Idióta… Ez egy idióta! Nem nagyon mozgok otthonosan a Marvel univerzumban, de azért azt tudom, hogy Rozsomáknak (a köznép inkább Farkasként hordozza a nyelvén) melyik irányba állnak a karmai és, hogy Hulkot még nem láttuk vécézni felpaprikázott, vagyis inkább felspenótozott hangulatban. Egyik hős sincs a telefonomban gyorshívón, mégis, ha elmennek/repülnek mellettem, azért odabiccentek nekik.
Szóval alapjáraton van közöttünk egy ilyen ember-szuperhős kapcsolat… Szégyenemre viszont Deadpool annyira kívül esett a perifériámon, hogy akár még kán-kánt is járhatott volna előttem, akkor sem tudom hova rakni. Csupán szánakozva, az üdvözlő fejbólintást is mellőzve pislogtam volna felé. De most! Végre ez a barom is megkapta a neki járó figyelmet és nem beszélek az ájerbe, ha azt mondom, a kedvenc hősömmé lépett elő! Sőt, ha már korábban ismerem, akkor rég a násznagyom lenne.
Who is this asshole?
Bitang módon kiismerhetetlen egyéniség ez a Deadpool - polgári nevén Wade Winston Wilson -, ugyanis soha nem lehet tudni, hogy több részre hasadt tudatának éppen melyik szilánkja akadt be nála. Szeszélyes személyisége első blikkre kissé zavarba hozott, legalább annyira, mint Pókembert a Hortobágy, de mikor rájöttem arra, hogy ő helyben állásból olyan zakkant, hogy még a Taigetosz is röptében visszadobná - máris rendeltem egy róla mintázott bugyogót. Humoros és nyers életfelfogása viszont igen tragikus múltat takar: rákot diagnosztizáltak nála, a szívszerelme elhagyta és elmebaja is egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajta. Ilyenkor az ember szívesebben lapozgatja a MÁV menetrendjét vagy egy fegyverekkel foglalkozó magazint, mint a képregényeket.
Tehát nem volt mit vesztenie, ezért jelentkezett az X Fegyver Programra, amit a kormány indított el azzal a céllal, hogy génmanipulált szuperhősöket gyárthasson futószalagon. Itt igazán figyelemreméltó talentumot kapott ajándékba: ez a regenerációs képessége. A kísérlet egy ponton félresiklott és akkor indult el igazán a piros nacis ámokfutása – nem hiába nevezzük őt antihősnek. Zsoldosként a koszon kívül ragadt rá egy s más a közelharci technikákat illetően, de a dobócsillagtól kezdve a vállról indítható meggymagszórókig szinte minden fegyvernem megelevenedik a kezében.
A torokhűtő
Már a matéria legelején egyértelművé válik, hogy Deadpool nem csak a non-verbális kommunikációban erős, hanem nagy csacsogány hírében áll. Önmagával, vagyis énjeivel jókat diskurál, de előszeretettel szól ki közönségéhez, egyszóval magához az őt irányító játékoshoz is: néha instrukciókat osztogat, máskor jópofizik. Érzelemmentesen tiporja szét bárki lelkivilágát, még az épp agonizáló karaktert sem hagyja békében eltávozni.
Mondom, egy igazi suttyó, de furcsamód mégis kedvelhető figura. Szinte az egész játék hangulata erre a tulajdonságára épül, így teljesen abszurd, humoros, morbid és nem kicsit obszcén helyzetekkel fogunk találkozni. Láttatok már olyan főszereplőt, aki azért lövi fejbe magát, hogy ne kelljen végighallgatnia társa monológját? Ha nem, akkor most látni fogtok. Ellenben, ha lehámozzuk ezt a vastag és tetszetős küllemet, akkor kapunk egy csaknem teljesen átlagos kaszáldát, amilyet már ezerszer láthattunk.
Egy átlagos út, átlag feletti utassal
Nagyon szimpatikusan kezd be a játék: a karosszékben ülő Deadpool tárul elénk, ahogy kényelembe helyezkedve, a mogyoróit vakargatja (igen, azt, nem az ehető magot, melyből fűszer és olaj is készül), de rá 15 percre már tisztán érzékelhető, hogy a High Moon munkásosztálya alá is a jól megszokott sémát rakták (akár egy önálló Deadpool filmet is szívesen megnéznénk ebben a stílusban). Egy lineáris pályán mindent és mindenkit lekaszabolunk, aki nem hajlandó eltakarodni az utunkból. Gyakran találkozunk majd ugrabugrálós részekkel is, amik valamelyest megtörik a folyamatosan tettlegességig fajuló beszélgetéseket, de nagyjából ezek az elemek ismétlődnek.
Természetesen egy ilyen stílusú tyutyerkának ezek az alapjai - mint a slambucnak a krumpli meg a disznózsír -, de ebben a mezőnyben vannak erősebb versenyzők is, akik nagyobbat tudnak villantani. Sokszor a humoros bejátszások és beugatások mentik meg a játékot, hogy ne tegyük le pár óra után az irányítót egy pihenőre, de ezek a jelenetek néha annyira nonszenszek, hogy az már művészet! Jó, azért van pár meglepetés menet közben – például egy retró pályarész, ahol 8-bites stílusban kell haladnunk. Kár, hogy az ilyen váratlan ötletekből nincs sok a játékban, mert szinte már könyörög érte.
Szerszámok az öldöklés oltárán
Mivel csak pofázással kevés ellenfelet lehet eltenni az útból (mondjuk, a diktátoroknak ez pont megy), ezért a nagyszájúnak örök partnereként ott fityeg a hátán két pallos és bőrnaciján mindig terpeszkedik pár maroklőfegyver. Ezeket váltogatva érvényesíthetjük majd gyilkos elhatározásunkat tipikus hack&slash módon. Az öldöklésből és a pályákon szétszórt, úgynevezett DP pontok begyűjtésével leszünk képesek ezeket az eszközöket még nagyobb tűzerővel és hasító nyomatékkal felvértezni, valamint kombólistánkat is kibővíthetjük újabb mozdulatokkal. Ám a gránátok jók és nélkülözhetetlenek az élet minden területén, ezért még szép, hogy az ilyen „robbanó-lasztikból” is bevásárolhatunk, de ha úgy tartja a kedvünk, akkor csapdákat helyezhetünk el itt-ott.
Shoot ’em up
Látva ezt az fegyverarzenált, joggal gondolhatnánk azt, hogy mindenki kilométerekre elkerülne egy ilyen retardált, már-már tourette-szindrómában szenvedő fószert, de szerencsére vannak még hülyék és ostobák. Vakmerőségükkel nincs gond, viszont a lealacsonyító jelzők tökéletesen illenek rájuk, mert maguktól rohannak bele a végzetükbe – főleg a kisebb/nagyobb főellenségek. Annyi lesz a dolgunk, hogy folyamatosan lövünk, hátrálunk, megvárjuk míg regenerálódunk, majd vitéz módjára elkezdjük őket kaszabolni, de amint csappan az életnedv, megint rohanunk és tüzelünk. Ez azért nem túl sok.
Ez az elején még izgalmas, de 4-5 óra után már (hagyom érlelődni a gondolatot) unalmassá válnak. Mint már említettem, egy ilyen kaliberű szoftvernek alapvetően erről kell szólnia, de ahogy egy átlagos vajas kenyeret is fel lehet furfangosan dobni néhány fűszerrel (a tarja az fűszer?), úgy a játékmenetnek sem ártott volna egy-egy eltérőbb kihívás. Ráadásul az irányítás PC-n csak és kizárólag kontrollerrel ajánlott (konzolon meg az van), mivel a billentyűzet-egér kombó használhatatlan, de még így sem sikerült kényelmes irányítást összehozni.
Tojni az egészre!
Ha úgy érzitek olvasás közben, hogy mosolyotok egyre jobban görbül lefelé a negatív sorok miatt, akkor kérjetek meg egy közelben állót, hogy csiklandozással tereljen vissza benneteket, mert nem éri meg lelombozódni. A műfaj szerelmeseinek mindenképpen tetszeni fog, mert hozza az elvártakat és ráadásul még csinosan is fest a kijelzőkön. Persze semmi extra, de legalább jól van optimalizálva a motor, mert egy középkategóriás gépen is zökkenésmentesen tolja magas beállítások mellett. A Deadpool gépigény sem észvesztő (minimum Intel Core 2 Duo E8200 2.66 GHz vagy AMD Phenom X3 8750; 2GB RAM; GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD4850 512MB RAM; DX9; 7GB szabad hely és még XP alatt is elindul), ennél nem olyan nagyon sokkal jobb gépen kényelmesen futott.
Akik hozzám hasonlóan odavannak a marháskodásért, azok számára kötelező darab, ugyanis kimondhatatlanul badass ez a karakter. Szerencsére a szinkronhang is tökéletes hozzá, sokat dob a hangulaton, hogy sikerült normális hangokat odatenni a mikrofon elé, a zenék pedig kellemesen festik alá az egész hentelős parádét.
Bővebben a 2013/07-es GameStarban fogunk csacsogni Eprespuszedlee-vel egy picit rendhagyóbban a játékról. Neki nagyon tetszik Deadpool feszes popsija. Most mehetek farra gyúrni…
