Azóta, hogy a Microsoft 1982-ben a Flight Simulator IBM-kompatibilis PC-kre szánt portjával belépett a videojátékok piacára, létrehozott vagy megszerzett kis híján másfél száz IP-t. Egy ilyen impozáns gyűjteményből nehéz kedvencet választani, de úgy vélem, biztos befutóra teszek, amikor azt állítom, a PC-s tábor mind közül az Age of Empires szériát zárta leginkább szívébe. A platform iránt újabban ismét élénk érdeklődést mutató vállalat pedig aligha emelhetett volna ki alkalmasabb jelöltet a bővítésre érdemes franchise-ai közül. De nem elégedett meg annyival, hogy bejelentse a negyedik részt, amelyet a Warhammer 40,000: Dawn of War és Company of Heroes sorozatok tüzében kovácsolódott Relic Entertainmentre bízott, hanem egyúttal lerántotta a leplet az eredeti Age of Empires felújított változatáról is. Sőt még ennél is tovább ment, amikor ígéretet tett arra, hogy hasonló gondoskodásban részesíti a középkor meghatározó történelmi eseményeit feldolgozó Age of Empires II: The Age of Kingst, valamint az Újvilág felfedezésére, a gyarmatbirodalmak létrejöttére és a függetlenségi mozgalmakra fókuszáló Age of Empires III-at is. A mitológiai mellékszálról egyelőre nem esett szó, ám ha egy üzlet egyszer beindul…
Ahhoz persze, hogy a történelem ismételje önmagát, olyan körülmények kellenének, mint 1997-ben, amikor a karácsonyi szezont valósággal lehengerelte a korabeli sajtó által a Civilization és a Warcraft szerelemgyerekének titulált Age of Empires. A történelmi körítés, valamint a valós időben zajló építkezés, termelés, fejlesztés és harc jól kiegyensúlyozott koktélja egycsapásra ismertté tette az Ensemble Studios nevét, hárommillió elégedett vásárlóból álló rajongótábort gyűjtött, és a néhány hónappal később érkezett StarCrafttal karöltve gondoskodott arról, hogy még évekig az RTS-eké maradjon az egyik legnépszerűbb műfaj titulusa.
A réz is csillog, ha erősen dörzsölik
A restaurálásáért az Age of Empires II-höz készült Forgotten Empires mod alkotóiból verbuválódott, azonos nevű stúdió felel. Honlapja szerint 51 lelkes tagot számlál, akik az évek során több hivatalos kiegészítő (The Forgotten, The African Kingdoms, Rise of the Rajas), valamint az Age of Mythology: Extended Edition, és annak Tale of the Dragon című expanziójának munkálataiban vettek részt. Több mint öt éve élvezik már a Microsoft bizalmát és támogatását, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy elnyerjenek egy Age of Empires IV volumenű projektet. Mázsás teherként nehezedett hát a feladat az eredeti alkotógárdához képest pusztán lelkes amatőröknek tűnő Forgotten Empires srácainak vállára, akiknek a jelenkor elvárásaihoz igazítva kellett gatyába rázniuk a huszonegyedik évét taposó klasszikust. A végeredményt látva többé-kevésbé sikerült is megfelelniük az elvárásnak, ám egynémely területen félmunkát végeztek, amiért igazán kár.
Elsőre is szembeötlő a minőségi ugrás, amit a látnivaló tekintetében elértek. A szokásos HD-kiadásokkal ellentétben kicseréltek minden egyes textúrát ahelyett, hogy csupán a felbontást növelték volna, újrarajzolták az egységeket, valamint mostantól látványosabb effektek kíséretében dúlhatjuk fel és tehetjük a földdel egyenlővé az ellenséges táborokat. Mindezt megfejelték még egy hasznos, de tökéletlen zoomfunkcióval is. Túlságosan ráközelíteni az egységekre értelmetlen, de madártávlatra váltani sem szerencsés, mert olyankor hajlamos meg-megroggyanni, nem egyszer 30 fps alá is lezuhanni az addig jobbára stabil frame-rate. Talán kiküszöbölhető lenne a jelenség, amennyiben szabad kezet kaptunk volna a grafikai beállításoknál, de mindössze élsimítást, meg pár további effektet kapcsolhatunk ki és be, a felbontást például automatikusan az asztaléhoz igazítja a játék. Ha 4K-ra kalibráltuk, akkor annyira. Remélhetőleg idővel több beleszólásunk lehet, ha más nem, egy későbbi steames változatban. Nyilván a Microsoft is tudja, hogy azon a platformon hamar összejönne az Age of Empires: Definitive Edition életben tartásához szükséges játékosbázis. Utóbbi már csak azért sem ártana a két digitális platform közötti átjárhatóság feltételeinek megteremtésével együtt, mert megesett, hogy pár nappal a premier után alig találtam multizni vágyó játékostársakat. Skillalapú matchmakingre egyelőre nem érdemes számítani, viszont szerencsére LAN-támogatásban részesült a játék. A megváltozott élethelyzeteket leszámítva már semmi akadálya annak, hogy összerántsuk a baráti társaságot egy hétvégére.
Ej, ráérünk arra még
Ugyanis egy parti órákig elhúzódhat a játék kényelmes tempója miatt. Túlságosan is lassan gyűlnek az erőforrások (élelem, fa, kő és arany) a kezdeti szakaszban ahhoz, hogy rusholós taktikával éljünk. A kőkorszaktól a vaskorig még két köztes állomáson keresztül vezet az út, mindegyik evolúciós lépés nagyobb áldozatot követel népünktől az előzőnél. Előbb csak felhalmozott élelem, később már rengeteg más nyersanyag szükségeltetik, de mindenképpen érdemes végigcsinálni a folyamatot, mivel új egységtípusok, a harctéri, valamint a gazdasági hatékonyságunkat növelő fejlesztések válnak elérhetővé. Ha riválisunk lemarad a fegyverkezési versenyben, kénytelen lesz parittyásokkal felvenni a küzdelmet a nehézlovassággal, íjászokkal, hadi gályákkal és páncélozott harci elefántokkal megerősített falanxunkkal szemben. Mivel a 16 népcsoport között unikális egységtípusok és speciális taktikák híján nem fedezhető fel számottevő különbség (az egyik a lovasság fejlesztése kapcsán ütközik korlátokba, a másik tengeren kerül hátrányba stb.), hosszabb távon az dönt, hogy ki képes birtokba venni és kitermelni a nyersanyagok javát, és kinek a civilizációja fejlődik gyorsabban a többiekénél. Emiatt remek újítás, hogy a játék jelzi, hány munkásunk tétlenkedik épp, de nem kellett volna itt megállni. Érthetetlen, hogy miért nem lehet utasításláncot létrehozni, miért nem adhatunk parancsot több épület egymás utáni felhúzására, miért nem képesek maguktól újravetni a földet a parasztok, miért csak azonos egységtípusból toborozhatunk egyszerre többet. Annak idején fel sem tűnt, hogy mennyi pepecselést igényel a hátország menedzselése, pedig akkor még nem könnyítették meg életemet a tetszés szerint állítható gyorsbillentyűk.
Hasonlóképpen állandó törődésre van szükségük a hadba küldött csapatainknak, mert bár különleges képességeik nincsenek (a hittérítésre és gyógyításra használatos papok kivételével), jobban tesszük, ha figyelünk rájuk, ugyanis hajlamosak eltévedni, egymásban és a tereptárgyakban elakadni a botrányosan rossz útkeresési algoritmusnak köszönhetően. Nagyon remélem, hogy a vonatkozó javítás előkelő helyen szerepel a fejlesztők prioritásai között. Szintén bosszantó, hogy nem hozhatunk létre formációkat (igazán átvehették volna a második részből), emiatt manuálisan kell a közelharcra alkalmas talpasok mögé felsorakoztatnunk a lövészeket, majd reménykednünk, hogy mire az ütközet helyszínére érnek, nem szóródnak szét a szélrózsa minden irányába az útjukba kerülő facsoport, szikla vagy szarvas miatt.
Régen minden…
Hibái és hiányosságai szembeszökőek, amennyiben egy pillanatra letesszük nosztalgia csiszolta rózsaszín szemüvegünket, bár ezeket valamennyire egyensúlyozza, hogy tartalom tekintetében sokszorosan felülmúlja a közelmúltban megjelent RTS-eket. Elsősorban azokat szögezheti hetekre a képernyő elé az alapjáték és a Rise of Rome kiegészítő tíz hosszú hadjárata, akiknek fekszik a komótos tempójú játékmenet, és nem keresik a dinamizmus nyomait a kampányokban (kezdettől adottak a győzelmi feltételek, és sosem változnak, szkriptelt események sincsenek), esetleg még emlékeznek a most is működő cheatkódokra. Mindenki más viszont múzeumba való leletként tekint majd rá, a múlt egy darabkájára, amit alkalmanként előhoznak a raktárból, letörlik róla a port és a pókhálót, hogy megcsodálja a látogató, aki rövidesen továbbáll a következő tárlóhoz, hátha lát ott valami ennél is érdekesebbet.
