Oké, jöhet a végjáték. Nem akarok sokat várni, megfogott a Telltale, végighárfázta az idegeimet, felcsigázott, mentálisan pofán rúgott. Finomabban szólva már nemcsak figyelmemet, hanem kíváncsiságomat is felkeltették. Lehet ezeket a srácokat azzal vádolni, hogy egy kaptafára készítik játéksorozataikat (mert ez igaz is), lehet mondani, hogy az alapvetően lineáris történetmesélésben csak biodíszlet a játékos, akinek alig van szabadsága (ez is nagyrészt igaz), és persze szidható a bugos, akadozó játékélmény is (én is minden tesztem során külön kitérek erre, mert különösen idegesít), de összességében még mindig képesek olyan érzelmi hullámvasútra ültetni az embert, hogy csak szédül az élmény után. Az A Nest of Vipers kipróbálása után azt kell mondanom, hogy a Trónok harca feeling itt bizony csúcsra van járatva, és minden hibájával együtt bőven érdemes ez a virtuális széria arra, hogy a rajongók minőségi módon üssék el az időt, amíg az új évad, esetleg az új könyv beköszönt. Oké, feltehetően hamarabb végeznek ezzel, de nem fogják megbánni.
Apró furcsaságok
Nehéz úgy a történetről beszélni, hogy ne lőjek le semmi érdekességet, egy dolgot azonban muszáj megemlítenem. A sorozat karaktereinek szerepeltetése a játékban zseniális ötlet, de néhol kicsit elüt a viselkedésük attól, amit képzelnénk róluk a sorozat alapján. Cersei például sokkal békésebb, kedvesebb hangot üt meg, Daenerys pedig zavaróan rossz arc ahhoz képest, amit eddig megszokhattunk tőle. Egyáltalán nem tűnt számomra hitelesnek a játék sztorijában meghozott döntése ahhoz képest, ahogy a sorozatban megismertem, és bár érthető volt a történetvezetés szempontjából, hogy miért volt szükség Asher szívatására, azért én nem így oldottam volna meg a csavart. Ezzel együtt ez a történetszál volt a legérdekesebb, bár Gared találkozása a Másokkal is okozott néhány meglehetősen feszült pillanatot. Szóval most egyben volt minden, mocorgott a dráma rendesen.
Nem unatkozunk
Az ötödik epizód egyébként pörgős és izgalmas lett, Ramsay pszichopata pojácasága már az első pillanatban megadta a kezdő lökést, és kb. 80 perc izgalom sodort végig a cselekményen, gyakran váltakozó, pörgős jelenetekkel, sok QTE-akcióval megspékelve. Ennek fényében az interaktív, tárgykeresős, gondolkozós részek szinte teljesen a háttérbe szorultak, pedig meggyőződésem, hogy ez a játék igazán akkor lenne erős, ha a point&click vonal több figyelmet kapna, ahogy egyébként ez a The Walking Dead első évadában még így is volt. Lényegesen színesebb és interaktívabb volt a játékmenet, ebből aztán sokat feláldoztak a lineáris történetmesélés oltárán. Ha képesek vagyunk ezzel együtt élni, és amolyan gombnyomogatós sorozatnézésnek felfogni az egész élményt, akkor viszont nem lesz okunk a panaszra. A nagy pörgés ráadásul nagyon kemény végkifejlethez vezet, és az ember alig várja a következő, évadzáró részt. A sorozathoz méltó fordulattal sokkolnak az írók, le a kalappal előttük, de sajnos a játékélmény nem nő fel ehhez.
A fent említett monotonitás mellett a szokásos bugok, akadozások, a mobilos és előző generációs verziók optimalizálatlan teljesítménye is felróható a Telltale-nek, de ezen már meg sem lepődünk, ti is tudjátok, én is tudom, ez már nem változik - legalábbis a most ismert szériákban biztosan nem. De az élmény még így is annyira erős, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek a Game of Thrones sorozatot, nem gondoltam volna, hogy ebből is képesek lesznek ilyen erős, drámai játékot összehozni. Szeretem, amikor így tévedek.
