A játékot fejlesztő Ultra Ultra egykori Hitman fejlesztő játékipari veteránokból áll, és ha valaki, hát ők tudják, hogyan kell lopakodós TPS-t készíteni, ahol az a cél, hogy megtanuld az NPC-k cselekvéseit, és hasznot hajts abból, hogy kihasználod a gyenge pontjaikat. Ebbe a formulába vittek most egy hatalmas csavart, itt ugyanis nem lehet egyszerűen túljárni az ellenfelek eszén, mert azok minden mozdulatodat figyelik, eltanulják, és nem félnek felhasználni ellened.
Jó klón holtig tanul
A történet főhőse En, aki felkutatja egy ősi civilizáció üresnek hitt palotáját, hogy visszahozzon valakit a halálból. Hamar kiderül, hogy bár a palota makulátlan állapotban van, közel sem üres, a padlón ugyanis undorító pacák jelennek meg, amelyekből szépen lassan emberi lények fejlődnek, akik mit ad isten pontosan úgy néznek ki, mint mi. Ezek az úgynevezett klónok, akik egyetlen céllal grasszálnak a folyosókon: hogy elpusztítsanak minket. A palota minden mozdulatunkat folyamatosan figyeli, a különböző akcióinkat pedig nem rest megtanítani az alapjáraton még elég butácska klónoknak. Néhány percenként elmegy az áram, ilyenkor pár másodpercig szabadon garázdálkodhatunk anélkül, hogy oda kéne figyelnünk a tetteinkre (persze a klónok ilyenkor is a vesztünket akarják), de mikor rebootol a rendszer, a klónjaink már mindent tudnak, amit az előző ciklusban használtunk.
Alapjáraton nem tudnak ajtókat nyitni és csukni, de ha mi megtesszük, ők is megtanulják. Félnek a víztől, de ha mi bemegyünk, ők is beugranak. Ha valaki átsprintel egy szobán és közben jobbra-balra lövöldöz, akkor a következő körben az ellenfelek is megállíthatatlanul szaladnak majd utánunk fegyverrel a kezükben. Igazi macska-egér játék ez, ahol mindig meg kell próbálnunk túljárni gyakorlatilag az előző énünk eszén. Fontos, hogy mindig nagyon higgadtak maradjunk, mérlegeljük a helyzetet, és a lehető legkevesebb tudással vértezzük fel a klónjainkat (mindig csak az előző ciklus akcióit használják, de addig nincs váltás, amíg legalább néhány dolgot el nem sajátítanak), mert ha egyszer valami elromlik, akkor nagyon könnyű belecsúszni egy spirálba, ahol egyre nehezebb dolgunk lesz, mert kénytelenek vagyunk megvédeni magunkat.
De a klónok élete sem csak játék és mese
Az Echo tele van fantasztikus ötletekkel, de sajnos nem hibátlan. A palota a legapróbb részletekig kidolgozott és valóban gyönyörű, de mivel gyakorlatilag ez az egyetlen helyszín (néha le kell mennünk a csatornába, de ennyi), az aranyozott csillárokra és hatalmas márványoszlopkora is rá tud unni az ember. Az sem segít sokat a változatosságon, hogy az összes ellenfél pontosan ugyanúgy néz ki, mint mi magunk. A mesterséges intelligencia ilyen jellegű tanítása kétségtelenül innovatív és rengeteg lehetőség rejlik benne, ugyanakkor megvannak a maga korlátai. Hiába tanulják el a klónok a lopakodást, nem fognak guggolva mögénk lopakodni és hátulról lefojtani, hanem ugyanúgy megszólal a kürt, amikor észrevesznek. Egyáltalán nem lennék meglepődve, ha találkoznánk hasonló mechanikákkal más játékokban is, mert látszik, hogy van ebben a rendszerben potenciál, de még bőven van hová csiszolni.
