Maga az utazás kalandosra és stresszesre sikeredett, de végül százszázalékosan megérte. Már hetek óta készültem a rendezvényre, és kevesebb mint tizenkét órával a gépem indulása előtt törölték a járatomat. Öröm az ürümben, hogy így nem kellett hajnali háromkor kelnem, de már látszott, hogy nem fogok odaérni a rendezvény kilenc órási kezdésére. Szerencsére a szervezők intéztek nekem egy helyet a tizenegy órakor induló gépre, és pontos instrukciókkal láttak el a Frankfurton belüli közlekedésről, így nem okozott gondot a kijutás és a helyszín megtalálása. Kereken fél háromra értem oda a rendezvényre, szóval mindenki, aki ki tud vonni egymásból két számot, láthatja mennyit késtem a téli időjárás miatt. Azonban, ahogy beléptem, megállt az idő, újra kisgyerek lehettem és önfeledt élvezettel próbálhattam ki a Nintendo Switch konzolt és a cég legújabb játékait. Persze azért nincs kolbászból a kerítés, de nagyon remek kis bemutatót rittyentettek össze a japánok.
Sok infót közöltek már a márciusban érkező konzolról a fejlesztők, és ezek közül bizony jócskán akad, ami aggodalomra ad okot. Főleg a tárhely mérete ilyen tényező, valamint az, hogy a gép erőben meg sem közelíti két versenytársát, és mindezek mellett hamarosan náluk is fizetőssé válnak az internetes multiplayer lehetőségek. Kérdés, hogy a Nintendo ezeket a problémákat tudja-e ellensúlyozni kreativitással és sajátságos megoldásaival.
Az ugye senki számára sem újdonság, hogy a Nintendo Switch egy hibrid konzol. HDMI kábellel tévére köthető, a két Joy-Connak elnevezett mini kontrollerek pedig saját kis dokkolójukba rakhatók, így egy teljes kontrollerré válnak, aminek elrendezése az Xbox irányítójához hasonló. A fogása igen kényelmes és bár fura, hogy milyen kicsik az analóg karok, meg lehet szokni őket és teljesen használhatóak. A kontrolleren a karokon kívül megtalálható a D-pad és a négy általános akció gomb is. A hátsó részeken két bumper és két ravasz helyezkedik el, a Nintendo sajátságos plusz és mínusz gombjai pedig a kontroller elején találhatóak. Egy home és egy másik titokzatos gomb is helyet kapott a szerkezeten, utóbbit semelyik játéknál nem tudtam használni, és a rendezvényen segítséget nyújtó szervezők sem tudták megmondani, hogy mire használható pontosan. Ebben az állapotban mind a konzol mint a kontroller töltődik, legalábbis ha a kontroller dokkolója is áram alá van helyezve és így otthoni konzolként funkciónál.
Jó dolog a nappali kényelmében játszani, azonban a Nintendo Switchet magunkkal is vihetjük. A két Joy-Cont a hátukon lévő kis gombokkal leválaszthatjuk és rápattintjuk magára a konzolra, amit ekkor kihúzhatjuk a saját dokkolójából és már vihetjük is magunkkal, folytathatjuk a játékot. Az átállás rendkívül sima. Mikor kivesszük a konzolt, szinte azonnal folytatódik a játék a kis képernyőn, mindez átvezető videók közben sem volt probléma. Ezt a Legend of Zelda Breath of the Wild esetében tesztelgettem. Amikor visszadugjuk a konzolt, akkor 2-3 másodpercet várni kell, hogy a kép visszaváltson a tv-re és a két hátsó bumper egyszerre történő lenyomásával aktiváljuk azt a kontrollert amivel játszani szeretnénk. Ez lehet egy Pro kontroller vagy a helyükre visszarakott Joy-Conok. Hordozható formájában hivatalos információ szerint 2 és fél, illetve 6 órát között mozog a konzol üzemideje. Mikor megkérdeztem, hogy ez mitől függ, titoktartásra hivatkozva csak annyi választ kaptam, hogy a játék intenzitásától. Még említésre méltó, bár értelemszerű, hogy a konzol melegszik. A Zeldánál az újságírók egész nap nyomták a játékot, miközben a gép folyamatosan töltőre volt dugva, így amikor kivettem, hogy kipróbáljam a hordozható funkciót érezhetően meleg volt a háta.
Érdekes probléma lehet, hogy bizonyos esetekben a kontroller hamarabb lemerül mint a maga a konzol. Az ezzel kapcsolatos faggatózásaimat pedig már csírájában elfojtották. Arról van szó, hogy bizonyos játékok, főleg a parti és kétszemélyes casual címek, a két Joy-Cont leválasztva, wireless módon is használják az irányítókat. Ekkor a Joy-Conok merülnek, de ha a konzol rá van dugva a tv-re, akkor maga masina nem. Így ha a kontrollereket újra a konzol oldalára csatoljuk és elindulunk valahova, akkor a Joy-Conok hamarabb bemondhatják az unalmast, mint a gép. Amennyiben a szabadban akarunk játszani pajtásainkkal, akkor ezek szerint oda kell figyelnünk, hogy minden a konzol és külön az irányítók is alaposan fel legyenek töltve. A konzol harmadik használati módja szintén a hordozható variánshoz kapcsolódik. Ennél a megoldásnál a két Joy-Cont nem kell hozzákapcsolni a képernyőhöz ahhoz, hogy játszhassunk, így akár egy jó kis Ultra Street Fighter csatát is csaphatunk egymás ellen (játékosonként egy kicsi Joy-Connal), mondjuk egy hosszú vonatúton. Csak az utazás ne legyen hosszabb 2,5-6 óránál.
Egyébként ha a Joy-Conokat külön-külön használjuk, akkor a fentebb leírt gombmennyiség értelemszerűen kétfelé oszlik. Egy analóg kar lesz mind a kettőn, a D-pad átveszi az akciógombok helyét, és így tovább, de kapunk két-két plusz gombot a kontrollerek azon oldalán amivel csatlakoznak a dokkolójukhoz vagy a konzolhoz.
Ahogy már említettem, a kontrollerek minden formájukban kényelmesek, bár kicsik. Egy hamburgeren és jumbo kólán edződött amerikai nem biztos, hogy értékelni fogja az ujjai közt elvesző kis mütyürkéket. Maguk a gombok igen stabilak és a legtöbb esetben a kontrollerek borítása is masszívnak tűnt, bár az egyik játéknál, ahol tapsolni kellett kontrollerrel a kézben az egyik panel mintha kicsit meg lett volna lazulva. Ez egy kardos móka volt, ahol az egyik embernek suhintani kellett egy "karddal" a másiknak meg ezt időben reagálva kézzel megállítani (részletesebben olvashattok majd róla a játékok bemutatójában).
A Joy-Conok mozgásérzékelője és a rezgőmotorja viszont rendkívül jól működött. Nagyon pontosan tudott kifinomult mozgásokat érzékelni és érzékeltetni. A 1-2-Switch névre keresztelt partijáték csomag főleg erre megy rá, ebben van az előbb említett kardos játék is, valamint többek között egy dobozos móka, amiben meg kell tippelni hány golyó van egy dobozban. Ez igencsak megdöbbentő volt, mert ahogy mozgattam a kontrollert tényleg olyan volt, mintha kis golyók gurulnának benne ide-oda. Érdekes koncepció, hogy amíg a világ nagy része a virtuális valóságra koncentrál, addig a Nintendo inkább arra megy rá, hogy a lehető legpontosabb irányítást adja a kezünkbe. Persze lehet, hogy csak én magyarázok ebbe bele sokat, de teóriákat gyártani jó szórakozás.
Amiről még nem esett szó az a Pro-kontroller. A Nintendo nagyon okosan a "jótól lopni nem szégyen" elvet alkalmazta. Kaptunk egy kényelmes, masszív kontrollert, ami kísértetiesen hasonlít a Microsoft gépeinek iránytóira. A mintázata viszont nekem nem tetszik, persze ez csak személyes vélemény.
Ami a konzol hardveres részét illeti, ezeket a dolgokat lehetett kipróbálni. Minden létező kombinációban mentem pár kört a Joy-Conokkal, még a kormányt is kipróbáltam, ami a Mario Karthoz használható, ez viszont tényleg egyáltalán nem érdekes technikailag. A közepébe bele van téve az egyik kontroller és a kormány hátulján, kényelmesen elhelyezve ott van kép ravasz, amit a játékban tudunk használni. Kis mérete miatt, a kormány közepére kerülő gombok is könnyen elérhetőek.
A Nintendo ötletei valóban jók, bár ez sajnos sokszor kevés. A megvalósítás a fentebb vázolt problémák miatt hagy némi kívánni valót maga után. Továbbá kérdéses, hogyan reagálnak majd az emberek a hibrid koncepcióra, főleg a kis akku kapacitás miatt. Azonban végső soron a játékok fognak dönteni a konzol sorsáról, így következő bemutatóban a Frankfurtban kipróbálható új címeket fogom kivesézni.
