Annyiféle különböző kiadásban találkozhattunk már a Dead or Alive 5-tel, hogy hirtelen nem is olyan könnyű felidézni, mikor jelent meg első ízben az utolsó számozott rész. Valójában egészen 2012-ig vissza kell repülnünk az időben, ugyanis akkor vette be a Xbox 360-at és a PS3-at az ötödik epizód, majd aztán szinte minden elkövetkező esztendőben érkezett egy újrakiadás, kézikonzolos vagy mobiltelefonos változat. Mellette persze a strandröplabdás Dead or Alive Xtreme vonalat sem felejtette el szeretgetni a Team Ninja csapata, igazán új bunyós címre viszont egészen mostanáig várnunk kellett. A Dead or Alive 6 tehát a jelenlegi generáció első ténylegesen friss folytatása, amely még tovább csiszolta az elődökre jellemző fluid játékmenetet, a mesterien egybefűzött animációkat és az anatómiailag tökéletes kebelmozgást, de sajnos most is épp annyival marad el az élvonaltól, hogy ismét pont nem sikerül beülnie a legnagyobbak közé.
Kevesebb huncutkodás, élvezhetőbb bunyó
A Dead or Alive sorozat hűséges rajongói a mindig hajszálpontosan kimért, egyúttal teljesen játékosbaráttá alakított harcrendszer miatt kedvelik és ajánlják a szériát, no meg persze (ha titkon is) a keleti stílus szerinti kendőzetlen erotikus vonalért, a hibátlan ruganyossággal mozgó mellekért és a "ha kell, ha nem" alapon folyton elővillanó fehérneműkért. Nos, míg az előbbi változatlan maradt, sőt minden eddiginél jobb és élhetőbb, élvezhetőbb rendszert sikerült összepattintani, az utóbbi esetében markánsan visszavettek a lendületből az alkotók. Ezzel az volt a cseppet sem titkolt szándékuk, hogy egészen egyszerűen komolyabban lehessen venni a játékot, és valódi e-sport-cím válhasson belőle. Természetesen így sem nevezhető prűd alkotásnak a Dead or Alive 6, most is himbálózik az, aminek himbálóznia kell, és a lányok még mindig direkt úgy libbentik meg a pörgőrúgás közben a szoknyájukat, hogy az arra fogékonyak bekukkanthassanak alá, de ezúttal nem direkt erre van kihegyezve minden. Szerintem azért nem ez lesz az a változás, ami miatt a veteránok egyből a kuka felé hajítják a lemezt.
Már csak azért sem lenne okos döntés ez a részükről, mert a játék érdemi része, a bunyó remekül lett felépítve. Rögtön egy olyan gyors és informatív oktatómódot pakolnak elénk, amelyet kapásból mellékelhetnének is szinte az összes konkurenciának; példaértékű lett a tutorial. Amint túlestünk rajta, egyből bele is csaphatunk a lecsóba, mert pontosan érteni fogjuk, mi történik. És ez, vagyis a meccs folyamatos, könnyedén befogadható és értelmezhető játékmenete az, amivel ki tud tűnni a Dead or Alive 6. Nem kell bonyolult, sokgombos kombókat memorizálnunk karakterenként, mindössze a legfontosabb alapmozdulatok, az ütés, a rúgás, a blokkolás, a dobás vagy épp az ellenfél támadásának megszakítása és speciális trükkünk bevetése kell hogy a fejünkbe férjen.
Csak a háromszöget tartsd észben!
Ezt követően már csak kombinálnunk kell ezeket egymással vagy épp az iránygombokkal (esetleg még a térbeli oldalirányú kitérésekkel, lévén 3D-s verekedős címről van szó), és az egészből egy olyan gyönyörűen megkoreografált halálos mozdulatsor jön össze, hogy azt akár harcművészeti bemutatókon is prezentálni lehetne. Mindehhez összefüggő, egymásba észrevétlenül átfolyó animációk tartoznak, és (legalábbis a karaktereket illetően) pazar látvány. Az új grafikus motor jelesre vizsgázik ezen a téren, harcosainkon minden izzadságcsepp és koszfolt látszódni fog, sőt ruháik sérülhetnek, akár el is szakadhatnak.
Az úgynevezett harci háromszög is maradt a régi, azaz a normál támadásokat (ütéseket és rúgásokat) megszakítják a fogások, a fogásokat a dobások, a dobásokat pedig a támadások. Némileg azonban megkavarja a rendszert a most debütáló Break Gauge, egy töltődő sáv életerőcsíkunk alatt, amelyet a Break Hold nevezetű képességre használhatunk el, tehát megszakíthatunk vele bármiféle bejövő támadást, vagy pedig elsüthetjük a Break Blow nevű, kvázi legerősebb támadást. Utóbbihoz menő animáció is tartozik, és tényleg tetemes mennyiségű életerőtől szabadítja meg ellenfelünket. A Dead or Alive 6-ba azért könnyű beleszeretni, mert a fentiek ismeretében sosem fogjuk azt érezni, hogy a semmiből jött valami megmagyarázhatatlan csapás, nem kapkodjuk a fejünket az egymás után elpattintott ismeretlen szuperképességek miatt, végig képben leszünk.
Fura mese és légüres online tér
Mi lehet tehát a gond, ha szépen kidolgozott harcosok verik egymást péppé egy ügyesen összeállított rendszer keretein belül? Nos, lényegében majdnem minden más. A sztorimód felépítése láttán például a legtöbb jobb érzésű ember azonnal megbont egy csomag százas papírzsepit, annyira kellemetlenre sikeredett a kampány. Az egy dolog, hogy a régi motorosokon kívül senki sem fog egyetlen kukkot sem érteni a történetből, de mindezt ráadásul sikerült valakinek olyan látnoki képességekkel megáldva prezentálnia, hogy attól az ész megáll. Van egy fő történetszálunk, és ha itt teljesítjük a harcokat, akkor sorra oldódnak fel az idővonalon össze-vissza az egyes karakterek saját kis sztorijai, amelyek újabb kis karaktertörténeteket nyitnak meg (általában egy bunyót, de néha csak egy átvezetőt), ebből az egészből viszont a világon semmi nem áll össze. A két új karakterről, Diegóról és NiCO-ról is csak annyit tudunk meg, hogy a mexikói felmenőkkel rendelkező srác az anyukáját ápolja, a finn hölgyemény pedig a gonosz M.I.S.T. nevű szervezet tudósa.
A legnagyobb keserűségre az online részleg ad okot, mivel ez a menüpont jelenleg kimerül az egy az egy elleni rangsorolt küzdelmekben. Még csak egy nyomorult lobbit sem sikerült bepakolni, ne is álmodjunk arról, hogy esetleg mi választjuk ki ellenfelünket, behívjuk az egyik pajtásunkat egy gyors menetre. Arra mindenesetre érdemes nagyon odafigyelni, hogy kizárólag jó internetkapcsolattal rendelkező ellenfelekbe álljunk bele, mert ha bármelyik oldalon megröccen egy kicsit a sávszélesség, könnyen élvezhetetlenné válhat a mérkőzés.
Legalább a DOA Quest játékmódban vigasztalódhatunk kicsit, amelyben egy csomó kihívás vár bennünket, előre megszabott mozdulatokat kell összehoznunk a meccsek során. Ha esetleg nem sikerülne az adott feladat, akkor a játék azonnal felajánlja, hogy egy külön tutorialban megtanít arra a trükkre, amit nem tudunk véghez vinni. Az efféle figyelmesség mindig jólesik az embernek.
Táruljon nagyra az a tárca!
Végezetül az árazás égetheti ki sokaknál a biztosítékot: a játék alapból 70 euróba kerül. Létezik ugyan egy ingyenes, Core Fighters verzió, de ebben csak négy karakter érhető el, illetve mindössze a sztorimód legelejébe kukkanthatunk be - utóbbiért mondjuk nem nagy kár. A 70 eurós ár mellett természetesen vásárolható még szezonbérlet is, amivel alapvetően nincs gond, én tényleg nem az a fajta ember vagyok, aki azonnal kaszát hegyez, ha meglát egy DLC-t vagy egy Season Passt. Ez a szezonbérlet azonban kereken 90 euróba kerül, és mindösszesen két új karaktert tartalmaz, ezenfelül csak 62 új göncöt pakoltak bele. Igen, a virtuális babázás kerül ennyibe; akinek erre van igénye, az a játék áránál többet is elverhet rucikra. Fel lehet persze oldani a játékban is egy csomó új hacukát, ennek a rendszere viszont legalább olyan zavaros, mint például a kampány: nemcsak egységes valuta kell ehhez, hanem minden karakterrel külön-külön kell pontokat gyűjteni az ő saját ruháikra, ráadásul sosem tudhatjuk előre, pontosan melyik cuccukhoz kapunk pár extra pontot.
Ha egyedül a harc esszenciája érdekel a csili-vili kombók helyett, akkor gond nélkül megtalálhatod a számításodat a Dead or Alive 6-tal. Amennyiben viszont ennél egy hajszálnyival is többre vágysz, nem lesz felhőtlenül boldog a találkozás.
