A Destiny soha nem volt egy hibátlan vagy legalább számottevően átlagon felüli játék, mégis képes játékosok millióit megtartani vagy visszahúzni. Sok mindent lehetett volna vele kapcsolatban jobban csinálni (talán majd a második részben sikerül is), de a folyamatos frissítéseknek, ingyenes és fizetős új tartalmaknak köszönhetően a Bungie mindig tudott adni valamit, ami miatt érdemes visszatérni hozzá. Két hagyományos DLC és egy nagy kiegészítő után megérkezett a következő, talán utolsó csomag, a Rise of Iron, mely az Iron Lordok múltját akarja velünk megismertetni - de nem viszi túlzásba.
Ez még nem egy teszt, végleges ítéletet csak kicsit később mondunk (a raid még be sem került a játékba, csak holnap fog), viszont már az első néhány óra után is van miről beszélni.
A kiegésztő az Iron Lordokról szól, arról a rendről, amelyhez a korábban a Tower hátuljában bújkáló és csak Iron Banner eseményeknél látogatható Lord Saladin is tartozott. Ő az egyetlen életben maradt tag, a többiek mind odavesztek, a sztori pedig főleg azt meséli el, hol és hogyan. A mesélésre nem jut sok idő, ugyanis az öt küldetés lassan haladva is 2 óra alatt teljesíthető, aminél többre a korábbi DLC-ket nézve sem számíthattunk, de azért egy picit reménykedtünk, hogy a csapat megerőlteti magát. Az első és az utolsó küldetéstől eltekintve ráadásul mindegyik csak "menj-lőj-ügyes vagy, gratulálunk" típusú, nem kínálnak semmi kihívást - a The Taken King missziói élvezhetőbbek voltak ennél. Viszont az említett kettő legalább tényleg hangulatos és/vagy egyedi, illetve az is ötletes, hogy az elsőben gyakorlatilag felszabadítjuk az új közösségi teret, ahova visszatérünk majd küldetésekért, a tájban gyönyörködni vagy farkasokkal pózolni.
Az egyetlen teljesen új Strike közelébe sem ér mondjuk az Echo Chambernek, ami szerintem a valaha volt legjobb mind közül, de azért átlagon felüli. A bossharcnál a feladat, hogy Kovikot, a mesterlövészt kiiktassuk, miközben egy hatalmas ogre próbál ebben hátráltatni minket. Figyelnünk kell a célpontra, az addokra, akik folyamatosan jönnek és támadnak, illetve az ogréra is, akit nem tudunk sebezni, viszont ő minket igen.
Újdonság továbbá az Archon's Forge, ami egyfajta hordamód. A Plaguelandsen (ez az új terület) egy terminált kell aktiválni, minek következtében - hasonlóan a Court of Oryxhoz - egy alapvetően nyitott zónában jelennek meg az ellenfelek. Az egész elég egyszerű, csak jönnek, mi lövünk rájuk, aztán kész. Kooperatívan azért szórakoztató, de míg a Court of Oryx minden bossát máshogy intézhettük el, itt nincs meg ez a kreatív csavar.
A Crucible új játékmódja, a Supremacy tényleg hiányzott a játékból, és örülünk neki, hogy bekerült, de aki játszott bármelyik Call of Dutyval az utóbbi évekből, annak ismerős lesz. Hasonló a Team Deathmatchhez, annyi különbséggel, hogy az elhalálozó játékosok egy engramszerű cuccot dobnak el, amit ha az ellenfél csapat gyűjt össze, pontot ér számukra, ha a saját csapatuk egy tagja, azzal megakadályozhatja a pontszerzést.
Az új ellenfelek szintén kissé fantáziátlanok. Míg a Takenek teljesen újnak hatottak, most egy sereg megszállt Fallennel harcolhatunk, akik szinte pont ugyanazt csinálják, mint a nem megszállt Fallenek, csak néha köpnek egy robbanó tűzgolyót, vagy esetenként újratöltik az életüket. A sztori egy pontján a Hive is képbe kerül, de ők még annyit sem változtak.
A Destiny egy elég sovány kiegészítővel lép át a harmadik évbe. Többet kínál abból, amit szerettünk a játékban, de nem próbálkozik érdemi újításokkal. Reméljük, csak azért nem lett jobb, mert a háttérben készül a Destiny 2, és a csapat nagyobb része azon dolgozik. Meglátjuk még, mit kínál a raid, milyen változásokat ígérnek a közeljövőre, és megpróbálják-e valamivel indokoltabbá tenni a tartalom függvényében viszonylag magas árat.
