Lassan vége 2019-nek, így itt a tökéletes alkalom arra, hogy számba vegyük, milyen videojátékokkal árasztottak el bennünket a fejlesztők idén. Természetesen voltak remekül összerakott kalandok, kaptunk teljesen átlagos, korrekt iparosmunkákat, és akadtak szép számmal olyan címek is, amelyek inkább fejfájást, csalódást, semmint kellemesen eltöltött játékórákat kínáltak. Ezeket szedtük most össze nektek egy nem túl szép csokorba.
Nem is érdemes tovább szaporítani a szót, következzenek azok az idei játékok, amelyek kifejezetten gyatrára sikeredtek, vagy csak szimplán többet vártunk tőlük.
Anthem
Amikor az EA 2017-ben hivatalosan is lerántotta a leplet az Anthemről, sokaknak érthető módon egyből felcsillant a szeme, hiszen mégiscsak a legendás BioWare állt a projekt mögötte. Aztán eljött a nagy nap, megjelent a játék, és az emberek egy jó ötletekkel operáló, ám gyengén kivitelezett és meglehetősen rossz játékélményt nyújtó alkotással találták szembe magukat. Akadtak jobb pillanatai a játéknak, de a rengeteg unalmas grindolás sokak számára teljesen tönkretette a dolgot, és az sem segített a dolgon, hogy a játék igencsak fukarkodott a loottal.
A fejlesztők igyekeztek kiküszöbölni a hibákat a későbbi frissítésekkel, de még így sem tudták megakadályozni, hogy a rajongótábor nagy része rövid időn belül otthagyja a Destiny sikereire vágyó kalandot. Érkeztek friss tartalmak is a megjelenés utáni hónapokban, de az EA nem volt elégedett az eladásokkal, és tovább tetézte a bajokat, hogy a fejlesztőcsapat több kulcsfigurája is lelépett időközben. Az a hír járja, hogy mindezek ellenére a BioWare megpróbálja megmenteni az Anthemet, de ez sajnos nem változtat azon, hogy a játék az idei év egyik legkellemetlenebb meglepetése lett.
Bee Simulator
Annyi eszement szimulátort kaptunk már az utóbbi években, hogy nem is igazán lepődtünk meg, amikor bejelentésre került a Bee Simulator, amiben egy méhecskét irányítva kell kalandoznunk. A koncepció furcsa, ugyanakkor érdekes, hiszen viszonylag kevés játékban repkedhetünk bogárként a nagyvilágban, de ez a cím ékes bizonyítéka annak, hogy egy egyedi ötlet még közel sem elég ahhoz, hogy valami jó legyen.
A Bee Simulatort leginkább a nagyon rövid kampánya, a repetitív játékmenete, valamint a nehézkes irányítása miatt kritizálták, szóval minden adott volt ahhoz, hogy kicsit se élvezzük a repkedést. Erre még rátett egy lapáttal a nem túl szemet gyönyörködtető látványvilág, tehát egy aranyos sandbox játék helyett egy frusztráló tákolmánnyal leptek meg minket a Varsav Game Studios fejlesztői. Bár ne tették volna.
Contra: Rogue Corps
A veterán játékosoknak valószínűleg nem kell bemutatni a Konami nagymúltú szériáját, vagyis a Contrát, amelynek klasszikus részei hosszú órákra a tévé elé szegezték a játékosokat a '80-as évek végén és a '90-es évek elején. Nagyon menő érzés volt kommandósként rommá lőni az űrlényeket, és ez a rém egyszerű koncepció akár működhetett volna még 2019-ben is, de sajnos nem úgy, ahogy a Contra: Rogue Corps tálalta azt nekünk.
A kooperatív lövöldözést és a testreszabási lehetőségeket leszámítva szinte minden téren gyengére sikeredett a játék. A grafika csúnya, a játékmenet pedig döcögős volt, és a játék nagyjából csak a nevét tekintve volt Contra. Az biztos, hogy a klasszikus részek rajongói nem egy ilyen visszatérésre számítottak. Kár érte.
Crackdown 3
Akár hiszitek, akár nem, eredetileg a 2014-es E3-on lett bejelentve a Crackdown 3, aztán a 2015-ös gamescomon meg is nézhettük a Microsoft új üdvöskéjét. Az eredeti tervek szerint 2016-ban már meg is jelent volna a játék, de aztán a stúdió úgy döntött, elcsúsztatja azt 2017-re. Aztán 2018-ra. Végül 2019-re. Nehezen hittük el, de idén végre tényleg meg is jelent a játék, ám hamar rá kellett jönnünk, hogy nem érte meg ennyit várni rá.
Alapvetően nem rossz játék a Sumo Digital alkotása, de sajnos egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fejlesztők nem igazán mertek újítani, maradtak a papírformánál, ami már az első részt és élvezhetővé tette, ám ez 2019-ben kevésnek bizonyult. Ha pedig figyelembe vesszük, mennyit kellett várni a megjelenésére, akkor még nagyobb csalódásnak számít a Crackdown 3, amin sajnos még Terry Crews szerepeltetése sem tudott segíteni.
Far Cry New Dawn
A Ubisoft idén folytatta a harmadik és negyedik résznél bevált trendet és a Far Cry 5 mellé is elkészített egy különálló spin-offot. Ez lett a Far Cry New Dawn, amiben ugyanúgy Hope Countyban kalandozhattunk, mint az ötödik epizódban, csak épp posztapokaliptikus környezetben. Nem feltétlenül helyeznénk ezt a rossz játékok listájára, azonban a csapat biztonsági játéka csak egy középszerű kalandra volt elegendő.
A Far Cry New Dawn szinte teljes egészében megtartotta a Far Cry 5 játékmenetét, sőt, annak történetére is alapoz (nálunk viszonylag kevesen szeretik amúgy az 5. részt, szóval ez is befolyásolja ítéletünket a kérdésben). Emellett a stúdió alig mert újítani és még a nyílt világot is csökkentett méretben kaptuk meg. A Far Cry legnagyobb rajongói talán örülhettek, hogy ismét eltölthetnek egy kis időt a játék világában, de aki egy friss, egyedi kalandra számított, annak bizony csalódnia kellett.
Generation Zero
Az Avalanche Studios neve leginkább a pörgős Just Cause széria kapcsán csenghet ismerősen, azonban a srácok kicsit félretették Rico Rodriguez vad kalandjait, és hoztak nekünk egy teljesen másik alkotást. A Generation Zero egy olyan posztapokaliptikus, alternatív valóságban játszódik, amelyben a robotok öntudatra ébredtek és alaposan szétcsaptak a Föld lakossága között. Izgalmasan hangzik, ugye? Az is, de sajnos annyi hibája volt, hogy képtelenség volt élvezni az egyedi kalandot.
A legnagyobb gondot az jelentette, hogy elképesztően félkésznek, csiszolatlannak érződött a játékmenet, és mind jól tudjuk, hogy ez nagyon képes tönkretenni az élményt. A remek koncepció ellenére a történet is gyengére sikeredett, és hiába császkáltak mindenfelé óriásrobotok, sokszor egész egyszerűen unalmas volt a játék világában bandukolni. Valószínűleg kis odafigyeléssel egy sokkal jobb produktumot is ki lehetett volna hozni ebből az ötletből, de ez sajnos csak egy fércmunkára volt elegendő.
Ice Age: Scrat's Nutty Adventure
Tény, hogy néhány kivételtől eltekintve a filmek és animációs alkotások alapján készült játékok nem jók. Ami a mozivásznon működik, az nem lesz automatikusan élvezetes egy videojátékban is, sőt, gyakran ennek az ellenkezője valósul meg. A Jégkorszak-filmekből ismert Motkány (angolul Scrat) alapvetően egy vicces figura, ám ha egy elavult dizájnú, bosszantó hibákkal rendelkező játékban látjuk viszont, akkor nem lesz felhőtlenül az örömünk. Az Ice Age: Scrat's Nutty Adventure pedig sajnos ilyen volt.
Mivel egy gyerekeknek készült alkotásról van szó, így értelemszerűen nem várhatunk AAA minőséget, de korrekt fejlesztői munkát viszont igen. Mechanikáit tekintve leginkább a klasszikus Crash Bandicootra hajaz a játék, amit talán még el is néznénk neki, ám a furcsa hibák, valamint az ismétlődő és faék egyszerűségű játékmenet mellett már nem lehet szó nélkül elmenni. Nagyon úgy tűnik, hogy a minőség helyett inkább a franchise nevével szerették volna eladni a játékot, pont úgy, ahogy az az ilyen adaptációk többségénél lenni szokott.
Jump Force
Igazi örömünnep az animerajongók számára, ha a legismertebb alkotások bivalyerős karakterei egyetlen játékban gyűlnek össze, hogy péppé verjék egymást. Pontosan ezt ígérte az idén megjelent Jump Force is, amiben olyan népszerű harcosok tették tiszteletüket, mint Naruto Uzumaki, Monkey D. Luffy, vagy épp a legendás Goku. Nem is volt meglepő tehát, hogy sokan tűkön ülve várták a megjelenést, ám az izgatottság hamar csalódottságba fordult át a nagy napot követően.
A karakterfelhozatalra és a harcra nem igazán lehetett panaszunk, ám a kevés pozitívumot súlyosan beárnyékolták a játék technikai hiányosságai és a színtelen-szagtalan történet. Egy könnyedebb hangvételű, izgalmas cselekménnyel, valamint élettelibb karakterekkel és világgal sokkal jobb is lehetett volna a Jump Force, így viszont legfeljebb csak a hardcore rajongókat sikerült megszólítani.
Layers of Fear 2
A 2016-ban megjelent Layers of Fear egy egészen hátborzongató horrorjáték volt, ami nem egyszer alaposan ránk hozta a frászt. A nyomasztó hangulat és a megfelelően időzített jumpscare-ek kiemelték a tömegből a Bloober Team játékát, így hát megörültünk, amikor a srácok bejelentették a folytatást. Önmagában nem is volna rossz játék a Layers of Fear 2, ám elődjéhez képest sajnos sok tekintetben visszalépés történt.
Az első és talán legnagyobb probléma, hogy hiába van szó horrorjátékról, a második rész közel sem sikeredett olyan ijesztőre, mint az első. Sokkal inkább egy bizarr, szürreális kalandot kaptunk, ami viszonylag jól fel volt építve, de érthető, hogy a 2016-os játék után nem egy ilyen folytatást képzeltek el a rajongók. Ha nem egy sorozat friss része lenne, talán be sem került volna ide a Layers of Fear 2, de így sokunk számára csalódást okozott, pedig a stílust még mindig imádjuk.
Left Alive
Elég nagy múltra tekint vissza a Front Mission széria, amelynek legelső felvonása 1995-ben debütált. Ezt követően érkezett jó pár folytatás hozzá, de egy ideje már nem igazán találkozhattunk a franchise-zal. 2017-ben viszont a Square Enix bejelentett egy lopakodós alkotást, a Left Alive-ot, ami bizony egy, az előbb említett játék univerzumában játszódó spin-off. Ám ez teljesen mellékessé válik, ha megnézzük, milyen lett a végeredmény.
Összességében elmondható, hogy a Left Alive kifejezetten rosszul sikerült. Hiába volt a játék egyik alapköve, a lopakodás nem igazán működött, és a harc is nagyon gyatrán lett kivitelezve, így a játékmenet sokak szerint élvezhetetlen és frusztráló volt. Feleslegesen várták tehát a Front Mission-rajongók a nagy visszatérést, a spin-off inkább csak besározta a széria hírnevét.
Narcos: Rise of the Cartels
Az utóbbi évek legütősebb sorozatai közé sorolhatjuk a Netflix által készített Narcost, ami többek között a hirhedt kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar életét mutatja be. Minden adott volt, hogy készüljön egy szórakoztató videojáték a széria alapján, azonban már a megjelenés előtt kiadott anyagokból le lehetett szűrni, hogy a Narcos: Rise of the Cartels nem lesz túl minőségi darab. Sajnos be is igazolódtak a sejtéseink.
Akadt néhány pozitív pontja a játéknak, és az XCOM-féle megoldások nem voltak teljesen katasztrofálisak, de még így is túl sok minden rondított bele az élménybe. Egyebek mellett a repetitív kampány és a butácska MI mind-mind olyan dolgok voltak, amelyek gyakran kínszenvedéssé tették a játékot. A Narcos: Rise of the Cartels hiába rendelkezett a sorozat licencével, sajnos nem sikerült megfelelően kihasználnia azt, ez a cím pedig többet érdemelt volna.
Rage 2
A megjelenés előtt kiadott képek, videók azt sugallták, hogy a Rage 2 egy nagyon őrült kaland lesz, amely során posztapokaliptikus környezetben lőhetjük cafatokra a rosszfiúkat. A játéknak bizonyos tekintetben sikerült is beváltania a hozzá fűzött reményeket, azonban sajnálatos módon olyan hiányosságai voltak, amelyek mellett egyáltalán nem lehet szó nélkül elmenni.
A harcért és az azzal kapcsolatos fejlesztési lehetőségekért mindenképp kijár egy nagy piros pont a játéknak, azonban hiába a pörgős játékmenet, ha a körítés szegényes. A Rage 2 misszióinak túlnyomó része repetitív, unalmas volt, valamint a nyílt világ is eléggé vérszegény lett, és a grafikától sem esett le az állunk (bár erről még szerkesztőségen belül is megoszlanak a vélemények, de ez mindegy, ha amúgy mind untuk). Határeset a játék tehát, de sajnos nem azt hozta, amit vártunk tőle, így helye van a listánkon.
Stranger Things 3: The Game
A Netflixen futó Stranger Things kiválóan hozza vissza a '80-as évek legemlékezetesebb popkulturális dolgait, amelyek mellé a készítőknek sikerült felépíteniük egy érdekes sztorit, tele szerethető karakterekkel. Meg is örültünk egy kicsit, amikor kiderült, hogy játék készül a sorozat harmadik évada alapján, de utólag visszatekintve már azt gondoljuk, hogy simán meglettünk volna a Stranger Things 3: The Game nélkül is.
A kooperatív játékmenet és a hivatalos licenc részben javít a helyzeten, de még ezek sem igazán tudták megmenteni a játékot. Talán még a sorozat legnagyobb rajongóit is eltántorították az ismétlődő, nem túl izgalmas összecsapások, és ezen cseppet sem javítottak a nem túl ügyesen felépített missziók sem. Sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből az alapanyagból, a zsáner simán elbírná.
Terminator: Resistance
Annak ellenére, hogy rengetegen kedvelik, és az egyik legismertebb filmes franchise a Terminátor, valamiért még nem igazán sikerült jó videojátékot készíteni hozzá. Idén is csalódniuk kellett a rajongóknak ilyen téren, mert sajnos újabb videojátékos próbálkozás fulladt kudarcba, és a Terminator: Resistance egy alig középszerű játék lett.
Ahogy azt már megszokhattuk az ilyen alkotások esetében, ezúttal sem sikerült jól használni a filmes licencet, és egy elég alacsony élvezeti faktorral rendelkező játékot kaptunk. Az ész nélküli lövöldözés rövid ideig talán még szórakoztató is lehet, de a technikai hiányosságok, az elavult látványvilág, valamint a nem túl erős narratíva garantálják, hogy ne élvezzük a kalandot.
Tom Clancy's Ghost Recon Breakpoint
A Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands elég sok rajongót gyűjtött maga köré, és a Ubisoft idén nem is kockáztatott, a jól bevált recept alapján készítette el a sorozat következő részét is. Mivel egy AAA játékról van szó, érthető módon elég komolyak voltak a játékosok elvárásai a Tom Clancy's Ghost Recon Breakpoint kapcsán, de valami nagyon félrement, és a végeredmény egy igazán csalódást keltő cucc lett.
A játék közel sem rendelkezett olyan minőséggel, mint elődje, mert ugyan ismét egy hatalmas, nyitott világban kalandozhattunk, de a ránk váró tennivalók sajna nem voltak túl izgalmasak. A cselekményt felépítő missziók és karakterek nem hozták az elvárt szintet, és a sok játékelem keveredése nagyon nem tett jót a Ubisoft alkotásának. A Breakpoint sajnos túl sok tekitnetben számított visszalépésnek az előző részhez képest.
Wolfenstein: Youngblood
A rebootolt Wolfenstein széria hamar a játékosok kedvencévé vált, és ugyan idén nem folytatódott B.J. Blazkowicz kalandja, azért kaptunk egy spin-offot, amiben a legendás karakter ikerlányaié volt a főszerep. Akár még jól is elsülhetett volna a dolog, hiszen a Wolfenstein: Youngblood kooperatív játékélményt és izgalmas tűzharcokat kínált, azonban nem sikerült felnőnie a sorozat többi részéhez.
Az egyik legsúlyosabb probléma egyértelműen a gyenge történetmesélés volt, hiszen egy sokkal ütősebb kalandot is összerakhattak volna a fejlesztők Blazkowicz lányainak. A küldetések, valamint a pályák felépítése sem tetszett sokaknak, és ezen problémák elég csúnyán rányomták bélyegüket a játékra. Mindezért pedig sajnos az ugyancsak idén megjelent, virtuális valóságra épülő Wolfenstein: Cyberpilot sem tudott kárpótolni minket, de azért a szériának továbbra is nagy hódolói vagyunk, és hozzá kell tennünk, hogy coopban azért nagyon jól el lehet lenni ezzel az epizóddal is.
WWE 2K20
Talán nem olyan népszerű, mint például a FIFA sorozat, de azért a 2K Games pankrációra kihegyezett szériájának is megvan a saját rajongótábora. Sokan kedvelik a színészkedéssel egybekötött bunyózást, és már számos játékban nyílt lehetőségünk arra, hogy megmérettessük magunkat a virtuális ringben. Ez idén sem volt másként, de a WWE 2K20-at valószínűleg mindenki inkább kitörölné az emlékezetéből.
Hiába volt elérhető egy csomó ismerős pankrátor, nem túlzás azt állítani, hogy katasztrofális állapotok uralkodtak a WWE 2K20-ban. Temérdek bug rondított bele az élménybe, az irányítás nehézkes volt, és rengeteg sebből vérzett a játék. A kevés újítás pedig már csak hab volt a tortán. Egy ekkora nevű szériától nyilvánvalóan nem ezt várták a rajongók, gyakran csuklott sok fejlesztő édesanyja az elmúlt időben. Szégyen.
Zombieland: Double Tap - Road Trip
Listánkat egy újabb filmes videojátékkal zárjuk, ugyanis sok év után idén folytatást kapott az egészen remek Zombieland, és készült egy hivatalos játék is mellé. Azt hinnénk, hogy egy ilyen alapanyagból nem nagy kunszt egy ütős kalandot összerakni, de a Zombieland: Double Tap - Road Trip sajnos nagyon el lett baltázva. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a játékfejlesztők többsége képtelen megfelelően kezelni egy-egy licencet.
Mivel a játék egy twin-stick shooter, elég egyszerű az irányítása, ráadásul a sztorija a két film között játszódik, így akár még érdekes is lehetne a rajongók számára. Ám sajnos az a helyzet, hogy a fejlesztők silány munkát végeztek szinte minden téren, a játékmenet nem túl szórakoztató, és már-már a pofátlanság határát súrolta az árcédula, amit a játékra aggattak a megjelenéskor.
Ahogy az látható, idén is születtek szép számmal olyan alkotások, amelyeket jobb elkerülni, vagy csak akkor elővenni, ha már tényleg nincs mivel játszanotok. Nektek melyik játék volt az év legrosszabbja vagy legnagyobb csalódása? Más listátok van? Osszátok meg velünk!
