Nem a '90-es évek elején indult X-COM franchise találta fel a körökre osztott harcokat, ugyanakkor a széria kultikussá és népszerűvé válásával (amihez sokat hozzátett a 2012-es XCOM: Enemy Unknownnal kezdődő Firaxis Games-éra) azonban ezt kezelik összehasonlítási alapként a játékosok és a sajtó is. A Marvel's Midnight Suns például két éve a "marveles XCOM-ként" került be a köztudatba, most pedig kaptunk egy hasonló koncepciót, csak éppen nem a képregényekből jól ismert hősökkel és gonoszokkal gazdagon megszórva, a Capes ugyanis teljesen új karaktereket vonultat fel.
A Spitfire Interactive alkotásában egy disztópikus metropolisz, King City áll a középpontban, amelyet régóta egy csapat szupergonosz ural, elnyomó rendszerükben pedig a hősök nem kívánt személynek minősülnek, és üldözik őket - persze nem azért, hogy börtönbe zárják, hanem hogy begyűjtsék és felhasználják őket aljas céljaikra, aminek a vége halál. Bár a híradó azt harsogja, hogy a hősök terroristák, akik veszélyeztetik az ártatlanok életét (ismerős a ferdítés?), valójában King City önkényes vezetősége uralkodik diktatórikus eszközökkel, és ha csak felmerül valamelyik polgárról, hogy vannak szuperképességei vagy segít egy hősnek, máris begyűjtik. Nem kétséges, hogy szörnyű sors vár rá és mindenkire, aki hasonló adottságokkal rendelkezik. Ebben a kilátástalan helyzetben bukkan fel egy veterán, Doctrine, aki fiatal, az erejükkel többnyire most ismerkedő karakterekből verbuvál csapatot, hogy leszámoljon a romlott kormánnyal.
Ez nem a The Boys és nem is az Invincible
Bár a Capes sem mindig finomkodik, nem érdemes tőle azt várni, hogy olyan erővel forgatja fel a zsánert, mint az imént említett két sorozat. Akad benne vér, dráma és kizsákmányolás, de a sztorit nem gondolták túl. A fiatal hősök ellenállást szerveznek egy profi vezetésével, és bár az esélyek ellenük szólnak, igyekeznek felszabadítani városukat és szeretteiket az elnyomás alól. Nagyjából ez a fő csapásvonal, amelyre ráaggattak számos olyan elemet, amik már lerágott csontnak számítanak, ugyanakkor a rajzolt, képregényeket idéző jelenetek és a karakterek közötti pillanatok feldobják az ismert panelekből építkező koncepciót. Jól áll a játéknak ez a képregényes körítés, amelynek stílusát a pályák grafikája is követi - kár, hogy a karaktermodellek kidolgozására, az arcanimációkra és a szinkron egy részére nem fordítottak annyi figyelmet/erőforrást, mint a többire, mivel a baltával faragott ábrázatok és az amatőrnek ható előadások kirángatnak az élményből. (Az alábbi kép a bázison zajló beszélgetésekből készült, itt rajzolva szerepelnek hőseink és nem mozognak, csak különböző pózokat váltogatnak, más átvezetőket viszont animáltak, ám azok kevésbé mutatnak jól.)
De a Capes nem is elsősorban a történetre vagy a grafikára épít, mindkettő csak eszközként szolgál a játék legnagyobb erősségének kiaknázásához, a játékmenethez. Számos alkotás igyekezett már kihozni a körökre osztott harcokból a lehető legtöbbet, a Spitfire pedig egyértelműen egy azok közül, akik sikerrel jártak. A missziók során fokozatosan bővül a csapat újabb és újabb karakterekkel, akik nemcsak képességeikben és habitusukban különböznek egymástól, hanem abban is, hogy mihez tudnak kezdeni terepen. Akad itt olyan, aki az elméje erejét használja, más villámgyors, vagy éppen a szelet és villámokat hívja segítségül, de olyan tag is akad, aki teleportálni tud vagy kristályokkal megszilárdítja a testét. A cél az, hogy együttműködve felerősítsék egymás erősségeit és ellensúlyozzák a gyengeségeiket, amit a saját lehetőségeikkel, valamint a csapatképességekkel tehetnek meg meghatározott számú mozgás- és akciópontból.
Ezek a kooperációk elképesztően hasznosak és látványosak, mint amikor a teleportáló úgy szúr valakit hátba, hogy az elmebajnok meggyőzi az ellenséget, hogy forduljon meg. Mindezek mellett a támadásokkal gyarapodik az Ultimate-csík is, ami többnyire nagy területre ható, brutális erőket szabadít fel minden karakternél: a testét megszilárdítani képes srác például kristályba tudja vonni a körülötte lévőket, és ezzel a következő körben cselekvésképtelenné teszi őket. Természetesen van sebzős ulti is, és olyan is, amely a használóját erősíti fel, azt pedig mondani sem kell, hogy mindegyiknek megvan a maga haszna az összecsapások során, egyik sem (csak) azért került be, mert menő. Ráadásul mi magunk is variálhatjuk, hogy mely csapattagok dolgozzanak együtt, hiszen néhány kivételtől eltekintve mi szabjuk meg, hogy kit küldünk az egyes missziókra.
De hát én a nyomkereső vagyok, nem a Batman!
A Capes esetében nagyon fontos a tervezés, nem lehet ész nélkül belemenni bármilyen szituációba, tudniillik a túlságosan nagy önbizalmat azonnal letöri a játék. Ha nem taktikázol, nem dolgoztatod össze a karaktereidet, nem használod ki a környezet adta előnyöket (robbanó hordókat, magaslatokat, épület szélét stb.), nem figyelsz a különféle ellenfelek erősségeire és gyengeségeire, illetve nem számolsz a teljesítendő mellékcélokkal, akkor jobb esetben csak XP-t és az új képességeket feloldó SP-t (Skill Pontot) veszítesz, rosszabb esetben rövid úton a visszatöltés/újrakezdés gombok ugranak fel egy ablakban. Minden nehézségi szint tartogat kihívást, még a legkönnyebb is meg tud izzasztani, a normál pedig többször is eléri, hogy újra kelljen játszani a küldetéseket (XP-ért és a korábban kihagyott SP-kért újra lehet bármennyiszer, ami kb. a grindolásnak felel meg), afelett pedig ember legyen a talpán, aki a komolyabb bevetéseket lehozza.
Noha a harcok rendkívül élvezetesek és változatosak a különféle célok miatt (van, ahol sunnyogni kell, máshol ártatlanokat védeni, hőst kimenekíteni, eszközöket tönkre tenni és így tovább), a nehézség nincs jól balanszolva, néha igazságtalanul szívatós, szükség lenne finomhangolásra, és arra, hogy részletesebben testre lehessen szabni az egyes nehézségi szinteket. Ez egyébként szerepel is a fejlesztők menetrendjében, szóval mindenképpen javulás várható e téren. Ha éppen nem egy slamasztikából próbáljuk meg kiráncigálni a csapatot, akkor a bázison, a Lodge-ban olvashatunk utána az egyes karaktereknek, a feloldott dialógusokat itt hallgathatjuk meg, továbbá ugyanitt fejleszthetjük a hőseinket és vizsgálhatjuk meg a statisztikáikat, hogy milyen csapatképességeket tudnak, illetve milyen extra kihívásokat kell teljesíteni ahhoz velük, hogy további SP-t oldjunk fel a missziók során. Minimálisan a kinézetükön is változtathatjuk, de ez kimerül a jelmezcserében, és nem túl nagy a választék, tulajdonképpen alibizésnek is felfogható a funkció.
Ha a "szuperhősös XCOM" leírás láttán felcsillan a szemed, és örömmel vetnéd bele magad változatos hősök kemény harcaiba, ahol folyamatosan résen kell lenned a siker érdekében, és nem zavar az se, ha rendszeresen újra meg újra neki kell futnod valaminek, akkor ne keress tovább, a Capes neked való. A sztoritól és a karakterek kidolgozottságától viszont ne várj sokat, és készülj fel rá, hogy újfajta káromkodásokat fogsz költeni a szívatósabb helyzetekben.
