Ahogy a bevezető előadáson is megtudhattuk, itt bizony fordul a kocka. Annyi turn based strategy vette már alapul az UFO / XCOM vonalat (többek között saját maga is), hogy ideje volt egy kis vérfrissítésnek. Persze ne számítsunk arra, hogy itt egy teljesen máshogy játszható, minden eddigi hagyományt megreformáló alkotás született, mégis úgy érzem, sikerült annyi extrát belecsempészni, hogy ismét örömmel vetem magam az alienek után.
A változások nagy része nem a játékmechanikát érinti, inkább a körítést sikerült egy okos, történeti húzással megpörgetni annyira, hogy frissen hasson az új rész. Az XCOM 2 alapállása ugyanis az, hogy bizony az előző rész végén elbuktunk, és velünk együtt az emberiség is. Az idegenek által irányított bábkormány irányítja a szólásszabadságától teljesen megfosztott humán populációt (kicsit olyan ez, mint amit a Steven Spielberg nevével is fémjelzett Falling Skies, azaz Égszakadás című sorozatban láthattunk). A háborúnak vége, az emberi haderő gyakorlatilag megsemmisült... azaz csak majdnem.
Gerilla harcmodorral egy apró, nemzetközi sereg azért még nem adja fel a harcot, a mostani játékba pedig ott kapcsolódunk be, hogy húsz évnyi kóma után magához tér az általunk irányított parancsnok, aki összefogja a titkos ellenállást. Az új felállás tulajdonképpen 180 fokot fordít a korábbi alapvetéseken. Most az idegenek vannak "otthon", és mi, emberek leszünk a betolakodók. A fordított helyzetben nincs hatalmas, föld alatti bázisunk sem, és pénz, valamint emberanyag is csak nagyon szűkösen áll rendelkezésünkre. Egyetlen szerencsénk, hogy sikerül megszereznünk egy idegen szállító-űrhajót, amelyet amolyan mobil légibázissá alakítva szinte a nulláról kezdjük újra a háborút.
A negyed órás nyúzás alatt ezt a starthelyzetet nézhettem át, majd képet alkothattam a legfontosabb stratégiai alapokról. A viszonylag tágas hajón kialakítunk egy kutatólabort, amely ismét az űrlények technológiáját tanulmányozva fejleszt új technológiákat. A mérnöki szobában a friss kutatásokat önthetjük formába fegyverek, páncélok, és egyéb fifikás eszközök formájában. Végül a kiképző teremben faraghatunk katonákat az újoncokból: itt gyakorlatilag a legutolsó apró tetoválásig testre szabhatjuk kinézetüket és persze képességeiket is.
A játékmenet során ismét kényes döntéseket hozhatunk, például választanunk kell, amikor két különböző területen történik valami érdekesség: amelyik területet nem választjuk, az nagy eséllyel jó ideig teljesen elvész számunkra, a másikon viszont technológiát szerezhetünk, vagy fontos stratégiai pontokon üthetünk rajta.
A konkrét harcba már csak röviden pillanthattam bele, de az alapok itt már nagyon hasonlóak az XCOM első részében megismertekhez. Különbség talán annyi, hogy itt mi indulunk abból a rejtett, lopakodó alapállapotból, mint az előző részben az idegenek. Nincs fog of war, miénk lehet a meglepetés előnye, de persze a szemben álló oldalon ott a megszilárdított hatalom és az óriási haderő. Összegzésképpen tehát kifejezetten várós az XCOM 2, jómagam biztos sok-sok órát fogok beleölni a játlkba, valamint sok-sok alient fogok beleölni az árokba. Szabadságot a Földnek!
