Karácsony a szeretet, a béke és a nyugalom ünnepe a világ azon részein, ahol ezek a szavak még még jelentenek valamit. Gotham City azonban nem ilyen hely, ott még az ünnepek alatt sem pihennek a gonosztevők. És ha a bűnözők nem pihennek, akkor a Denevérember sem tud nyugodtan a karácsonyi bejglire koncentrálni. Ez a tény viszont alaposan felmérgesíti, márpedig egy dühös és éhes Batmannél nincs veszélyesebb.
A zöldfülű
A Rocksteady helyett a Warner Montreal készítette a trilógia harmadik részét, ami tulajdonképpen nem is igazi folytatás, hiszen itt bizony egy előzményről beszélünk. Itt Batman még meglehetősen nyers és erőszakos: törött csontok, repedt bordák és kivert fogak jelzik az útját az éj sötétjében. Még csak városi legenda, vele ijesztgetik a rossz gyerekeket a lepukkant bérházak sötét folyosóin. Ennek ellenére a bűnözők egyre inkább rettegnek tőle, ez az egyik oka annak, hogy a város leghatalmasabb bűnszövetkezetének a főnöke 50 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére.
Ez a hatalmas összeg nyolc félelmetes hírű és képességű bérgyilkost vonzott a városba. Egyetlen éjszaka áll a rendelkezésükre, hogy becserkésszék az áldozatukat és begyűjtsék a pénzt. Batmanre tehát mozgalmas éjszaka vár, nyolc ellenfelet kell elfognia, miközben a város piti bűnözői és korrupt rendőrei is kihasználják a városra lecsapó hatalmas hóvihar okozta zűrzavart.
Az első két rész egybegyúrva
A megjelenés előtt sokan gondolták úgy, hogy a Warner Montreal képtelen lesz minőségben utolérni a Rocksteady-t. A kiadó azonban bizalmat szavazott az új stúdiónak és nem is tévedtek. A Batman: Arkham Origins hozta az előző két rész színvonalát, talán kicsit túlságosan is. Zavarbaejtően kevés újdonság került be a játékba, nagyon látszik, hogy a Warner szigorúan megszabta a fejlesztőknek, hogy mit tehetnek és mit nem.
Ennek valahol örülünk is, hiszen az Arkham játékok jelen pillanatban a legjobb harcrendszerrel rendelkeznek ebben a stílusban, bűn lett volna ezt megpiszkálni. Néhány új mozdulat és ellenfél bekerült ugyan, de semmi olyan, ami a rajongókat felzaklathatta volna. Nekem kifejezetten tetszettek a harcművészek és páncélos ellenfelek, ezek ellen egyedi stratégia kell, különben gyorsan a padlóra küldenek.
Talán a legnagyobb újdonságot a bűnügyek rekonstruálása és megoldása jelenti. Ilyenkor a helyszínen a sisakunkba épített okosszemüveg segítségével rekonstruálhatjuk a bűncselekményt, megkereshetjük az apró bizonyítékokat és következtetéseket vonhatunk le. Ez elsőre nagyon jól hangzott, de a játék végigjátszása során mindössze három ilyen esettel találkoztam (az persze lehet, hogy a teljes várost bejárva lesz még ilyen, de a sztorit végigjátszva csak ennyit találtam meg).
A másik gondom az, hogy végig fogja a kezem a játék, nagy piros háromszögek jelzik a fontos nyomokat, el sem lehet téveszteni. Ugyanez a bolondbiztos stratégia igaz a közlekedésre, nem elég, hogy a térképen és az iránytűn jelzi a játék az aktuális küldetésünk helyzetét, de még egy hatalmas, világító Batman jel is megjelenik, amit a város másik feléből is jól láthatunk. Ennyit arról, hogy beleéljük magunkat a játékba.
Anyag az van benne
A Batman: Arkham Origins fő történetszálát olyan 13-15 óra alatt kényelmesen végig lehet vinni, mindenféle erőlködés nélkül. Engem kicsit meglepett, hogy a nyolc bérgyilkos közül igazából néhánnyal küzdhettünk csak meg a sztoriban, valahogy többre számítottam. A bossharcok amúgy meglehetősen gyengék, ez a rész soha nem volt az Arkham játékok erőssége.
Elképesztően repetitív egy idő után, ugyanazt a stratégiát kell követnünk tízszer egymás után megfűszerezve egy kis QTE elemmel. Amikor viszont befejeztük a sztorit, lehetőségünk nyílik szabadon bejárni az egész várost és elvarrni a szálakat. Majdnem minden bűnözőhöz köthető valamiféle bűncselekmény, amit nekünk kell megakadályoznunk.
Rébusz például azzal fenyegetőzik, hogy nyilvánosságra hozza a város vezetőinket legféltettebb és legmocskosabb titkait. Pingvinnek fegyver, Black Masknak kábítószerügyletei vannak, ezekkel is kezdenünk kell valamit. Anarky három bombát helyezett el a városban, ezeket időre kell hatástalanítanunk. A legizgalmasabb szálat, Shiva a csinos fejvadásznő tartja a kezében. Ő egy egészen egyedi mellékszál, nála ártatlan embereket kell megmentenünk, miközben megküzdünk a bérgyilkos ninjáival.
Aztán persze ott vannak az elmaradhatatlan gyakorlóküldetések, a challenge pályák, az achievementek és a gyűjtögethető dolgok is. Mindent összevetve szerintem olyan 50 óra tiszta játékidő van benne, főként akkor ha valaki szereti azokat a kihívásokat, ahol az utolsó sikátort is fel kell túrni valami elrejtett tárgyért.
A teszt megírásának időpontjában sajnos két dolgot nem tudtunk még kipróbálni. Az egyik a PC-s változat (pedig nagyon kíváncsiak lettünk volna arra, hogy miben tér el az általunk játszott Xbox-ostól), illetve a multiplayer részt is hanyagolnunk kellett, megjelenés előtt nem illik felmenni a szerverekre. Egyrészt ugye mert üresek, másrészt a forgalmazó kifejezett kérése volt. Sebaj, erre a két részre külön visszatérünk egy cikkfrissítés erejéig.
A denevér evolúciója
Mint ahogy azt az előző részekben megszokhattuk, itt is tapasztalati pontot kapunk a megnyert csaták, a megfejtett bűnügyek és a megoldott küldetések után. Minden szintlépéskor kapunk egy pontot, amivel aztán továbbfejleszthetjük a képességeinket, illetve a tárgyainkat. Kezdéskor persze nincs meg az összes kütyünk, de a játék végére már egész komoly arzenálunk lesz (egyik sem halálos). Az első végigjátszás után választhatunk egy nehezített módot (az eddig elért fejlesztések azért megmaradnak), ahol az erősebb és ügyesebb ellenfelek mellett még elveszi a gép a segítség egy részét is (nem mutatja meg, hogy mikor használjuk az ellentámadás képességünket).
Amint végeztünk ezzel, jöhet a végső kihívás, az I am the Night mód, melyben csak egyetlen életünk van, nagyon kell tehát vigyáznunk rá. Ez persze csak a legelvetemültebb denevérrajongóknak való, kisnyúl legyek, ha valaha is időt pazarlok rá, ennyire nem unatkozom.
Sose volt ilyen jó?
Az Arkham Origins tisztességes iparosmunka, bár nem ez lesz az év legjobb játéka. Egyedül talán abba tudnék belekötni, hogy a játék 90%-át már láttam az első két részben, nagyon kevés helyen tudott meglepni. Ettől függetlenül persze ez még egy igen jó játék, méltán büszkék lehetnek rá a készítők, de ugyanaz a baj vele, mint a folytatásos mozifilmekkel, ha mindig ugyanazokat a fordulatokat tolják az arcunkba, akkor előbb-utóbb unalomba fullad a szórakozásunk.
A GameStar magazin 2013/11-es kiadásában egy hosszú, minden részletre kitérő tesztet is olvashattok a Batman: Arkham Originsről.
