Október végén már volt szerencsénk Londonban kipróbálni az Avatar: The Game-et, de időközben barátaink a hazai Microsoftnál megleptek minket egy xboxos bétával is. Lássuk tehát összesített benyomásainkat a Ubisoft közelgő játékáról.
Avatar: The Game
Először is ajánlom szíves figyelmetekbe interjúnkat Kevin Shorttal, az Avatar: The Game sztori dizájnerével. Röviden összefoglalva londoni prezentációjának lényegét, James Cameron évek óta készülő mozis szuperprodukciója, az Avatar mellé nem csupán egy „szokásos" játékadaptációt akart. A Ubisoft a legnagyobb titokban évek óta részt vett a projektben, és a filmes csapattal (Lightstorm) szoros együttműködésben dolgoztak egy tökéletes film-játék élményen.
A játék sztorija két évvel a film eseményei előtt játszódik, a Pandora nevű hold egy másik szegletében. Egy Able Ryder nevű jelspecialistát alakítunk, aki a Földről érkezik az Avatar programba. A holdat megszálló RDA egy ősi, szent helyet keres, amely felett átvéve az irányítást már nem okozhatna gondot a helyi őslakosság, a Na'vi faj. És mindezt miért? Mert a bányászattal foglalkozó RDA-nak nagyon, de nagyon kellenek az itt található ásványok. Céluk nem is egészen önző, mert a Föld jövője forog kockán, de ez persze nem szentesíthet minden eszközt... a Na'vik szerint legalábbis semmiképp sem. Ezért amikor rájönnek, hogy a barátként bemutatkozó földiek mire is készülnek, megkezdődik a versenyfutás a szent helyért, Able-nek, vagyis nekünk pedig hamarosan döntenünk kell, hogy kinek az oldalára állunk... Ez persze csak úgy lehetséges, hogy az Avatar program részeként Na'vi testbe is költözhetünk: emberi formában ugyanis halálos a Pandora levegője.
És milyen a játék?
Kevin Short említette, hogy több éve tart a fejlesztés, és ez néhány perc játék után nyilvánvaló is lett. A grafika például lehengerlő, úgyhogy már itt lerázhatunk minden „filmadaptációs" rossz érzést. Játékmenet tekintetében kimondottan gazdag fejlődési rendszert kapunk, úgyhogy XP-gyűjtésre, izgalmas képességek fejlesztésére lehet számítani. (Emberként is szert teszünk néhány nem mindennapi képességre, amelyek taktikai szempontból teszik változatosabbá a játékmenetet.) Mindezek mellett szépen lassan át kell vennünk a hatalmat a zónákra osztott terület fölött. Miközben viszonylag szabadon bejárjuk a világot, számtalan mellékküldetésbe vághatunk, de a cél (természetesen a sztori kibontása mellett) az, hogy lépésről lépésre megszilárdítsuk hatalmunkat. Ez afféle Rizikó-szerű minijáték: minden zónában ki kell építenünk védelmünket, amelyekért természetesen különféle bónuszok is járnak. Hogy visszaszorítsuk a Na'vikat vagy az RDA-t, a választott oldaltól függően.
Idegenek a hazai pályán
Először az RDA színeiben próbáltam ki a játékot, ami elsőre nem okoz különösebb meglepetést. A buja dzsungel egy kicsit acid tripes Crysis-továbbgondolásnak tűnik, főleg a helyi, rettenetesen barátságtalan flórát és faunát figyelembe véve. (Rá kellett jönnöm, hogy a Quake-Call of Duty-Avatar tengelyen végigvonuló „kutyák elleni harc" nekem nagyon nem fekszik, de ez van. Pandorán akadnak kutyafalkák, teccett volna az RDA-nak otthon maradni inkább.) Alapvetően klasszikus sci-fi fegyverarzenállal rendelkezünk, de izgalmasak a különféle pszionikus képességek, mint a gyors regenerálódás vagy ellenfeleink telekinetikus hátrapenderítése. Ha pedig még így sem értenek a szép szóból, akkor ott vannak a járművek is, amelyek mind harcra foghatók: motorcsónakok, dzsipek és... természetesen mechek. Ha már Cameron keze benne van a dologban, nyilván itt az Alien filmekből jól ismert bebújós nagyrobot-ruha.
A Na'vi oldalon se könnyű az élet: például nem mindegyikük hisz nekünk, és egy ideig mindenképpen eltart majd, mire elnyerhetjük új honfitársaink bizalmát: miután nagy boldogan rohantam az új cimborákhoz, hogy lám-lám, van itt jó arc földlakó is, kicsit lehűtöttek, és rögtön elküldtek valami megalázóan rangon aluli feladattal. Három és fél méter magas, vékonka kék fickóként a harcmodorunk is más, például sokkal nagyobb szerepet kap a közelharc (főleg a Na'vik által mesterien forgatott egy-kétkezes szúró-vágó-ütő alkalmatosságok révén). Távolsági fegyverünk egy hatalmas íj, és természetesen nekünk is jár néhány extra képesség: például predator módjára láthatatlanná tudunk válni.
Szóval? Szóval?
Idén már volt egy filmadaptáció (a Wolverine's Revenge), mely megmutatta, hogy igenis lehet igényes egy film játékváltozata. Aztán ott volt a kiváló Batman: Arham Asylum is - bár az konkrét filmtől független volt, de akkor is a mindenkori adaptációk iskolapéldája lett. És most itt van az Avatar: The Game - kérdés, méltó-e a trió harmadik helyére, de az biztos, hogy a látottak alapján minden esélye megvan rá. Most már csak várni kell. Na persze, azt a legnehezebb.
