Egy jó roguelite kalandot felépíteni önmagában is elég nagy kihívás, de az Endless Dungeon fejlesztői úgy érezték, hogy ez nem elég. A nyakukba akarták venni a twin-stick lövöldék hagyományait, és a Tower Defense műfaj elemeit is.
Egy ekkora keverék összeállítása biztos recept kellene hogy legyen az egyértelmű katasztrófára, de a legnagyobb meglepetésünkre az egyveleg működött.
Űrtakarítók lehetünk!
Az Endless Dungeon röviddel az oktatómód befejezésével egy nagyon kellemes hangulatú fogadóban köszönt bennünket. Az űrállomásból lett pihenő lesz az otthonunk a következő több tucat órán keresztül, ide érkezünk ugyanis minden küldetésünk után fejleszteni a karaktereinket és azok felszerelését. Innen indítjuk majd az expedícióinkat is, ami a játék lényegét adja: ez az űrállomás ugyanis hatalmas és egyre mélyebbre kell jutnunk benne. A probléma, hogy az állomás minden alsóbb szintje hemzseg a különböző szörnyektől, és ránk (és co-op módban a haverjainkra) hárul a feladat, hogy eltakarítsuk őket.
Ehhez a játék az elején felállít egy struktúrát: a kalandunk elején alapfelszereléssel érkezünk a választott szintre, ahol vár ránk egy robot. Ezt a robotot kell eljuttatni egy ajtóhoz, amit felnyitva lehetőségünk lesz lejjebb ereszkedni a bázisban. Egy szinten azonban rengeteg szoba vár ránk, és ezek nagy részét gond nélkül feltárhatjuk. Kénytelenek is leszünk ajtókat nyitogatni, mivel a felfedezésért különböző nyersanyagokat kapunk. Ezek felhasználásával lerakhatunk tornyokat a szint erre kijelölt állomásaira, de a különböző valutáinkat fejlesztésekre, vagy újfajta tornyok kifejlesztésére is használhatjuk. Egyes szobákban ládák is rejlenek különböző fegyverekkel, melyeket karaktereinkre aggathatunk. Minderre persze azért van szükség, mert egyes szobákban szörnytermelő terek rejlenek.
Ezek időnként hullámokban zúdítják ránk a változatos borzalmakat, ilyenkor pedig minden toronyba fektetett gyártási és kutatási pontunk meg fog térülni, ahogy a karaktereinkre költött erőforrásaink is. Ez kifejezetten akkor lesz igaz, amikor megtaláljuk a robot célját és elindítjuk a menetelést a zár felé. Ekkor minden szörnytermelőből addig ömlenek a rémségek, amíg a célpont kaput a robot ki nem nyitja. Ekkor a szörnyek elfogynak, és mi megyünk lejjebb, mindennel, amit bezsákoltunk.
Ha valahol elhasal a kaland mert a karaktereink elpatkolnak vagy a robotunkat felrobbantják, akkor visszakerülünk a kocsmába. Itt az előző missziónk alatt begyűjtött cuccainkkal fejleszthetjük a hősünket, hogy legközelebb könnyebb dolgunk legyen.
Egy csodálatos katyvasz
A fenti mesélés során többes számot használtam, nem véletlenül. Ugyan az Endless Dungeon tökéletesen élvezhető egyedül is, a kooperatív mód az, amiben maradandót nyújt az Amplitude Studios alkotása. A különböző fegyverek, a különböző hősök és azok különböző képességei mind-mind szépen kiegészítik egymást. Például szörnytípusból nincs nagyon sok, de mindegyikük ellenáll valamilyen sebzésfajtának. Mi hiába pakoltuk meg Sweepert csodaszép, lángoló shotgunokkal, ha az ellenséges húscafatok alig sérülnek a lángoktól. Itt jön képbe majd a gépfegyvereket lóbáló Zed, akinek fegyvereiből remélhetőleg jeges variánsokat szedett össze a haverunk. Az egyik karakter lassít, a másik robbant, a harmadik gyorsítja a menettempót: minden karakter hozzátesz valamit a három fős csapatunkhoz.
Egyedül unalmassá válhat a játék meglehetősen repetitív természete, de csapatban ténylegesen izgalmassá válik a csapatunk tagjainak koordinálása toronyépítés, felfedezés, és szakadatlan lövöldözés között. Az Endless Dungeon főleg magasabb nehézségi szinteken válik élvezetessé, ahol már nem csak a célzásunk, de a taktikai érzékünk is fontossá válik.
Egy olyan évben, ahol záporoznak a nagyobbnál-nagyobb AAA csodák, az Endless Dungeon egy pihentető baráti kalandot hozott nekünk. Nem fog felkerülni a The Game Awards legjeinek listájára, de ha egy új mókát keresnél magadnak és a haverjaidnak, akkor ennél jobbat idén ősszel nem találsz.
