18 év nagyon hosszú idő, és bizony az a helyzet, hogy pontosan ennyi esztendő telt el az első Dead Rising játék, valamint a most megjelent ráncfelvarrás, a Deluxe Remaster megjelenése között. Akik tehát az első rész kiadásakor születtek meg, ma hivatalosan már felnőtt korba léptek - és például játszhatnak az értelemszerűen 18-as karikás újrakeveréssel, ami sajnos az egyik legmegúszósabb munkája lett a Capcomnak az utóbbi időszakból. Annak a Capcomnak, ami Resident Evil fronton már öt éve folyamatosan bizonyítja, elképesztően jó remake-eket tud alkotni, most viszont erről szó sincs, beérték egy mezei remasterrel, ami bár meg tudja pendíteni a nosztalgikus húrokat, ennél többre nem igazán képes, arra pedig esély sincs, hogy 2024-ben abszolút elavultnak, ósdinak tűnő játékmenetbéli megoldásaival egy új közönséget is be tudjon vonzani.
Pedig nem ártana egy ilyen szemlélet sem, hiszen az utolsó új Dead Rising játék még az előző generációban jelent meg, mintegy nyolc évvel ezelőtt, szóval szépen lassan a feledés homályába fog merülni ez a széria is, ha nem kapják össze magukat a Capcom illetékesei. Tudjuk, hogy Dead Rising: Dia de Los Muertos címmel készült az ötödik felvonás, ki is szivárogtak gameplay anyagok, de ezt a játékot végül törölte a stúdió, és jelen állás szerint egyhamar nem is számíthatunk érdemi folytatásra. Ebben a helyzetben tud azért némi vigaszt nyújtani a Dead Rising Deluxe Remaster? Nos, ha képes is rá, boldogok semmiképp sem lehetünk.
Csinosabb holtak hajnala
Kezdjük rögvest az egyértelművel: a Dead Rising Deluxe Remaster szebb, mint az eredeti, 2006-os játék, ami egyáltalán nem csoda, hiszen alatta immár a Resident Evil játékokat is meghajtó RE Engine duruzsol, ugyanakkor senki se számítson egy az egyben olyan látványra, mint amihez az említett szériában hozzászoktunk, az itteni vizualitás azért más ligát képvisel. Elsősorban a karakterek és főleg a szereplők arcai néznek ki sokkal jobban, mint a 18 éves alapjátékban, de a sors különös fintorának köszönhetően épp a főszereplő kinézete lett kissé elnagyolt, már-már karikatúrisztikus. Ez akkor nem lenne probléma, ha a többiek fizimiskája is hasonlóan festene, de így a kontraszt minimum furcsa. A pszichopaták, vagyis az elborult bossok mondjuk kétségtelenül piszok jól néznek ki, az ő esetükben domborodott ki leginkább az új motor által biztosított vizuális tuning.
Maga a sztori persze most is a régi: Frank West fotóriportert irányítva jutunk el a játék legelején a Colorado államban található Willamette városkába, egészen konkrétan a Willamette Parkview Mall névre hallgató plázába, ahol 72 óránk van arra, hogy kiderítsük, hogyan és miért tört ki ez a fránya zombiapokalipszis, megtudjuk, mi okozta tulajdonképpen a fertőzést, és ha már úgyis ott tevékenykedünk, akkor a rendelkezésünkre álló időkeretet felhasználva annyi túlélőt menekítsünk meg szorult helyzetéből, amennyit csak tudunk. Egyszerű körítés, autentikus környezet, és végtelen eszköz ahhoz, hogy zombikat gyilkolásszuk - 2006-ban ennyit tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy berúgja a motort egy egész széria számára, de ma már mások az igények és mások az elvárások.
Agyhalott élőholtak éjszakája
Egy remaster esetében ha nem is várunk teljes újragondolást, kényelmi funkciókra mindenképp számítana az ember. Olyan megoldásokra, ami az aktuális igényekkel helyezi párhuzamba a játékot, amelyek hatására nem érezzük úgy, hogy egy letűnt kor keretrendszerében ragadtunk, és olyan megkötésekkel kell szembesülnünk, amelyek már a nehezen meghozható kompromisszumok kategóriájába esnek. Kétségtelen, hogy bizonyos frontokon engedékenyebb, élhetőbb lett a játék, az automatikus mentés például sokak idegrendszerét fogja megkímélni, illetve az sem hátrány, hogy immár mozgás közben is lehetőségünk van lőni. De nem nagyon kapunk ezeken felül mást. Elsőre érdekes az időhöz kötött játékmenet, és tényleg ez adja az egész Dead Rising sava-borsát, de a butácska MI miatt sokszor érzi úgy az ember, hogy hagyna mindenkit megdögleni a bevásárlóközpontban, és inkább nem szenvedne azzal, hogy a menedékhelyre kalauzolja a szerencsétlen túlélőket.
Ők ugyanis hajlamosak minden létező helyen beleakadni valamibe, a zavaróan sok kis apró részletre felosztott plázában pedig, ha nincsenek hozzánk elég közel, amikor egyik zónából átbattyogunk a másikba, fordulhatunk is egyből vissza értük. Nagyon jó lett volna, ha valamilyen formában oldják a játéktér ilyen tagolását, bőven elszoktunk már az efféle megoldásoktól, melyeknek jelenleg már nem nagyon lehetne találni technikai indokot.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyivel jobban járt volna mindenki, ha a Capcom nem sajnálja az időt és az energiát, és összerak egy igazi Dead Rising remake-et. Ettől még persze aki nosztalgiára vágyik, akinek elég annyi, hogy megszépült a Willamette Parkview Mall és annak minden kedves vagy épp félelmetes lakója, az nem fog melléfogni a Deluxe Remasterrel, ugyanakkor mindenkinek érdemes csak és kizárólag akkor lecsapnia erre a kalandra, ha ténylegesen tisztában van azzal, hogy mit is fog kapni a pénzéért cserébe. Ellenkező esetben garantált a csalódás.
