Magyarország a sok millió focimenedzser országa, a focihoz minden rajongó nagyon ért, és nem fogadja el, hogy a valódi menedzserek akár jobban is érthetnek hozzá. A játékok világában viszont egyértelmű: mi vagyunk a legjobbak. Lehetett úgy 1982, amikor egy osztálytársam egy 16K-s Spectrumot kapott a szüleitől, és egy-két gyári kazetta mellett ott virított a Football Manager nevű játék is. Hogy volt-e közvetlenül közük egymáshoz a cikk mostani témájával, azt nem tudom, de hogy forradalmasította világlátásomat, az tuti; rájöttem, hogy nem én leszek a második Mourinho (bár 1982-ben még egy sem volt, maximum elképzelésben).
Grafika nyista
Tény, hogy egy focimenedzser-programnak nem feltétlenül a külalakról kell szólnia, inkább arról, ami odabent van. Nevezzük egyszerűen úgy: látványos adatbázis. Egy focimenedzser ugyanis nem más, mint egy grafikákkal ellátott adatbázis-kezelő rendszer. Ahogy az évek telnek-múlnak, a megjelenítés egyre szebb, de ez sosem befolyásolja igazán sem a játékmenetet, sem a hitelességet. A látvány ebben az esetben teljesen „kiegészítő” szerepet játszik. Igaz ez akkor is, ha a tavalyihoz képest ezúttal is fejlődött picit a meccs látványa, amelyet még így is – bár néha izgalmas – leginkább „egyszerűnek” neveznék.
Sajnos nemcsak a meccsnézést, hanem a játék menürendszerét sem jellemezhetem másképp: spártaian funkcionális (ha van ilyen). Ez persze nem lenne gond, de csupán egy kis erőfeszítés kellett volna, hogy minden sokkal szebb és hitelesebb legyen. Elmagyarázom, mire gondolok: egy időben a sajtóban azt pletykálták, hogy a Fradi új arénájában a hazaiak öltözője sokkal szebb és jobb, mint a vendégöltöző. A fenntartó szerint ez a világon minden nagyobb csapatnál így van. Már csak az a kérdés, hogy a vendégöltöző-e a hazai lecsupaszított verziója, vagy a hazaiak öltöznek a vendégöltöző felfújt verziójában. Ugyanígy nem tudom eldönteni, hogy a játékban direkt hagyták-e benne a nem szép, de legalább funkcionális menüket, vagy csak így „alakult”.
Ez azért nagy gond, mert ha épp nem meccset nézünk, akkor a menük között fogunk navigálni. Persze lesz, akinek ez így is megfelel majd, de szerintem nem 2014-hez méltó a színvonal.
Kontinyú-kontinyú-kontinyú
Most azokhoz szólok, akik nem túlzottan gyakorlottak a játékban, esetleg nincsenek előzetes tapasztalataik a Football Manager világában. Szerencsétek van. Bár első látásra minden keszekusza, sőt, felfogni is nehéz a rengeteg menüpontot és lehetőséget, amit ez a kiváló szimuláció ad, sokak mázlijára a készítők gondoltak azokra, akik nem akarnak egész nap apró kis opciók tengerében keresgélni. Az az igazság, hogy ha minden tevékenység irányítását saját kezünkbe vesszük, akkor hihetetlen mélységű szimulációt kapunk, azonban a játékmenet így roppant bonyolult és embert próbáló lesz. Minden bizonnyal vannak olyan tapasztalt vagy hardcore játékosok, akik ezt szeretik, de az átlagos Football Manager-fan inkább gyorsan összedobja a csapatot, aztán irány a mérkőzés minél előbb. Ez esetben a sok automatikusan beállított funkció miatt jön a címben említett játékmódszer, amikor a Continue gombot nyomogatjuk folyamatosan úgy, hogy azért közbeavatkozunk, ha a gép (vagy asszisztensünk) szól. A sok Continue (azaz Tovább) miatt a játékmenet leegyszerűsödik, felgyorsul, és többeknek így lesz az igazi, azonban ez olyan, mint amikor egy autóra a versenyben a kanyarban nem hatnak (vagy nem reálisan hatnak) az erőhatások. Arcade autóversenynek is nevezik ezt, ahol nincs hiteles fizika. Furcsa ilyet mondani egy focimenedzserre, de az előző logikát követve automatizált „módokban” az FM is csak egy arcade focimenedzser. Még jó, hogy szabadon lehet választani.
„Katonai felderítésre azóta van szükség a világon, mióta az emberek uralják a bolygót”
Nem, nem tértem át FPS-re, ez mégis ideillő mondat. Ugyanis a focinak is az egyik legfontosabb része a felderítés. Nem elég a jelenlegi csapatot edzeni, taktikát adni nekik, motiválni őket, gondolni kell a jövőre is. Meg kell figyelni az ellenfeleket, meg kell figyelni azokat a játékosokat, akiket le akarunk majd esetleg igazolni, keresni kell a jövő tehetségeit, hogy nálunk bontakoztassák ki képességeiket. Emellett néha sajátjainkat is érdemes felderíteni, boldogok-e, valami orvosolható vagy teljesíthető gondjuk van-e.
Az előző Football Managerekhez képest megváltozott a megfigyelési hálózat. Megfigyelőink (scout) elmondják a véleményüket az adott játékosról egy jegyzetben, lefordítva a számokkal jelölt statisztikákat érthető nyelvezetre. Például: „XY nagyon gyors, de nem cselez túl jól”, vagy „fejjátékát inkább nem dicsérném, mert nem lehet”, „igazi vezér lehet az öltözőben”, vagy mondjuk kapusoknál: „beadásokra jól mozdul ki”. Ez nem gyökeres változás, de sokkal hitelesebb, mint eddig volt.
Másik érdekessége a megfigyelésnek, hogy ha rövid időn át figyelünk meg egy játékost, akkor a képességeit csak tól–ig határok között kapjuk meg. Például 4–7 vagy 7–10. Mint a valóságban, ilyenkor több időt és energiát kell rászánni, hogy minél pontosabb képet kapjunk a játékos képességeiről. Akinek túl macerásnak tűnik, az a játék indításakor ezt is automatizálhatja. Jó hír azonban, hogy az extra idő néha extra tehetséget is hoz; szóval ne sajnáljuk az időt megfigyelőinktől (egyébként az interneten hemzsegnek az oldalak, ahol tippeket kaphatunk, kit érdemes jobban megfigyelni). A leigazolási rész is változott tavaly óta, hiszen sokkal egyszerűbb üzletelni valakivel, ha tudjuk, milyen potenciál várható tőle adott poszton vagy akár évek múlva.
Most akkor kit játszassak? Mit mondjak?
Beszéljünk kicsit a rotációról. Ennek a kifejezésnek a sportban az az értelme, hogy ha van 11 posztunk egy adott csapatban, akkor 16-18 hasonló képességű játékosunkat folyamatosan tudjuk játszatni, azaz rotálni. Azonban nem feltétlenül lesz mindenkinek jó egy adott felszabaduló poszt, ezt majd lehet is látni. Figyeljünk oda, hogy ha XY-t nem csatárnak akarjuk rotálni, hanem mondjuk jobb oldali futónak, akkor egyáltalán képes lehet-e rá. Mert egyébként gyakorlatilag emberhátrányban fogunk játszani, az pedig elég kockázatos. Ahogy a „folyamatosan, minden meccsen játszatni a fő embereinket” is az. Lehet, hogy az átigazolási piacon ezért olyan játékost érdemes keresnünk, aki több poszton bevethető, és nagyon megbízható, jobban járunk vele, mint az agyonfizetett sztárcsatárral.
Természetesen az újságírók nem fognak békén hagyni minket, és ez így van rendjén. Rendszeresen nyilatkoznunk kell meccsekről, sőt pletykákról vagy mások ránk utaló nyilatkozatairól is; jól reagálni pedig megéri, nemcsak a rajongók miatt, hanem a csapat morálját is fel lehet vele dobni, az pedig nagyon-nagyon fontos.
Sorolhatnám még egy évig
Mivel igen mély és bonyolult játékról van szó, sokáig lehetne még mesélni róla. Én inkább néhány vicces hibáját emelném ki. Amikor nézzük a meccset, többször előfordul, hogy össze-vissza passzolnak a játékosok, teljesen logikátlanul. A Fradi–Újpest meccsen a térdelő Balajcza Szabolcs elkezdett korcsolyaként csúszni egy rossz hazaadáskor, ami egyébként tuti bement volna. A legbizarrabb mégis az volt, amikor néhányan szó szerint felcsavarodtak a labdára, és forgolódós tánccal próbálták azt megszerezni. Ez nem szép, javítani kellene. Egyébként a játék mélységével, a szimuláció bonyolultságával, a nehézségi szint testre szabásával nagyon elégedett vagyok; a játék tényleg függőséghez hasonló pillanatokra képes. Nem kevés hibáját félretéve még mindig zseniális, csak azt tudnám, mi lesz, ha minden hibát eliminálnak majd. Egy biztos, azt is megírjuk majd nektek.
Szerkesztői megjegyzés: A cikk eredetileg a 2014/12-es GameStar magazinban jelent meg. Ez volt Gyu egyik utolsó játéktesztje, már csak ezért is különleges értékkel bír számunkra, és ezért is tartottuk fontosnak a GSO-n közzétenni.
