A Death Stranding nem egy olyan játék, amit szívesen újrakezd az ember. Az egész arra épül, hogy míg az elején gyenge, kizárólag gyalogosan közlekedő, lassan baktató, folyamatosan kiszolgáltatott futárként járjuk a pusztaságot, a végére úthálózatokat építünk, teherautót szerzünk, a vérünkből csinálunk undorító, ámde a PV-k ellen egészen hatásos lövedékeket.
Hideo Kojima legfrissebb alkotása elsőre üt igazán nagyot, amikor először bontakozik ki, hogy mi valójában a sztori, ki hogyan áll kapcsolatban kivel, először nyernek értelmet a minden elemében furcsa világ elsőre teljesen randomnak tűnő szabályai. A végjáték is szórakoztató lehet további hosszú órákon át, mert a lezárást követően is maradnak még megépítetlen utak, el nem vitt rakományok, életünkre törő öszvérek, és persze az árnylények is szívesen lerángatnak minket a sötétbe, ha nem vagyunk elég ügyesek.
Szerencsére a Director's Cutban onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk, és így is kapunk egy rakás tennivalót - más kérdés, hogy ezeket megtalálni bizonyos esetekben külön kihívás.
Játszd újra, Sam!
Aki eleve PlayStation 5-ön kezd bele a kalandba, úgy, hogy nem játszott még a PlayStation 4-es változattal, sokkal jobban jár. Egyrészt azért, mert nem kell végigcsinálnia azt a tortúrát, ami a mentésátvitellel jár (egyébként a Ghost of Tsushima már barátságosabb módszert használt, rejtély, hogy itt miért kell még a PS4-es változatot telepíteni, abból egy terminálnál állva exportálni a mentést, majd a PS5-ös játékban külön betölteni), másrészt azért, mert fokozatosan adagolja neki a játék az új tartalmakat. Nem kell a végéig várnia, hogy hozzáférhessen az emberi ellenfeleket megbénító sokkolófegyverhez vagy az exoskeletonhoz, ami segít, hogy többet tudjunk cipelni és gyorsabban haladhassunk, illetve az új küldetéseket is sorban kapja meg.
Egy rövid küldetésszál bővíti egy kicsit a sztorit, de ez mindössze három misszióból áll, amiket újrajátszásnál egymástól eltérő időben kapunk meg, viszont a végén már tömbösítve, és úgy talán kevésbé izgalmas. Jó hír viszont, hogy a Half-Life-os és Cyberpunk 2077-es tartalmak már PS5-ön is elérhetők, így az ezekhez kapcsolódó missziókkal is nyújtható még a játékidő.
Az új eszközök között szerepel egy katapult, amivel kilőhetjük a csomagokat, hogy ne kelljen cipelni őket. Arra sajnos nem feltétlenül alkalmas, hogy a cuccokat valamely közeli gócvárosig repítsük, illetve leszállítani mindenképp Samnek kell, de rövidebb távoknál így is segíthet. Csak nagyjából adhatjuk meg az irányt és a távolságot, aztán remélhetjük, hogy jófelé fog menni, illetve egy ernyő kinyításával korrigálhatjuk még az utolsó pillanatban a landolás helyét.
Szintén bevethetjük a Pajtásbotot, aki nem csak csomagokat, de magát Samet is el tudja cipelni, és bár néhol a túl meredek talaj, egy-egy szakadék (ha már szakadék: építhetünk ugratót is, ha van értelme, de a sziklás-rögös talaj miatt korlátozottan használható hatékonyan), vagy nagyobb akadály kifog rajta, alapvetően nagyon ügyesen elbaktat a célpontig. Ezzel egyfelől időt spórolhatunk, ha nem akarunk ide-oda rohangálni, másrészt pedig taxizhatunk, ha már unjuk a gyaloglást. Igaz, hogy így maximum A minősítést kaphatunk a feladat teljesítésére, de a nem maximalistáknak talán belefér ez az áldozat.
Nem csak futárszimulátor
A szignifikánsabb újítások egyike a lőtér, ahol nem csak hogy kipróbálhatjuk a különböző fegyvereket és eszközöket, de szimulációkban is tesztelhetjük ügyességünket. Számos kiképzés közül választhatunk, azt is eldönthetjük, PV-kkel vagy öszvérekkel szeretnénk-e megküzdeni, és hogy milyen fegyverzet álljon rendelkezésünkre. Alapvetően nem állítottam volna soha, hogy a Death Strandingnek erőssége volt a harc, kerültem is az ütközeteket, amikor csak lehetett, de ezzel félelem nélkül lehet játszadozni, sem a halál fojtogató közelsége, sem a lőszerhiány nem szorongat minket közben. Egy maréknyi esemény mindig rangsorolt, ezekben összemérhetjük eredményünket a világ más játékosaiéval.
A versenypálya egy másik érdekesség, bár ez kevésbé szórakoztató. Ennek egyik oka, hogy ha nincs pontosan leírva a Sony által mellékelt tájékoztatóban, hogy találom meg, és melyik központból milyen szállítást kell teljesítenem előbb, hogy egyáltalán a pálya megépítésére használható építmény felkészüljön a szükséges nyersanyagok befogadására, biztos, hogy nem bukkanok rá. Amint ez megvolt, jött a második csalódás, amire őszintén szólva számítottam is: a Death Stranding járműveit nem arra találták ki, hogy versenyezzenek velük.
Tizenkét futamon indulhatunk, négy pályán vezethetjük a háromkerekű motort, egy versenyautót, és egy teherautót, de még gyorsítás mellett is egészen lomhák, a fékezés instant megállást jelent, ami sokszor rettentően bosszantó (az ütközés is, de az még érthető), és a kanyarodás is túl hirtelen. Persze a Death Stranding nem egy versenyjáték, de ha már került bele ilyen mód, jobb lett volna, ha a járműfizikán is dolgoznak egy keveset.
Semmiképp nem tenném meg, hogy nem teszek említést BB tartályának, valamint Sam öltözékének átszínezhetőségéről, mert hát ez is bekerült, még ha a játékmenetet csak egész kis részben befolyásolja is. A hátizsákot szintén testreszabhatjuk, viszont erre akár extra akkumulátort vagy esést lassító rakétákat is applikálhatunk, nem csak szélforgót meg felvarrókat.
Vannak tehát új tartalmak, új tennivalók, de ezeknek inkább az elsőhordozók fognak örülni - Kojima bepakolt mindent, ami még eszébe jutott 2019 óta, és amivel nem érdemes megvárni egy esetleges folytatást. A sztoriküldetéseknél többet érnek a lőtéri kiképzések, ezekkel nyújtható még a játékidő, illetve könnyen meg lehet ismételni a bossharcokat is, de az újdonságokat főleg azok fogják értékelni, akik szerint a Death Stranding eleve maga az aranyozott dobozban átnyújtott tökéletesség.
Ess, eső, ess, 60 fps-sel ess
Persze mint a Sony-féle Director's Cutok, úgy ez is megkapta a szükséges cukorréteget. A játék gyönyörűen fut 60 fps-sel felskálázott 4K felbontás mellett, mint általában, most is elégedett voltam ezzel a látvánnyal, és natív 4K mellett is elfogadható a képfrissítési sebesség. Némi textúrapattogás mind a Teljesítmény, mind a Minőség módban előfordult, de ez nem volt túl zavaró. Annak a 10 embernek, aki 21:9-es monitorral használ konzolt, jó hír, hogy a PS5-ös változat támogatja ezt a képarányt, a többiek meg megnézhetik, milyen a szélesvásznú mód, ami a 21:9-es képet 16:9-es képernyőn jeleníti meg - nem optimális.
Rendkívül fontos változás, hogy Sam már nem Monstert iszik, hanem Bridges Energy energiaitalt. Ennek ugyanaz lehet az oka, mint amiért az Alan Wake Remasteredben a Remedy lecseréli a márkákat, kiveszi az Energizer elemeket és a Verizon plakátokat - erre a játékra már nem vonatkozik a megállapodás. Zöldet sírunk.
Emellett persze fontosabb, hogy a betöltés mindig szinte azonnali (mondhatnám, hogy gyors, mint aki Mons Bridges Energy-t iszik), és a DualSense képességeit is kihasználták, ami leginkább az apró rezgéseknél érezhető, illetve lövöldözés közben a ravasz is kacifántosabban működik.
Mint remaster, a Death Stranding Director's Cut kielégítő, az pedig, hogy az új tartalmakat ki mennyire tudja értékelni, attól is függ, hogy először játszik-e, és attól is, hogy mennyi időt töltött el a játékban, akár a sztori befejezése után. Elsősorban azoknak ajánlott, akik most először vágnának neki az ismeretlennek, de még a visszatérőknek is megéri a kb. 3000 forintos extrát. Végülis senki nem sztori DLC-t ígért, csak új küldetéseket, úgyhogy ez nem pont olyan, mint az Iki Island volt a Ghost of Tsushima: Director's Cutban, ezzel érdemes tisztában lenni vásárlás előtt.
