hozzájuk csatlakozik később a széria alfahímje, Marcus Fenix, akinek meglepően jól áll a morcos öregember szerepe. A csapat tagjai között működik a kémia, és inkább ez, valamint az intenzív akció viszi el a hátán a történetet, mintsem a kicsit egyszerű és végső soron kiszámítható forgatókönyv. Érdemes legalább egyszer magunkban is végigjátszani, hogy ne maradjunk le a dialógusokról, legyen időnk nézelődni és gyűjtögethető relikviákat keresni, de utána feltétlenül keressünk társat a kalandhoz, mert kooperatív módban az igazi.
A játékos tempójától és a választott nehézségi szinttől függően 8-10 óra alatt teljesíthető kampány hatásos, a Gears mitológia három fontos pontját érintő visszatekintésbe ágyazott tutoriallal veszi kezdetét. Csak ezután ismerkedünk meg az új fő- és mellékszereplőkkel, áttételesen a COG céljaival és úgy általában az emberi faj pillanatnyi helyzetével, hogy később motoron száguldozzunk, transformernek beillő robottal zúzzunk, leverjünk egy robothadsereget, valamint kiderítsük, honnan jön és mit akar a Swarm. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Játékmenet tekintetében kevés változott a korábbi részekhez képest. Ezen a különböző robotok (köztük energiapajzsos drónok és helikopterek) vagy a Swarm oldalán felbukkanó rémségek (például a játékosokat a gyomrában magával hurcoló testrabló), az új fegyverek (mint a közelről garantáltan halálos Overkill) és a meghatározott helyeken lecsapó szélviharok épp akkora mértékben módosítanak, hogy még ne lehessen ötlettelenséggel vádolni a fejlesztőket.
A barikád túloldalán
Tavasszal már belekóstoltunk a többjátékos komponens versus részébe, amely nem meglepő módon akkor nyújtott valódi kihívást, amikor botok helyett hús és vér játékosok vártak arra, hogy kidugjuk fejünket a fedezék mögül. Azaz dehogy várták, hátuk mögött a korábbi részek tapasztalataival úgy pattogtak fedezéktől fedezékig a veterán harcosok, hogy a kezdők még irányba sem állították a Lancert, máris rajtuk voltak, és egy fejlerobbantó, közeli Gnasher-lövéssel mattolták őket. Nem elég tehát többé-kevésbé jól célozni és gyorsan reagálni, fontos, hogy elsajátítsuk, miként lehet a leghatékonyabban pozíciót változtatni, és megtanuljuk, melyik helyzetben melyik fegyver a nyerő. Ha még akkor is a Longshot mesterlövészpuska ravaszát rángatod, amikor már a fedezékedül szolgáló homokzsákrakás túloldalán kuporog az ellenfeled, neked harangoztak. Már csak azért is, mert a másik fél könnyen átránthat magához, illetve lábbal előre átugorhatja a közöttetek lévő akadályt, és a megtántorodástól mindkét esetben képtelen leszel a védekezésre néhány pillanatig.
A korai béta nyomán levonhattuk a konklúziót, miszerint néhány apróbb újítást leszámítva valószínűleg minden marad a régiben, és ebben nem is kellett csalódnunk. Amíg a fedezékharcot nem reformálják meg alapjaiban, addig a multi sem változhat. A The Coalition ez alkalommal a konzervatívok pártját fogta, de nem kizárt, hogy legközelebb máshogy alakulnak majd a dolgok.
Most 10, szimmetrikus kialakítású és a kampány helyszínei által ihletett térképen mehetünk egymás idegeire nyolc különböző játékmódban (további 24 térkép érkezik egy éven belül, havi bontásban). Kíváncsi vagyok, közülük melyikbe szeretnek bele a játékosok. A Dodgeball tuti befutónak tűnik, mert a kiadós szabályai (minden ölés feltámaszt egy halott csapattársat) izgalmas játszmákat eredményeznek. Az örök klasszikus Team Deathmach és King of the Hill mellett leginkább erről tudom elképzelni, hogy utat talál majd a következő részbe, részekbe is. Az Execution (ki kell végezni az ellenséges csapat játékosait), a Warzone (csapatos öldöklés körönként és fejenként egyetlen élettel), de még a King of the Hill-variáns, területfoglalós Escalation és a Guardian (ha kinyírjuk az ellenfél vezérét, elvesztik a respawn lehetőségét) sem kötött le néhány menetnél hosszabb időre.
Feltétlenül szót kell ejtenem a kártyalapokról, amelyek a Halo 5: Guardians után a Gears of War 4 multiját is túszul ejtették. A játékbeli és valós pénzért vásárolt paklik a karakterek cicomázására szánt lapok mellett hordás kasztok skilljeit és úgynevezett bountykat tartalmaznak. Utóbbiak használata a kompetitív módokban is megengedett. Ha sikeresen teljesítjük a saját magunk elé állított kihívásokat, több XP-t kapunk, és gyorsabban fejlődünk. Mivel a kártyák nincsenek hatással az egymás ellen vívott játékra, és csak az egyéni, illetve csapatszintű teljesítmény számít, minden feltétel adott ahhoz, hogy a Gears of War 4 megvesse lábát az e-sport világában. A Microsoft máris meghirdetett egy egymillió dollár összdíjazású tornát.
Harmadjára vonul a horda
Mindig is a Gears of War közkedvelt játékmódjai közé tartozott a Horde, amelynek 3.0-s verziója kooperatív élmény tekintetében az egyik legnagyszerűbb alkotás, amihez szerencsém volt. Ha sikerül rábeszélni a pajtásokat egy kis minőségi időtöltésre, akkor pillanatok alatt elröppen az a néhány óra, amíg elérünk az utolsó, ötvenedik kör végére. Aztán persze kezdjük elölről, mert ki akarjuk próbálni magunkat más szerepkörben is, egy másik pályát, majd egy harmadikat és így tovább, míg néhány év múlva rá nem ununk az egész hóbelevancra úgy a Gears of War 5 megjelenése előtt egy nappal.
Szeretem a változatosságot, ezért örültem volna, ha dedikált térképeket kapunk, ám be kell érnünk azokkal, amelyeken az egymás elleni többjátékos összecsapások is zajlanak. Más játékmódokkal ellentétben a hordásoknak választaniuk kell öt kaszt valamelyikéből. Ezek alapvetően ugyanazokat a fegyvereket használhatják, egyformán képesek építkezni, ám van köztük némi különbség a kezdőfelszerelésen túl is. Itt jön be a képbe a kasztspecifikus bónuszokat nyújtó, kártyaalapú skillrendszer. Mindenkori szintünk határozza meg, hogy egyszerre hányat aktiválhatunk. A harmadikon már két kártyával is boostolhatjuk magunkat, míg öt slot feloldásához el kell érnünk a tizedik szintet.
Bár nem tűnik döntő fontosságúnak, igenis számít, hogy fedezék mögött lapulva 15 százalékkal csökken-e a bekapott találatok okozta károsodás, vagy sem. A szóban forgó bónusz egyébiránt a soldier karakterosztályt illeti meg. A sniper magától értetődően a pontlövő fegyverek kezelésében jeleskedik, skilljei a célmegjelölést és a biztosabb fejlövéseket segítik elő. Harmadik kasztunk az engineer. Építésre szakosodott mérnökről van szó, aki a többieknél olcsóbban húzza fel a lövegeket és a szögesdrótokat, valamint alapból rendelkezik a javításhoz nélkülözhetetlen repair toollal. Érdemes a mérnököt irányító játékosra bízni a védelmi rendszer kialakítását és a fabricator kezelését. Az igen beszédes nevű heavy sem igényel bővebb magyarázatot, az ő bónuszai akkor érnek valamit, ha nehézfegyvereket nyomunk a markába. A sort pedig a scout zárja, amely leginkább abban jeleskedik, hogy mindenkinél hatékonyabban szedegeti össze az ellenfél után maradt energiacsomagokat, de akkor sem marad szégyenben, ha közelharcba keveredik. Senki sem bánik olyan jól a sörétessel, mint ő.
A kampányban is felbukkanó kék láda a Horde 3.0 lelke. Minden játszma azzal kezdődik, hogy a csapat begyűjti, majd keres egy védhetőnek tűnő területet, odacipeli és lerakja. Rövid felkészülést követően - mialatt kiépítjük kezdőtőkénkből a védelmet - ránk is ront az első hullám. Ha megnyertünk egy kört, elég, ha egyvalaki összeszedi és a fabricatorhoz szállítja a hátramaradt energiacsomagokat, miközben a mérnök javít és építkezik.
Hajszálon múlt
Új mozgásanimációk, sokkal több rombolható, illetve a helyét változtató fedezék, a szélvihar valódi játékmechanizmussá emelése és a szent tehénként tisztelt alapok megváltoztathatatlanságával szemben tanúsított merészség hiányzott ahhoz, hogy instant klasszikust kiáltsak. Így viszont a Gears of War 4 nem több egy jól átgondolt, profin összerakott, kimagaslóan jó kooperatív élményt nyújtó, ám keveset kockáztató folytatásnál. Ráadásul az Unreal Engine 4 képességeit bemutató erődemonstrációnak sem utolsó. Egy erős gamerkonfigon csodaszép, de Xbox One-on is pazar látványt nyújt példamutatóan stabil teljesítmény (1080p/60 fps a kompetitív multiban, 1080p/30 fps minden másban) mellett.
