Tökéletes retró coca-cola test, vállra omló arany hajzuhatag, kacér, mélykék szempár. Feléd sétál. Hónapok óta vársz erre a randira. Mindjárt odaér. Zavartan egyik lábadról a másikra állsz és a begyakorolt mondatokat ismételgeted magadban. Ott áll előtted. Rád néz és szemeiben egy szebb jövő ígérete csillog, majd… a kedvenc körömlakkjáról és csillagjegyéről kezd beszélni.
Az asztal lefoglalva, a mozijegyeket már megvetted és egyébként is ott áll előtted a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttál, úgyhogy csak megrántod a vállad és biztosítod róla, hogy te is osztod azt a tömegnézetet, miszerint a születési dátumod szorosan összefügg a személyiségeddel, és a halvány rózsaszín körömlakk valóban kiemeli a mélykék szemet. Ettől még ez egy jó este lehet. Még akkor is, ha a nemzetközi tapasztalatok rosszak ezen a téren...
Crysis 3 - a szépséggel nincs gond
A Crytek derék programozói bizony nagyon értenek a tálaláshoz, és ha a Crysis 3-at egy gáztűzhelyre írták volna meg, akkor is a legszebb FPS lenne a piacon és szívesen eltöltenék vele egy-két órát. Emlékszem még a Crysis első részére, ami 2007-ben térdre kényszerítette a vadonatúj PC-met (gondolom nem voltam egyedül), de egyben vissza is adta a hitemet a modern lövöldékben.
A második részből egyértelműen látszott, hogy a Crytek pöttyet csőbe húzta a PC-seket, hogy a sorozat beköltözhessen a konzolokra is. Rossz döntés volt, ezt ők is érezték, hiszen ha egyszer belekóstol valaki a szabadságba, attól nem ajánlatos csak úgy elvenni azt.
A Crysis 3 alapötlete remek volt: visszaadni a sandbox élményt a népnek, anélkül, hogy a gondosan felépített sci-fi történetbe belebúna’ a gyász (bajusszal lenne csak szebb ez a kifejezés) és mindezt rápakolni a CryEngine 3 vaskos hátára.
De akkor mi itt a probléma?
Hát, nem a környezet, az biztos. A nanokupola alá zárt New York Hét Csodája nagyon jól sikerült, a Crysis nagy nyitott területei és a Crysis 2 klausztrofóbikus sötét pályái váltakoznak és teszik változatossá a környezetet. Ahogy azt a Crytektől megszokhattuk, minden apró részlet remekül kidolgozott, hajlongnak a szélben a fűszálak, természetesen törik meg a fény és olyan gyönyörű a víz, hogy kedvem támadt pancsolni benne egyet – a játék már-már filmszerű élményt nyújt.
A Seven Wonders hátránya viszont az, hogy nem egy hatalmas homokozót kaptunk, amiben mehetünk ahova akarunk és püfölhetjük az ellent a körteformával, hanem több, kisebb-nagyobb sandboxot, ahol ugyan relatíve szabadok vagyunk, de a Far Cry 3 után azért érezzük a korlátait. A PC-s verziónál van egy-két kisebb szépséghiba és bug, amit már holnap egy patchel ki is javítanak a fejlesztők, úgyhogy erre nem is érdemes szót vesztegetni. Crysis 3 gépigény itt, ha valakit esetleg most kezd érdekelni.
És eljő a Prophet...
Visszatér Prophet is, aki igazából Alcatraz, de mégis inkább Prophet. Teccikérteni? Nem is kell. Ő egy csillagközi high-tech kezeslábasba öltözött szuperkatona, aki ebben a részben is felváltva harcol az ultragonosz CELL vállalat és a bolygónkat – valamiért – megtámadó Ceph-ek ellen. A rossz nyelvek szerint egy techdemót felesleges „barátból ellenség, ellenségből barát” szerű történeti elemekkel bonyolítani, ami nem feltétlenül igaz, viszont a Crysis 3-ban ebben a formában felesleges volt. Persze, azok, akik perverz élvezetet lelnek a Sci-fi Channel műsorában biztosan meg lesznek elégedve, viszont a három Rambo-klisékkel dobálózó papírvékony karakter sajnos nem tudta minden esetben átadni a történet hősies, hazafias és drámai mivoltát. Már ha volt ilyen egyáltalán.
De a sztori az nem is fontos most mellékes, mert a Crysis játékok úgyis a nanosuit köré épülnek. Ez a csodaruha hősünknek a többiekkel szemben már szinte igazságtalan előnyt ad, hiszen a Robotzsaru és a Ragadozó szerelemgyerekét nyilván még az iskolában sem sokat merték piszkálni. A nanoruha gyorsan merülő energiáját játék közben váltogathatjuk a pajzs és az álcázás között, és ha ettől még mindig nem éreznénk magunkat a tápláléklánc csúcsán, akkor ott van még a nanovision, amivel nem csak megjelölhetjük az ellenségeket, de random kütyüket is hackelgethetünk egy először érdekes, másodszorra felesleges, harmadszorra pedig idegesítő QTE-vel (quick time event).
Sok kis Crysis 3 kis helyen is elfér
A többjátékos mód egy nagyon kellemes meglepetés volt. Akármennyire is hűségesen követi a jól kitaposott ösvényt, a nanosuit adta lehetőségek, főleg az álcázás, még a mezítlábas deathmatch-eket is kiemelkedően izgalmas harccá varázsolja. Nem is gondoltam volna, hogy a láthatatlanul, vagy éppen megerősített pajzzsal futkározó játékosok ennyire meg tudják keverni a szokásos receptet. A most debütáló Hunter mód is érdekes: egy folyamatosan láthatatlan csapat igyekszik becserkészni a többieket, és akit megölnek, az szépen átáll a vadászok csapatába és úgy folytatja a játékot. Nincsenek vesztesek, akit elsőnek kapnak el, az is szorgosan gyűjtögetheti tovább az XP-t, viszont a kör igazi nyertese az az a játékos, akinek sikerül életben maradnia a kör végéig. Itt is voltak optimalizálási problémák, de ezekre is nyomott már egy szépségtapaszt a Crytek, úgyhogy nagyon nincs miért aggódni.
És akkor mi lesz a csajjal?
Mindent összevetve a Crysis 3 egy jó kis casual lövölde, ezt már az előzetesünkél borítékoltuk. Sajnos a benne lévő potenciál kihasználatlanul maradt, viszont a sci-fi lövöldék szerelmesei meg lesznek elégedve és a többieknek is megérhet egy végigjátszást, mert bőven vannak jó pillanatok és a CryEngine-t bizony mindenkinek látnia kell. A sztori relatív érdektelensége, a mesterséges intelligencia bakijai és a sandbox élmény hiánya egy kicsit kesernyés ízt hagyott a számban, de a Crysis 3-mal eltöltött pár óra élvezetes volt és hozta azt, amit nem rajongóként a játéktól elvártam.
Ebből nem lesz házasság, de a telefonszámát elmentettem.