Hirdetés

Egy korábban félretett franchise feltámasztására készül az EA?

|

Az előzetes pletykák szerint az EA be fogja jelenteni egy már ismert sorozatának folytatását, viszont ennél kicsivel többet is tudunk.

Hirdetés

Az EA idén júliusban tartja majd meg a saját eseményét, ahol valószínűleg több játékot is bejelent. Az egyik az újdonságok között egy már létező sorozat folytatása lesz, legalábbis ezt hallotta a GamesBeat jól értesültségét többször is bizonyító újságírója, Jeff Grubb.

Ez így önmagában kevés indok lenne egy népünnepély szervezésére, de Grubb egy érdekes szöveggel húzta alá a közleményét.

Hirdetés

A teljes szöveg a következő volt:

"Nem tudok mindent, de egy dolgot igen. Az lesz az, és be fogják mutatni...már ha nem halunk meg addig."

A közlemény vége volt az, ami beindította a horrorrajongók nyálelválasztását. Grubb hozzátette, hogy arról a játékról van szó, amiről a ResetEra fórumozói beszélgetnek egy ideje, és mivel az oldal nagyobb figurái többször is szóbahozták a Dead Space sorozatot, így elég egyértelműnek tűnik, hogy miről is lesz szó.

Nyilván ez még nem bizonyít semmit, a szöveg van annyira általános, hogy akár a The Sims 5-ről is szólhat, és Grubb csak hozzászokott, hogy a virtuális családja rendszeresen egy konyhatűz áldozatává válik. Ki tudja?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)