Eredetileg 2010-ben mutatták be a Red Dead Redemptiont, minden idők egyik legjobb westernjátékát, amelynek remasterére régóta vágynak a játékosok. Már csak azért is, mert kizárólag Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra készült el, és bár a visszafelé kompatibilitásnak hála simán fut Xbox One és Xbox Series X/S konzolokon, azért ez mégsem ér fel egy dedikált kiadással.
A Rockstar azonban másképpen vélekedett a felújításról: egészen egyszerűen nem foglalkozott vele, ehelyett a Red Dead Redemption és annak zombis kiegészítője, az Undead Nightmare PlayStation 4-es és switches változatait harangozta be, amik már augusztus 17-én debütálnak is digitálisan.
Bár a Rockstar konverziónak nevezte az újrakiadást, úgy tűnik, hogy ez csak egy csupasz port lesz modern konzolokra anélkül, hogy a grafika vagy a teljesítmény javulna: az egyetlen kiegészítés, amit a stúdió megemlített, a kibővített nyelvi támogatás. Semmi mást nem tartogatnak a portok, még multis tartalmakat se, viszont így is elkérnek érte 50 dollárt, ami egy 13 éves játék esetében - ami ráadásul semmilyen fejlesztést nem tartalmaz és kevesebbet nyújt, mint az eredeti - bicskanyitogató.
Egyértelmű, hogy a rajongók nem erre számítottak, csalódottságuknak pedig hangot is adtak minden lehetséges módon, ahogy csak tudtak. A játék bejelentő trailerénél született kommentek íróinak nagy része ismét csalódott a Rockstarban, a Rockstar Games Twitter/X-fiókjának posztja alatt is ezerrel pörög az elégedetlenkedés, a játék subredditjének top bejegyzése pedig egy rövid felhívást intéz a rajongókhoz, hogy véletlenül se vásárolják meg a PS4-es és switches változatokat.
Felemlegetik Strauss Zelnick, a Rockstar anyavállalatának, a Take-Two főnökének 2021-es nyilatkozatát is, amelyben a vezető arról beszélt, hogy ők nem csak átportolják a címeket, hanem időt szánnak arra, hogy a lehető legjobb munkát végezzék el, és javítanak a technológián, frissítenek a látványon, tuningolnak a teljesítményen. Hónapokkal később aztán a Rockstar kiadta a GTA Trilogy-t, amelyet egy külsős stúdió fejlesztett, és a kritikusok, valamint a játékosok is ekézték. Egyébként a jelentések szerint a vállalat pont a GTA-trilóga bukása miatt vetette el a Red Dead Redemption remasterelésének tervét.
Nektek mi a véleményetek az egészről?