Egyike a jelenlegi konzolgeneráció legjobban várt címeinek a Black Myth: Wukong. A soulslike akciót 2020-ban mutatták be először, azóta pedig minden évben jöttek róla néhány trailerek és kapcsolódó marketinganyag, amelyek fokozatosan az egekbe tornázták az elvárásainkat. Nem is csoda hát, hogy négy évvel a debütálása után a Steam lakosságának egy jelentős része le is csapott rá, ugyanis a Black Myth: Wukonggal egy ponton 1 443 570 vásárló játszott egyszerre. Valószínűleg nem lövünk nagyon mellé, ha azt feltételezzük, hogy többségében kínaiak.
Mindenesetre ennek az eredménynek köszönhetően a SteamDB ranglistáján a Game Science alkotása a negyedik helyet érte el a mindenkori játékosszámcsúcs alapján, kizárólag multiplayer játékok (PUBG, Palworld, Counter-Strike 2) előzik meg. Magyarán maga mögött hagyta a Cyberpunk 2077-et és az Elden Ringet is. Utóbbi kifejezetten nagy szó, tekintettel arra, hogy a Black Myth sok elemet kölcsönzött a From Software mesterművétől.
Úgy tűnik, hogy nem nagyon szorul eladásösztönző eszközök bevetésére a játék, de az IGN kínai ága azért még kipakolt egy nagyobb anyagot a játékmenetről, méghozzá a PS5-ös verzióból. Talán azért is, hogy eloszlassa a konzolos változattal kapcsolatos aggodalmakat, mivel egyetlen teszt sem született még az alapján, és nem igazán tudják a játékosok, hogy milyen teljesítményre számíthatnak.
A Black Myth: Wukong a mai nap folyamán válik elérhetővé a világ minden táján PC-re és PlayStation 5-re. Az Xbox Series X/S verzió valamikor a jövőben várható.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.