A 2020-as Assassin's Creed Valhalla első két DLC-je, vagyis a tavaly megjelent Wrath of the Druids és The Siege of Paris után jogosan merült fel többekben, így bennem is, hogy a bővítmények szokatlanul földhözragadtak. Anno az Origins esetében is ott volt a zombifáraós The Curse of the Pharaohs, az Odyssey második DLC-trilógiája, a The Fate of Atlantis pedig úgyszintén a misztikus kalandokra erősített rá.
Nos, csak elegendő türelemre volt szükség, és már itt is van az Assassin's Creed Valhalla: Dawn of Ragnarök, az új kiegészítő, amelyben Eivor ismét megbukna a sportorvosi vizsgálaton, ugyanis újfent tudatmódosító szerekkel pumpálja tele magát, kábszeres álmaiban pedig Odin bőrébe bújva járja meg Svartalfheim törp birodalmát. Azt a világot, ahol a helyiek a föld alá menekültek, mivel a tűz- és jégóriások egyszerre indítottak offenzívát.
Tűz és jég dala
Míg az alapjátékban az asgardi küldetéseket átszőtte a misztikum, és egészen a játék végéig nem is lehetett teljesen tisztán érteni, hogy egészen pontosan mi a jó ég is történik itt éppen, a Dawn of Ragnarök jóval egyszerűbb narratívát követ, a mögöttes jelentéstartalmat kár is keresni. A sztori szerint a tűz és a jég óriásai jöttek, és úgy gondolták, jó lesz nekik Svartalfheim zöldellő mezőin és aranytól roskadozó hegyein berendezkedni. Mindezek tetejében ráadásul elfogták Odin legkedvesebb fiát, Baldrt. Vezetőjük, Surtr, valamint az ő családtagjai lesznek az aktuális ellenlábasok, de fantasy küllemüktől eltekintve nem különböznek sokban a korábbi angolszáz gazfickóktól.
És ugyanez mondható el az egész kiegészítőről. Hiába kaptunk egy DLC-hez képest méretes, és kétségtelenül pompásan festő új környezetet, majdnem teljesen ugyanazt csinálhatjuk, mint az alapjátékban, és bármennyire is élvezetes volt Eivorként fejeket betörni, ez nem marad szórakoztató a végtelenségig. Akadnak jól megírt karakterek, érdemes elbeszélgetni a menedékekben meghúzódó törpökkel, akiket megpróbált az írócsapat valós jellemvonásokkal felvértezni, de mégsem lesz egy percig sem annyira érdekes a sztori, hogy ne akarjon az ember inkább a megjelenések terén egyébként is elég sűrű tavasz valamely más címébe belekukkantani.
Varázserő, de csak módjával
Van azért új a nap alatt: a törpöktől Odin kap már a DLC elején egy varázserejű karperecet, melynek segítségével képessé válik "ellopni" az óriások bizonyos képességeit. Tűz- és jégalapú kunsztokról van szó, melyeket legfőképp fejtörők megoldásához fogunk használni, illetve a hollóvá változás kifejezetten hasznos tud lenni, ha gyorsan akarunk megtenni nagy távolságokat. Az örökös grind persze itt sem maradhat el, sok különböző matériát kell gyűjtögetni ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk ezeket a képességeket.
Alapvetően teljesen szórakoztató lehetne ez a mechanika, ha teljes kontrollt kapnánk felette, de meglehetősen rossz dizájneri döntések következtében elég macerás váltogatni a képességek között: egyszerre csak kettőt tárazhatunk be, ezeket pedig csak akkor tudjuk lecserélni, ha megölünk egy, az adott varázslattal rendelkező ellenfelet, majd földi maradványaiból "kiszívjuk" a mágiát. Sokkal élvezetesebb lenne, ha komolyabb nehézségek árán, de "állandó bérletet" válthatnánk ezekhez a varázserőkhöz, és olyan könnyedén lehetne váltogatni közöttük, mint a hagyományos képességek között. Sajnos nem ez a helyzet, így kihagyott ziccerré silányul egy egyébként ötletes megoldás. Kár érte.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Még egy érdemi újdonságot kapunk, a valkűrkihívások viszont csak annyira a nagyjából 10 órát felölelő kaland vége felé bukkannak fel, hogy akkor már nincs kedve az embernek ezzel vacakolni, illetve jutalmazásuk nem is olyan mértékű, hogy bármi erre sarkallja a játékost. Elérhetővé vált egy új fejlesztési szint a fegyverek és páncélzatok esetében (ennek hála újfajta rúnák kovácsolhatók a felszerelésekbe), illetve jött egy sokadik fegyvertípus is, de az sem lenne meglepő, ha valaki ezekre csak a teljes végigjátszás után döbbenne rá, annyira el tudnak sikkadni.
Meglehetősen negatív hangvételben született ez a cikk, tudom. De annyira szerettem az alapjátékot, hogy rossz megtapasztalni azt, ahogy szépen lassan én magam is teljesen ráuntam erre az egészre, és érdektelenné vált az, amibe korábban gond nélkül pattintottam bele több mint 100 játékórát. Világos, hogy addig kell ütni a közmondásos vasat, amíg az forró, illetve természetesen bárki számára adott a lehetőség, hogy kihagyja az extra tartalmakat, és bőven beérje egy továbbra is remek Valhallával. Ha viszont a Ubisoft DLC-kben gondolkodik, és láthatóan így tesz, akkor azok ne adj' isten még a korokon átívelő, több tízezer évet felölelő lore-t is bővíthetnék érdemben, hogy tényleg legyen miért leülni eléjük - nekem legalább is sokat tudna dobni az élményen ez.
Merre tovább?
Egyrészről dicséretes, hogy ennyi tartalmat készít egy játékhoz még annak megjelenése után is a Ubisoft, és megsüvegelendő, hogy a széria történetében most először a startot követő második évben is bővítettek egy Assassin's Creed-játékot. Másfelől viszont épp a Dawn of Ragnarök miatt érezhető az, hogy a Valhalla alapvetései kifulladtak. Remek volt az alapjáték, de 100-150 órát már belepakoltak azok, akik eljutottak idáig, és egészen egyszerűen már nem szórakoztató ugyanazokat a köröket újra és újra lefutni.
Eljutottunk oda, hogy az AC sorozat ismét kezd elfáradni, a Ubisoftnak pedig fel van adva a lecke. Bármennyire is jó volt az Origins-Odyssey-Valhalla trió, legközelebb nem lesz elég ugyanazt a receptet egy más történelmi korba és környezetbe áthelyezni. Valami ennél jóval szignifikánsabb változásra lesz szükség, a rajongók pedig csak remélhetik, hogy a kiadó fel tud nőni ehhez a feladathoz.
