Ilyenkor vagy elfogadjuk az eredményt és a beletörődünk a következményekbe, vagy újradobjuk a karaktereink által szerzett inspirációs pontokkal (amiket akkor kapunk, ha olyan döntéseket hozunk, amelyek megfelelnek a választott háttérnek), vagy visszatöltjük a korábbi mentésünket - ezt minden játékosnak magának kell mérlegelnie. Ugyanez vonatkozik a ládanyitásra és a csapdák/robbanószerek ártalmatlanítására is, amikre azért rásegíthetünk tolvajkulccsal és hatástalanító-készlettel, de teljes befolyásunk nincs. Azt viszont az előnyünkre fordíthatjuk, ha különböző társakkal futunk neki a kockadobásoknak, hiszen míg egy alacsony strength-tel rendelkező pajtás aligha fitogtathatja eredményesen az erejét, egy szívósabb barát már tekintélyt parancsolóbb lehet.
Hogy ne kerüljünk pech- vagy túlzott nyerőszériába, arról egy Karmic Dice nevezetű funkció gondoskodik, ami a rossz és jó dobások egyensúlyát igyekszik megőrizni, viszont bármikor kikapcsolható a beállításoknál. Azok a képességpróbák viszont kicsit frusztrálóak lehetnek, amik kocka nélkül történnek, ilyenkor ugyanis kudarc esetén könnyedén lemaradhatunk fontos dialógusopciókról, például románc esetében egy csókról is.
De bárhogyan is döntsünk, bármennyire is érezzük igazságtalannak vagy fairnek a rendszert, nem szabad elfelejteni, hogy egy olyan világról beszélünk, ahol a legcsodálatosabb és legsötétebb dolgok vegyülnek egymással.
Mindkét végletet és a szürke zónát is alaposan megtapasztaljuk másokon, valamint magunkon és társainkon keresztül, az életszerűséget pedig nagyban erősíti az, ha nem mindig nekünk kedvez a szerencse.
Öröm az ürömben, hogy még a legkellemetlenebb végkifejletet is szebbé teszi a karaktermodellek kidolgozottsága, amely nemcsak díszes kompániánkra terjed ki, hanem lényegében minden NPC-re, egyszerűen élmény rájuk nézni és beszélgetni velük, akármilyen is legyen a kinézetük vagy a stílusuk. A Baldur's Gate 3-nak nincs oka szégyenkezni a környezet miatt sem: maximálisan hozza azt a szintet, ami egy nem belső nézetű szerepjátéktól elvárható és akkor sem vall kudarcot, ha ráközelítünk valamire. Minden helyszín ízlésesen van kialakítva, a látnivalók egyenesen vonzzák a szemet és a horizont úgy ösztökél felfedezésre, hogy legszívesebben mindent félredobva rohannánk a térkép legtávolabbi pontjáig. Néha azért megéri pár pillanatra megállni és hallgatózni, és nem elsősorban az atmoszférikus dallamok miatt, amik nem mellesleg szintén sokat hozzátesznek a hangulathoz: hol andalítanak, hol vér pezsdítenek, hol misztikusak, és tökéletesen látják el a feladatukat.
Tűzvarázsló két kezeddel égess el
A környezeti viszonyokat már csak azért is ajánlott alaposan szemrevételezni, mert a körökre osztott harcrendszerben nagy előnyt jelent a terep ismerete és az előretervezés. Valószínűleg nem minden Baldur's Gate rajongónak van ínyére, hogy a Larian Studios a Divinity: Original Sin-játékokból magával hozta a körökre osztott metódust, ugyanakkor egy bevált és általuk is tökéletesen alkalmazott formuláról van szó, amely tengernyi lehetőséget rejt magában. Aki nem szeret nagyon belemerülni ebbe, az már a játék legelején kiválaszthatja, hogy inkább a sztorira fókuszáló élményt szeretne, ekkor könnyebb harcok várnak rá, aki viszont imád stratégiázni, kihasználni a karakterek erősségeit és számolni a gyengeségeikkel, élni a környezet nyújtotta előnyökkel (például a magaslattal vagy azzal, hogy még a körökre osztott harc megkezdése előtt, valós időben pozícionál), az tobzódhat az élményekben. Természetesen a korábban már jól bevált elemekkel való játszadozást is átmentette a Larian, így a talajt borító szubsztanciák (ami vezeti az áramot vagy éppen gyúlékony, esetleg jeges) izgalmas taktikai lehetőséget kínálnak, magasabb szinteken akár kisebb seregeket is elintézhetünk a bonyolultabb varázslatok és elemek nagy területet célzó kombinálásával.
Minden karakterrel csak meghatározott távolságon belül mozoghatunk, és egy-egy akciót hajthatunk végre (támadás, varázslat, skillhasználat), de vannak bónusz akciók is, mint az ugrás, egy gyógyital felhajtása vagy az ellenfél eltaszítása/eldobása. Az is korlátok közé van szorítva, hogy például mágusunk mennyit varázsolhat: nem puffogtathatja a végtelenségig a legerősebb varázsigéit, meghatározott spellslotok vannak, és ugyanez igaz a többi kasztra is. Máskülönben nem is kellene megerőltetnünk magunkat, elég lenne folyamatosan jégesőt, tűzvihart, pengetornádót és hasonlókat zúdítanunk a velünk szembeszegülőkre. Szerencsére ezek a slotok a pihenések alkalmával teljesen feltöltődnek, és mi magunk is tehetünk érte manuálisan különféle bájitalokkal, tekercsekkel, erre szolgáló képességgel vagy valamilyen külső eszközzel (az illithideknek van például "töltőállomása").
A példánál maradva, ha egy varázsló kifut ezekből a spellslotokból és a csata alatt pótolni sem tudjuk, akkor sem válik gyámoltalanná: az úgynevezett cantripek minden körben használhatóak harcostól függően, így ha mást nem is, egy tűzlabdát csak hozzávághatunk az ellenfélhez. És akkor olyan apróságokról még nem is beszéltünk, minthogy lehetnek extra kísérőink (akár NPC-k, akár állatok), speciális tárgyakkal hívhatunk további segítséget, és a barbárral akár a környezeti elemeket is felkaphatjuk a közelharchoz. Ő éppenséggel a haragot használja katalizátorként, de minden kasztnak megvan a maga erőforrása és sajátosságai, amiknek kiaknázását egyre könnyebb lesz kitanulni a játékidő teltével, ezáltal az sem lep majd meg senkit, ha egy bárd lantja lesz a nap sztárja.
De a harcok ennél sokkal, de sokkal változatosabbak, és mindig reagálnunk kell az adott szituációra. Előfordul, hogy a bosst addig nem támadhatjuk, amíg nem szabadítunk ki egy általa fogva tartott karaktert, és az is, hogy egyáltalán nem kell vele megküzdenünk, a könnyebb utat választva akár le is lökhetjük a mélybe. Sőt, akár druidaként bagolymedvévé alakulva és nagyítás varázslatot használva a magasból rávethetjük magunkat az ellenfeleinkre, afféle földrengető meteorként funkcionálva.
Nem kell ahhoz hobbistratégának lenni, hogy meglássuk a végtelen izgalmat és potenciált abban, hogy bármilyen kihívást is dob elénk a játék, azon a legjobb tudásunk szerint, a saját eszközeinkkel próbáljuk meg átverekedni magunkat. Ez néhol kimerül egy csapat zsoldos eltángálásában, máskor viszont a legváratlanabb pillanatokban felbukkanó veszély, vagy izzasztó küzdelem a jussunk, amiknek többféleképpen futunk neki.
A mesterséges intelligencia ugyanis itt nem buta, nem adja könnyen magát, igyekszik figyelni a pozícionálásra és hozzánk hasonlóan neki is megvannak a maga kis piszkos trükkjei, szóval akár mi is simán a szakadék alján végezhetjük, ha nem figyelünk.
Ha minden jól ment, következhet a megérdemelt lootolás, de senki ne számítson arra, hogy minden második goblinból lila fegyver potyog majd. Persze így is temérdek tárgy van a Baldur's Gate 3-ban, már csak azzal el lehet szöszölni hosszú ideig, hogy a megfelelő felszerelést aggassuk fel a karakterekre a jártasságaikra figyelve, és az inventory-t rendezzük, hogy ne csorduljon túl a hátitáskánk tartalma, valamint megvizsgáljuk az egyes lomokat, hátha valamire jók lesznek. Simán lehet, hogy egy átlagosnak tűnő könyv új ajtót nyit meg, ahogyan az is, hogy olyasmit veszünk fel, amivel lekenyerezhetjük szívünk választottját. Tényleg javallott mindent felfedezni, ebben a játékban sosem lehet tudni, hogy mi segít továbbjutni, mosolyogtat meg, borzaszt el, vagy hoz pár aranyat.
Csak még egy végigjátszást
Számos jópofa részletről lehetne még beszélni (például a bárd pénzszerzési opciójáról vagy az állatokkal való dumálásról), de vétek lenne ennél többet mondani a Baldur's Gate 3-ról. A Larian Studios mesteri szerepjátéka szomjazza, hogy a saját tempónkban, a saját szájízünk szerint falatozgassunk belőle, amiből aztán villámgyorsan fejedelmi lakoma kerekedik. Nem véletlenül tartanak attól a szakmabeliek, hogy a csapat ezzel új standardot állított fel az RPG-k műfajában, ugyanis valóban így történt, minden téren magas színvonalú munkát végzett a stúdió, amely olyan egésszé állt össze, ami akár egy szerelmeslevélként is felfogható a szerepjátékok rajongói felé. A D&D vagy a műfaj újoncainak elsőre ijesztő lehet belevágni egy ilyen volumenű kalandba, és valóban időt igényel a ráhangolódás, de aki egyszer rákap az ízére, azt nem egyhamar ereszti el a zamata.
Előfordulnak ugyan benne apróbb hibák és néha a kamera is megmakacsolja magát, de mindezek eltörpülnek ahhoz a gazdag világhoz, alaposan kidolgozott karakterekhez, fordulatos történethez, elképesztő átvezetőkhöz, élvezetes harcokhoz, temérdek tennivalóhoz és nagyfokú szabadsághoz képest, amit a Baldur's Gate 3 kínál a mérleg másik nyelvén - pláne annak fényében, hogy a fejlesztőcsapat folyamatosan dolgozik a javításon, bővítésen.
Olyan játék ez, aminek lehetőségein akkor is jár az eszed, ha éppen egészen mást csinálsz, magas újrajátszhatósági faktora miatt pedig garantáltan nem fogja felfedni minden titkát még a második végigjátszáskor sem. Mestermű.
